Koronavírus - HÖOK: valamennyi diplomára vonatkoznak a módosított nyelvvizsga-követelmények
A módosított nyelvvizsga-követelmények részleteiről egyeztetett a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az Innovációs és Technológiai Minisztériummal.
A HÖOK szerdán az MTI-vel azt közölte, a nyelvvizsga hiányában átvehető diploma az egyetemi és főiskolai, alap- és mesterszakos végzettségekre egyaránt érvényes.
Ismertették: a döntés vonatkozik minden diplomára - függetlenül a végzés idejétől, egyetemtől, szaktól -, valamint a felsőoktatási szakképzési (FSZ/FOSZK) oklevelekre is. Függetlenül attól, hogy hány nyelvvizsgát írnak elő a felsőoktatási jogszabályok az adott szakra, és attól is, hogy egy vagy több nyelvvizsga hiányzik. Érvényes továbbá mindazokra, akik 2020. augusztus 31-éig sikeres záróvizsgát tesznek, és abszolválnak - ismertették.
A fentieken túl az idei évi mesterfelvételi eljárásokra a nyelvvizsga-követelményeket is felfüggesztik - közölte a HÖOK, egyúttal jelezve: az intézmények értesítik a hallgatókat a diplomák átvételének részleteiről.
hírek innen, onnan
A Samsung pont oda ütött, ahol az Apple-nek a legjobban fáj
A Galaxy XR könnyen letaszíthatja a trónról az Apple Vision Prót.
Komoly figyelmeztetést kapott Magyarország: annyi pénzt elkölt a kormány a választás előtt, hogy utána jön a feketeleves
Az elmúlt három év stagnálása után 2026-ban átmenetileg magasabb fokozatra kapcsolhat a magyar gazdaság növekedése, azonban a...
3 vármegye azonnal sárga jelzést kapott, itt dől a csapadék majd a nyakunkba a friss előrejelzések szerint? Részletes időjárás-előrejelzés
Itt jöhetnek zivatarok pénteken.
Tombolnak a légúri fertőzések – Íme az október közepi adatok
A 42. héten 26 600 fő fordult orvoshoz influenzaszerű, és 223 300 fő akut légúti fertőzés tüneteivel az országban – derül ki a...
Videón, ahogy egy repülőgép centikre a landolástól kénytelen volt újra felszállni
Ide-oda billegett az orkánerejű széllökések miatt.
Pusztító erővel csapott le Európára a Benjamin ciklon, halálos áldozatot is követelt a vihar
Magyarország is kapott ízelítőt a kontinenst súlytó ítéletidőből.
Fontos információ a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról
Aki nem tudta átvenni a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványát, a postán átveheti.
Hólyaghurut és inkontinencia: hogyan függhet össze a kettő?
A húgyúti fertőzés során a hólyag irritálttá, érzékennyé válik, és a begyulladt nyálkahártya miatt a vizelési inger hirtelen,...
Rejtélyes halál: etikai eljárást kezdeményez a sakkszövetség elnöke Kramnyik exvilágbajnok ellen
Több világhírű sakkozó szerint Kramnyik folytatólagos online-inzultációi is közrejátszhattak egy ismert sakk-szakíró és youtuber...
3 csillagjegy, akinek 2025 ősze óriási szerencsét ígér
Az ősz idén nemcsak a változás, hanem a megújulás évszaka is lesz. Miközben sokan még a nyár után sóhajtoznak, három csillagjegy...
Fontos bejelentést tett a Szeged vezetőedzője jövőjéről
„Egy percig sem gondolkodtam” – nyilatkozta Michael Apelgren.
Közös megegyezéssel. Meghozta a döntést Cooky és gyermekei édesanyja
Cooky és Szécsi Debóra elárulta, miért nem vállalnak harmadik gyermeket.
Sport
Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat
Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.
Mégsem engedték be a Ferencváros vonatát Ausztriába, Kubatov Gábor reagált
A drukkerek, ha időben visszaérnek, a Groupma Arénában kivetítőn nézik meg a Salzburg elleni meccset.
A Ferencváros megalázott szurkolói ezt tették az osztrák hatóságok döntése után
Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.
Szalah megsértődött - minden Liverpoolal kapcsolatos tartalmat törölt a közösségi média felületeiről
Úgy tűnik, Mohamed Salah a közösségi médiában reagált a teljesítményét ért kritikákra, miután a Liverpool csütörtök este 5–1-es győzelmet aratott az Eintracht Frankfurt felett a Bajnokok Ligájában. A Vörös
A Fradi megállíthatatlan Európában
Salzburgban is nyert a Ferencváros.
