Ezt olvasta már?


Konferencia-liga - Az egyik legfontosabb mérkőzéssel kezd az FTC - ELŐZETES

A továbbjutás szempontjából az egyik legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg szereplését a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörében a Ferencváros, amely csütörtökön a szerb Cukaricki együttesét fogadja.

Orosz Pál vezérigazgató szerint kimondottan a továbbjutás a célja a magyar bajnoknak, ehhez pedig hazai pályán szinte kötelező legyőzni a belgrádi riválist, amely papíron a leggyengébb csapat a kvartettben.

A találkozót azért is fokozott figyelem övezi, mert a zöld-fehérek új vezetőedzőjének, Dejan Stankovicnak ez lesz a hazai bemutatkozása. A szerb trénernek egyúttal ez lesz az első komoly erőpróbája is, mivel szombaton a megyei első osztályban szereplő Nagyecsed nem okozott gondot az FTC-nek a Magyar Kupában, a nyolcgólos győzelemből pedig nehéz messzemenő következtetéseket levonni, mert Stankovic a válogatott játékosoknak, így Dibusz Dénesnek és Varga Barnabásnak pihenőt adott.

A játékosként Bajnokok Ligája-győztes és világklasszis szakember ugyanakkor nehéz örökséget vett át, mert elődje, Máté Csaba vezetésével a Ferencváros tíz meccséből nemcsak megnyert kilencet, hanem kifejezetten szórakoztató és gólerős futballt mutatott, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a csapat 39-szer volt eredményes, ami csaknem négyes meccsenkénti gólátlagot jelent. A 45 éves szakember, aki előzőleg a Crvena zvezdát és a Sampdoriát irányította, nagyon harcos, a végsőkig küzdő együttest ígért a szurkolóknak.

Amíg a Ferencvárosnak a feröeri Klaksvík elleni BL-búcsú után három párharcot kellett megnyernie a csoportkörbe jutáshoz a Kl-ben, addig a belgrádi riválisnak garantált volt a főtáblás szereplés, ugyanis szerb bronzérmesként az Európa-liga selejtezőjének utolsó körében kapcsolódott be, ott pedig 6-1-es összesítéssel maradt alul a görög Olimpiakosszal szemben, így került át a harmadik számú európai kupasorozatba.

A története első főtáblás összecsapására készülő Cukarickit azonban korántsem lehet félvállról venni, hétvégén figyelemre méltó eredményt ért el: a szerb bajnokságban 2-1-re legyőzte a címvédő és BL-ben szereplő Crvena zvezda gárdáját, így hét forduló után 12 ponttal az ötödik helyen áll. Érdekesség, hogy a gárda szintén vezetőedzőt váltott már az idény közben, ugyanis a bosnyák Dusan Kerkez helyét Igor Matic vette át augusztus 15-én.

Noha a Cukaricki túl nagy nemzetközi tapasztalattal nem rendelkezik, mégis találkozott már magyar csapattal az európai porondon: 2016-ban az Európa-liga selejtezőjének második körében a Videoton 3-1-es összesítéssel búcsúztatta.

A csoport másik mérkőzésén az idén döntős Fiorentina a Genk vendége lesz.

A Groupama Arénában 18.45-kor kezdődő összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

Konferencia-liga, F csoport, 1. forduló:

Ferencvárosi TC-Cukaricki (szerb) 18.45

Genk (belga)-Fiorentina (olasz) 18.45

További program:

2. forduló (október 5.):

Fiorentina-Ferencvárosi TC 21.00

Cukaricki-Genk 21.00

3. forduló (október 26.):

Genk-Ferencvárosi TC 21.00

Fiorentina-Cukaricki 21.00

4. forduló (november 9.):

Ferencvárosi TC-Genk 18.45

Cukaricki-Fiorentina 18.45

5. forduló (november 30.):

Fiorentina-Genk 21.00

Cukaricki-Ferencvárosi TC 21.00

6. forduló (december 14.):

Genk-Cukaricki 18.45

Ferencvárosi TC-Fiorentina 18.45

 

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

81 milliárd forint egy hét alatt – újra divat lett az állampapír

Bejöttek az ÁKK számításai. Mi történt? Múlt héten 81 milliárd forintért vettek a magyarok lakossági állampapírt – derül ki az...

