Koronavírus - Látogatási és kijárási tilalom lép életbe a zalaegerszegi idősotthonokban
Zalaegerszegen keddtől teljes látogatási és kijárási tilalmat rendelt el az önkormányzat a fenntartásában működő idősotthonokban, elmaradnak az oktatási intézmények tanévnyitói, az óvodákban és bölcsődékben pedig csak az előtérig kísérhetik a szülők a gyerekeiket.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) arról számolt be, hogy hétfőn újraalakult a tavasszal már létrehozott helyi járványvédelmi bizottság, amely tíz pontban fogalmazta meg a döntéseit és a kéréseit, elsősorban az idősek védelme érdekében. Ezek között szerepel, hogy a járványügyi hatósággal egyeztetve keddtől teljes látogatási és kijárási tilalmat rendelnek el az önkormányzat fenntartásában működő idősotthonokban, illetve elmaradnak az idősek világnapjához és hónapjához kapcsolódó hagyományos rendezvények.
A polgárőrség, a városi művelődési központ és a kapcsolódó civil szervezetek bevonásával újra elindítják a 70 év felettieknek szervezett Segít a város, valamint a Zalaegerszeg összefog akciókat. Feltöltik a tavaszi és nyár elejei intézményi védekezésben használt eszközkészleteket, egyebek között maszkokat, arcpajzsokat, fertőtlenítőszereket szereznek be.
Az önkormányzati fenntartású bölcsődékben és óvodákban a szülők csak az előtérig kísérhetik gyermekeiket. Az átadásnál kötelező lesz a maszk használata az előtérben, az intézményekben pedig folyamatos fertőtlenítést rendeltek el.
Az egyetemi karokkal egyeztetve elmaradnak a tanévnyitó ünnepségek Zalaegerszeg mindhárom állami felsőoktatási intézményében, és arra kérték a tankerületet, a szakképzési centrumot és az iskolákat, hogy lehetőleg ne tartsanak tanévnyitó rendezvényeket - ismertette a polgármester.
Balaicz Zoltán arra is kitért, hogy a koronavírussal összefüggésben Zalaegerszegen nincs komoly probléma. Tavasz óta összesen 286 fertőzöttet regisztráltak egész Zala megyében, közülük 17-en hunytak el - akik között 11 volt zalaegerszegi -, a többiek meggyógyultak.
Az új fertőzöttek most elsősorban más zalai városokhoz kötődnek, de a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban jelenleg senkit nem ápolnak koronavírus miatt és gyanú miatt sincs senki a zalaegerszegi kórházban. A zalai megyeszékhelyen hatósági házi karanténra hétfőn 29-en voltak kötelezve, ők jellemzően olyan országokból érkeztek haza, amelyek miatt kötelező a kéthetes karantén.
Bulvár
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Kiszivárgott a hátborzongató titok: Oroszország és Kína már rejtegetheti a lezuhant UFO-kat.
Kína és Oroszország már birtokolhatja a lezuhant UFO-kat. Ha Amerika nem lépi meg a titkos UFO-akták nyilvánosságra hozatalát, óriási hátrányba kerülhet a világűrverseny legújabb szakaszában.
Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.
Rekonstruáltak egy 315 ezer évvel ezelőtt élt ember arcát: így nézhetett ki a legelső modern ősünk
Digitálisan rekonstruálták, hogyan nézhetett ki a modern ember egyik legkorábbi ismert képviselője.
Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben
Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag
Mínusz 15 fokkal támad az első téli nap: itt a hatalmas fordulat az időjárásban, már biztos
Megszólaltak a meteorológus, így tőr be a tél Európába.
Fájdalmas pofont kaptak az állampapírok
Nemzetközi eladási hullám söpört végig az állampapírpiacokon, ami a magyar kötvények hozamait is alaposan feltornázta. Bár a hazai inflációs adatok kedvezőek, az MNB behúzta a kéziféket a kamatvágásoknál. A be
Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét
Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv
Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen
A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.
„A legjobb mutyi az, amit senki sem lát” - Bődületes Fidesz-paródia került ki az internetre, ezen röhögnek most a magyarok
Ismét Radics Peti ment neki nagy erővel a Fidesznek.
Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
Tizenhét év fegyházra ítélték a nő volt barátját.
Ilyen sincs: közös karácsonyi ajándékot ad a Parlament a magyar dolgozóknak
Hihetetlen, de teljes az egyetértés a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzéki frakciók is támogatják december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását. Hantosi István (Tisza Párt) szerint ez a döntés az Orsz

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


