Ezt olvasta már?


Koronavírus - Hévízen több százan fürödtek a gyógytóban a hétvégén

Hévíz újranyitott, a hétvégén már több százan fürödtek a gyógytóban, a magánszállások már belföldi vendégeket is fogadtak - közölte a város polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján.

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) azt mondta: az egy hete érvényben lévő lazításoknak köszönhetően szombaton megnyitott a hévízi tófürdő, ahová több százan - túlnyomó többségében belföldiek - váltottak jegyet az elmúlt két napban. Egyelőre csak a tóban lehet fürdeni, az egészségügyi biztonsági szabályok betartása érdekében egyszerre legfeljebb 750 vendéget fogadnak.

A látogatóknak csak minden ötödik öltözőszekrényt adják ki, hogy meglegyen az előírt védőtávolság, de már vannak kozmetikai kezelések, masszázs és más szolgáltatások is, a súlyfürdő azonban még nem működik, mert a fedett terület nem nyitott ki - jelezte a polgármester.

Kifejtette, hogy a veszélyhelyzet ellenére nem álltak le a városi fejlesztések. Hamarosan befejeződik a Festetics sétány felújítása, bővítik a közterületi kamerák rendszerét, s miközben várhatóan év végéig ingyenes marad a városban is a parkolás, közben új, korszerűbb parkolási rendszer elemeit építik ki a városban.

H. Horváth Orsolya, polgármesteri főtanácsadó a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a hévízi szálláshelyek közül leggyorsabban a szobakiadók reagáltak a megnyitás lehetőségére, a hétvégén már meg is jelentek az első belföldi vendégek. A szállodák többsége május közepétől pünkösdig tervezi az újranyitást, de legkésőbb június közepéig szinte mindegyik üzemel majd, betartva a Magyar Turisztikai Ügynökség koronavírus-kézikönyvében megfogalmazott elvárásokat.

Kiemelte, hogy az egészségturizmus miatt a hévízi szállodák és szolgáltatók eddig is szinte kórházi higiéniai körülményeket biztosítottak, amit most még tovább erősítenek.

A turisztikai szakember elmondta: a város idegenforgalmi szervezete az elmúlt héten készített 4500 ember bevonásával online felmérést, amiből az derült ki, hogy a Hévízre utazni szándékozó turisták közel 90 százaléka akár azonnal elindulna, mert igényli a fürdőkúrákat, az egészségügyi szolgáltatásokat. Mindez azt bizonyíthatja, hogy az egészségturizmus krízisálló ágazat maradhat.

Papp Gábor polgármester ehhez hozzátette, hogy az utazást tervezők 68 százaléka már május végén, június elején szeretne Hévízen pihenni. Az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy a külföldi vendégek részéről is mutatkozik már érdeklődés, így elsősorban a közeli országokból - cseh, szlovák, szlovén és német vendégek -, illetve Oroszországból utaznának legtöbben, de ezt elsősorban a saját országuk előírásai teszik majd lehetővé.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Beteg gyermekekért küzd olimpiai bajnokunk

Andrásfi Tibor nagykövetként támogatja az Egy Lépéssel Több Alapítványt.

A gyerekek itták meg a járványintézkedések levét

A járvány miatt bevezetett iskolabezárások és egyéb óvintézkedések rettenetes következményekkel jártak a gyerekek tanulmányi...

Nesze neked IKEA karácsonyi kalendárium: Szlovákiában vagy Ausztriában sokkal jobban megéri megvenni

Szeptember közepe óta ismét kapható az IKEA Vintersaga adventi kalendáriuma, ami Magyarországon normál áron 4 990 forintba, Family...

Bayer Zsolt kíméletlenül beszólt Puzsér Róbertnek, ezt biztos nem hagyja szó nélkül a publicista

Bayer Zsolt publicista, szerkesztő szerdán a Harcosok órája című online műsorban beszélt a csütörtöki budapesti békemenetről.

Melania Trump nagyon nem szeretné, ha ez a botránykönyv megjelenne róla - most indított háborút az írója ellen

Beperelte Melania Trumpot az a Michael Wolff újságíró, aki épp az amerikai First Lady életéről írt könyvet. Az újságíró szerint...

A legfrissebb részletek a szolnoki buszbalesetről

Egy busz nekiütközött a szolnoki Varga Katalin Gimnázium épületének szerda reggel. A polgármester új információkat osztott meg a...

Nem vállalta a poligráfos vizsgálatot a Zsolt bácsiról először beszélő Látó János

A férfi azt mondta, a mai napig nem tudja, ki volt az a „két srác”, aki annak idején odament hozzá, összesen 3 percet beszélt velük.

Gémesi György: Amit a kormány Budapesttel csinál, az elfogadhatatlan

A Dellában arról kérdeztük Gémesi Györgyöt, hogy Gödöllő is alkalmazná-e az önazonossági törvényt, lehetne-e egy amerikai-orosz...

Ezért nyűgözte le a kutatókat a látogatókat dobáló állatkerti csimpánz

1997-ben a Santino nevű állatkerti csimpánz különös viselkedésbe kezdett.

„Ez az eset nem csupán személyes ügy” – lemondott a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke

Lengyel Tibor szerint a jogállamisági garanciák tényleges érvényesül ma komoly kihívásokkal néz szemben Magyarországon.

Török Gábor reagált arra, hogy miniszteri pozíciót ajánlott neki Magyar Péter a fideszes influenszer, Deák Dániel szerint

A kormánypárti influenszer a „Tisza belső ügyeire rálátó forrásaira” hivatkozva azt állította, hogy Magyar Péter miniszteri...

Másodjára se ment át a fővároson a Sziget eddigi területhasználatijának megszüntetése, bizonytalan a fesztivál jövője

Csak úgy lehet jövőre Sziget, a jelenleg érvényben lévő területhasználati szerződését felbontják a fesztivált szervező céggel, és...

0

Sport

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt

A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó

A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho

Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember

A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat

Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.

Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"

Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.

Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett

Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.

Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?

Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál

Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.

Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen

Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.

Manfred Weber üzent Orbán Viktornak Ukrajnáról

Szektpikus a Putyin-Trump találkozóval kapcsolatban.

Megfosztottak egy fideszes képviselőt mandátumától, mert a választás óta be sem ment a közgyűlésbe

Kerekes Miklós az előző ciklusban alelnök volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlésben.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik

Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.

Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi

0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.

blogmorzsák

Saját mesterséges­intelligencia-processzort épít az OpenAI

Tíz gigawattnyi egyedi chipet készítenek, az áramfogyasztás több mint nyolcmillió amerikai háztartás energiaszükségletének és a Hoover-gát által termelt ötszörösének felel meg.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

0