Százéves hagyomány ért véget Magyarországon: bezárt az utolsó üzem is

Augusztus végével befejeződött a termelés a Zalakerámia tófeji üzemében, amely az osztrák Lasselsberger cégcsoport tulajdonában áll -...

A Mol leállása a régiós üzemanyagpiacra is hatással lehet

Tegnap éjjel tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának egyik legfontosabb egységében, az AV3-as desztillációs toronyban, amely a...

Ha egy pasi ezt csinálja veled, nos, van egy jó hírünk

Jó-jó, tudjuk, hogy mindenki a red flag-eket, vagyis a legrosszabb tulajdonságokat szereti először kiszűrni a partnerében, de azért ne...

Itt a Mol bejelentése: sikerült eloltani a tüzet.

Sikerült eloltani a tüzet a Dunai Finomító AV3 üzemében - közölte a Mol.  

Eloltották a tüzet a százhalombattai finomítóban - Reagál a Mol árfolyama

Erősen indult a hét a világ tőzsdéin, hétfőn markáns emelkedés volt a vezető amerikai és európai részvénypiacokon is, kedd reggel...

Újraéled A szökés – más karakterekkel és történettel, de úton van

Két évvel ezelőtt már kiderült, hogy készülhet újabb A szökés, most azonban már nem titok, hogy zöld utat kapott a projekt a Hulutól.

Kiadta a riasztást az OTP, újfajta csalás terjed: így nullázzák le bárki számláját egy pillanat alatt

A trükk ezúttal annyi, hogy a természetesen hamis értesítőben a csalók saját számlaszámukat adják meg.

Egy tagállam újra nekilendül az óraátállítás uniós eltörlésének

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az Európai Bizottság régóta elakadt javaslatát szeretné feléleszteni.

Új eljárás jön a határátlépéseknél, újabb adatokhoz férhetnek hozzá a rendőrök – parlamenti döntések

Számos törvényjavaslatról szavaztak kedden az Országgyűlésben, köztük a kriptoügyletekről megosztott információkról, a kapcsolati...

Litvánia szerint Putyinnak Európában csak a bíróság előtt van helye, Orbán Balázs kijelentette: elég volt

A litván külügyér elképzelhetetlennek tartja, hogy az orosz elnök átrepülhesse az európai légteret.

21 év szabadságvesztésre ítélték Robert Fico merénylőjét első fokon

Terrorista támadás elkövetésében találta bűnösnek a Robert Fico szlovák kormányfő ellen tavaly májusban elkövetett merénylet...

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért

Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.

Óriási a baj Liverpoolban, itt egy újabb nem várt fordulat

Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.

„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú

Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.

Menesztették Dejan Sztankovicsot?

Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Nem köntörfalazott Horváth Ferenc és odaszúrt az ETO-nak

A Tatabánya vezetőedzője büszke volt a játékosaira az ETO Akadémia legyőzése után, és nem bírta ki, hogy ne szóljon be az élvonalbeli játékosokkal felálló ellenfélnek.

Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek

Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Az FTC kapusának ostoba megmozdulását még nemzetközi viszonylatban is nehéz felülmúlni

Volt itt már minden: rendőrségi eljárás, rugdosódás, cipődobálás.

0
0

Bulvár

Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá

Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.

Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.

Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót

Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal e

Soha ne fogyaszd így a kávét: a májad bánhatja, ha mégis ezt teszed

Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.

„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja

A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek „kínálták fel” őt – amikor Giuffre mindössze 17 éves volt. Elmondása szer

Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs

Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.

Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt

Nem ünneplik a budapesti „békecsúcsot” az uniós külügyminiszterek.

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók

Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.

Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek

Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.

A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el

DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.

blogmorzsák

Mit tehetünk csontjaink egészségéért és mit nyerünk vele?

Meglepő, ám nemzetközi kutatási ered­ményekkel igazolt tény, hogy a gerincműtétre váró idős betegek körében rendkívül gyakori a fel nem ismert csontritkulás.

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.

0