Ezt olvasta már?


Kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását

Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről.

A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.

A képviselők 125 igen szavazattal, 49 nem ellenében hagyták jóvá a fideszes Bánki Erik erről szóló javaslatát.

A kormánypárti képviselő indítványában hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP nemzeti ügynek tekinti az otthonteremtést, ami családtámogatási politikájának egyik fontos pillére. "Célunk, hogy minden magyar családnak saját otthona legyen" - fogalmazott, rámutatva: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 2015-ös bevezetése óta több mint 90 ezer családnak biztosított támogatást, közel 250 milliárd forint értékben.

Kiemelte továbbá, az elmúlt években meghozott intézkedéseknek köszönhetően a magyar családok ma már jelentős állami támogatást vehetnek igénybe használt és új lakás vásárlásakor. Ez segít a családoknak abban, hogy túlzott eladósodás nélkül jussanak saját otthonhoz - tette hozzá.

Bánki Erik ugyanakkor figyelmeztetett, az állam több mint húsz éve támogatja a lakás-takarékpénztárakat, azonban ez a megtakarítási forma nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is "extraprofitot realizálnak".

A lakástakarék-program mára egy az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált: miközben az összes öngondoskodási megtakarításnak csak az egyharmadát teszi ki a lakástakarékban tartott összeg, addig az összes ilyen jellegű állami támogatás háromnegyede kerül évente a lakás-takarékpénztárakhoz - fejtette ki, megjegyezve, a jellemzően kis összegű konstrukció miatt a megtakarításokból alig épültek új lakások.

Az előterjesztő szerint a csok az elmúlt években időarányosan sokkal nagyobb mértékben tudott hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar családok saját otthonhoz jussanak. Megjegyezte, az állami támogatás nélkül ráadásul negatív lenne a lakás-takarékpénztárak által a megtakarítóknak kínált hozam, annak ellenére, hogy a takarékpénztárak a jelentős állami támogatásnak köszönhetően több tízmilliárdos profitra tettek szert az elmúlt években. Bánki Erik közlése alapján a négy lakás-takarékpénztári szolgáltató 2010 óta közel 60 milliárd forint "extraprofitot" realizált.

A kormánypárti politikus kitért arra is, az eddig a lakástakarékokra fordított források a jövőben többek között a csok további bővítésének pénzügyi fedezetét biztosíthatják. A költségvetés idén mintegy 230, jövőre pedig több mint 240 milliárd forintot biztosít különböző konstrukciókban otthonteremtésre.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Menő Max Mexikóban: Verstappen nyerte a második szabadedzést

A címvédő holland Max Verstappen autózta a legjobb köridőt a Forma-1-es Mexikói Nagydíj második szabadedzésén.

Fekete-Győr András iszonyú dühös Nagy Feró miatt, a miniszterelnöknek is ultimátumot küldött

Fekete-Győr András a közösségi oldalán szólította fel a kormányt, hogy azonnal fossza meg állami kitüntetéseitől Nagy Ferót, és...

Független palesztin bizottság irányítja majd Gázát

A Kairóban tanácskozó palesztin mozgalmak pénteken megállapodtak, hogy technokratákból álló független bizottság irányítja majd...

Nem ígérhetünk mást, csak esőt, szelet, felhőket

Ez jut hétvégére, de legalább nem lesz hideg.

Az olasz sereghajtó megtréfálta a listavezető AC Milant

A házigazda annak is örülhetett, hogy a 93. percben legalább az egyik pontot megmentette.

Katonákat mozgósít az USA: Donald Trump nagyon készül valamire - tényleg kitaláltak egy új háborút?

A venezuelai elnök péntek este elítélte az amerikai csapatok mozgósítását a Karib-tenger térségében.

Verebes István és Farkasházy Tivadar szóba se állt egymással 10 évig: a Heti Hetes után ezért nem beszéltek

Verebes István és Farkasházy Tivadar között komoly konfliktus volt, így lett vége.

Folytatódik a változékony, szeles idő, 15 fok körüli hőmérsékletek várhatók

Folytatódik a változékony idő, időnként csapadék is lehet, a hőmérséklet nagyjából a sokévi átlag környékén alakulhat. Helyenként...

Újabb botrány a láthatáron: a Hegyvidéken kivégzik a vaddisznókat

Az állatvédők a kerület vezetését tennék a felelőssé.

0

Sport

Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok

A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.

Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták

Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.

Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot

A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.

Eldőlt, hol folytatja a karrierjét Lionel Messi

Az történt, amit várni lehetett.

Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra

Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.

„Nehezen érthető és emészthető” – így reagáltak a Fradi győzelme után a határon ragadt szurkolók ügyére

Ötvös Bence elárulta, feltüzelte a csapatot, hogy a drukkerek egy része nem lehetett ott.

Max Verstappen egy gyilkos – minden szem a hollandra szegeződött az F1 végjátékában

A hétszeres világbajnok Hamilton tanácsot is adott a McLarennek, hogy ne forduljon elő a csapattal az, ami vele 2021-ben.

Rémisztő összecsuklás a világbajnokságon, a sérülten versenyző magyar megtagadta az edzői utasítást

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Nem jött be a Barcelona kétségbeesett lépése a Real Madrid elleni rangadó előtt

Marcus Sorgnak kell majd leülnie a kispadra a spanyol klasszikuson.

Bognár György újabb kitüntetést kapott

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Paks rutinos vezetőedzője, Bognár György ismét egy rangos kitüntetéssel gazdagodott.

A BL-ben jegelte, most hosszasan dicsérte Kerkezt a Liverpool edzője

Arne Slot a magyar válogatott labdarúgó kvalitásai mellett Mohamed Szalah visszaeséséről is beszélt.

A Real Madrid keményen visszaszólt Lamine Yamalnak

A Real Madrid csapatának nem tetszettek a fiatal Barcelona-játékos, Lamine Yamal provokatív szavai.

0
0

Bulvár

Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet

Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.

Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal

A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal

Változnak az öröklés szabályai: így lehet majd eladni az ingatlant

Több ponton is változnak az ingatlanöröklésre vonatkozó szabályok, ezek a legfontosabbak.

Megérkezett a lista, ők kapták az október 23-ai állami elismeréseket.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre és díjátadóra a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban került sor.

Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”

Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hat

Tragikus hajnali buszbaleset – 25 főre nőtt a halálos áldozatok száma

Hajnalban súlyos közlekedési tragédia rázta meg India déli részét, amikor egy utasokkal teli busz összeütközött egy motorkerékpárral, majd perceken belül lángba borult.

Az operatív törzs szerint a Békemeneten 80 ezren voltak, míg Magyar Péter beszédét mindössze 45 ezren hallgatták

A mobilszolgáltatók adatai alapján mérték a tömeget. Szabó Andrea szociológus ezzel szemben a Békemenetre 85–92 ezret, a Tisza-rendezvényre 160–170 ezret becsült.

Osváth Zsolt megszólalt Curtis békemenetes fellépéséről: „Amikor azt rappelte, hogy rajtam az út pora – biztos, hogy az útéra gondolt?”

Az október 23-i állami ünnepség második felében, a Békemenet színpadán Radics Gigi és Curtis kézen fogva lépett fel az Országház előtt. Az Orbán Viktor beszéde előtt szereplő előadók Demjén Ferenc „Szabads

„Budapest is a miénk lesz” – jelentette ki Vlagyimir Putyin propagandistája október 23-a után

A szankcionált újságíró szerint „mindenki lesz*rja” az egyszerű ukránokat, csak Moszkva nem.

0