Fradi-játékosok üzentek a határon rekedt szurkolókhoz: „Ez hatalmas szégyen.”
A labdarúgó Európa-ligában szereplő Ferencváros magyar válogatott kapusa a klub Facebook oldalán üzent a szurkolóknak.
Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok
A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.
Dibusz Dénes: Szinte felfoghatatlan ez az egész. – tiltakozik a Ferencváros is + videó
A csapatkapitány üzent a magyar szurkolóknak.
A szurkolóiért is küzdő Ferencváros fantasztikus fordítással nyert Salzburgban.
Harmadik Európa-liga-csoportmeccse után is veretlen a Fradi! A zöld-fehérek 3–2-re nyertek Salzburgban, és ezzel jelentős vigaszt nyújtottak azoknak a drukkereknek, akiket az osztrák hatóságok nem engedtek át a határ
Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után
Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.
Dibusz a következményekről: a Fradi-szurkolók csupa jóra készülhetnek Salzburg után
A Ferencváros kapusa szerint akár már rögtön a következő meccs sorsdöntő lehet.
Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták
Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.
Bulvár
Furcsa mondat hangzott el a Békemene-ten, véletlen hallatszott bele a kamerába
Igen szokatlan a megjegyzés, véletlenül vették fel a Békemeneten.
Lefotózták Tóth Gabit a Békemeneten, azonnal kitört a botrány
Redkívüli jelenség volt Tóth Gabi a Békemeneten, elszabadultak az indulatok.
Rendzavarás a Békemeneten, ez nem került be a híradásokba, az indulásnál adódott probléma
Már a Békemenet elején probléma volt, felkerült a videó az internetre.
Fotók: Káosz a Margit hídon – felmentek a hídra a Békemenet résztvevői, miközben még járnak a villamosok és a buszok
Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Elvileg csak 11 órakor kellett volna indulniuk.
Hatalmas a tömeg a Nemzet Menetén - drónfotók a helyszínről
Bár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónrepüléseket a Nemzet Menete idejére, a Tisza Párt élő közvetítésében mégis folyamatosan bevágják a drónfelvételeket, amin látszik, milyen óriási tömeg tart a H
Dr. Zacher Gábor: Ültem, és életemben először arra gondoltam, ebbe én is belehalhatok
Zacher Gábor nyugdíjba vonul. Ha azt nézzük, hogy egy 65 éves főorvosról van szó, akkor nincs ebben semmi rendkívüli, mégis: az egész ország egy emberként rendült meg a hírtől, mintha mindannyiunk személyes élet
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
Fürst Györgynek be kellett volna vonulnia a börtönbe, miután a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen hat év hat hónap letöltendő börtönre és 25 millió forint pénzbüntetésre ítélte. A centrumos „parkolási maffia
Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat
Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.
Drónfotókon és drónvideón a Békemene-ten vonuló tömeg, ennyien vannak a Fidesz rendezvényén
Az internetet máris elárasztották a Margit hídon átvonuló Békemenetről készült drónfelvételek. Magyar Péterék menetéről ilyesmire nem lehet számítani, ugyanis a Honvédelmi Minisztérium betiltotta a drónrepül
Menczer Tamás üzent a pilisborosjenői polgármesternek: „A következő hónapokban a választókörzetem minden településén komoly fejlesztések fognak indulni, csak nálatok nem”
A Fidesz kommunikációs igazgatója nehezen emészti meg, hogy nem mondhatott beszédet a település ünnepi rendezvényén.
„Orbán közvetve, de most először ismerte el, hogy a Tisza már előnyben van” – így látták a kormányfő beszédét az elemzők
László Róbert és Zárug Péter Farkas elemezte gyorsan lapunknak Orbán Viktor ma délutáni beszédét.
Számháború: A kutató szerint a Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten
Egyetemisták csapatai tudományos módszerekkel becsülték meg a tömeget a két mai rendezvényen.
blogmorzsák
Mozgás a változókorban – mit nyerhetünk vele?
A rendszeres mozgás bizonyítottan segít csökkenteni a menopauza több kellemetlen tünetét, köztük a hőhullámokat is.
Bemutatkozott az új Audi Q3
Ráadásul nem is akármilyen helyen.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


