Ezt olvasta már?


Koronavírus - Orbán: nemzeti konzultáció kezdődik

Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Közölte: a kérdőív nagy része elkészült, és várhatóan már péntek délután meg is indítják a konzultációt.

Jelezte, arról a "Soros György-féle tervről" is meg fogják kérdezni az embereket, amely "adósrabszolgaságot eredményező", lejárat nélküli "örökkötvények" kibocsátásáról szól.

A kérdéssort postán küldik el, a kormányfő pedig arra kért mindenkit, töltse ki és juttassa vissza.

A koronavírus-járványról szólva a miniszterelnök az elmúlt tíz év egyik legjobb döntésének nevezte a rendkívüli jogrend bevezetését, mert járvány idején a gyorsaság a legfontosabb, és a rendkívüli jogrendben a kormány rendeletekkel módosíthat törvényt.

Miután azonban a járvánnyal szembeni első csatát megnyertük, már nem szükséges a helyzet kezeléséhez rendkívüli jogrend, ezért a parlament döntése után a kormány nem hozhat többé rendeletet olyan ügyben, amelyben törvényt kell alkotni - mondta.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a járvány nem múlt el, és a professzorok szerint nagy valószínűséggel ősszel várható egy második hullám, az pedig "nem érhet bennünket úgy, mint az első", fel kell rá készülni.

Ezért fenntartják a járványügyi készültséget, amely azt jelenti, hogy folytatódik az operatív törzs működése, fennmarad a kórházak járványügyi irányítási rendszere, a tisztifőorvos pedig megerősített jogköröket kap - ismertette.

Orbán Viktor úgy értékelt: Magyarország azért védekezett jobban, sikeresebben, mint a nyugat-európaiak, mert minden döntés - például a veszélyhelyzet, az iskolalátogatási tilalom és a határzár elrendelése - korábban, vagyis időben született meg, köszönhetően a rendkívüli jogrendnek.

Közölte ugyanakkor: arra is fel kell készülni, hogy egy-egy lokalizált térben - például idősotthonban vagy kórházban - most, a járvány enyhülésének időszakában is "felszaporodhatnak" a fertőzések. Ezért az operatív törzset egy úgynevezett bevetési egység létrehozására utasította: ha bárhol az országban megnő az esetszám, ez az egység megjelenik ott, és lokalizálja a fertőzést.

Az ellenzéki kritikákra is reagált a kormányfő, azt mondta: a baloldal szerint már 2010 óta diktatúra volt, de "ez mind semmi, mert a rendkívüli jogrenddel" még egyszer bevezették a diktatúrát, és most, a jogkörök visszaadásakor jön a harmadik diktatúra.

A következő hétéves EU-s költségvetésre vonatkozó európai bizottsági tervezetet is kommentálta Orbán Viktor, kifejtve: a koronavírus-járvány miatt tervezett gazdasági helyreállítási alapba szánt 750 milliárd eurót nem munkával "hoznák létre", hanem hitelből, amelynek visszafizetésére közösen vállalnának garanciát. Úgy értékelt, hogy ez valójában az "Európa-kötvény" konkrét megvalósulása, és mivel 30 évre akarják felvenni, még "az unokáink feje fölött is ott lebeg majd az a lehetőség, hogy ha nem a magyarok, hanem valaki más nem tudja visszafizetni a hitelét, akkor majd nekik kell helyettük".

Közölte, nem utasítja el azonnal a tervet, de "berzenkedik" ellene az ösztönvilága, ezért azt javasolja, hogy higgadtan tanulmányozzák, majd döntsék el, akarnak-e ilyen útra lépni.

A tagállamok közötti pénz elosztására vonatkozó megoldási javaslatot viszont abszurdnak és perverznek minősítette, mert "több forrást juttat a gazdagoknak, mint a szegényeknek".

A magyar gazdaság helyzetéről a kormányfő azt mondta: ha sikerül végrehajtani a gazdaság újraindítása érdekében tervezett intézkedéseket, akkor "nemcsak hogy jól jövünk ki a 20-as évből, hanem egy fantasztikus 21-es évünk lehet, és a költségvetés, amit benyújtottunk, ezt meg is alapozza".

A miniszterelnök a rádióinterjúban együttérzését fejezte ki a múlt heti Deák téri kettős gyilkosság áldozatai hozzátartozóinak. "Hiába fogtuk el azonnal az elkövetőket, ez nem adja vissza az életüket" - mondta.

Második kormánya hivatalba lépésének 10. évfordulója alkalmából Orbán Viktor arról is beszélt: 1990-ben nem sikerült olyan változást elérni, amely meg tudta volna újítani az országot. A kommunistákat "lenyomtuk", a szovjeteket "kiszorítottuk", a magyarok pedig kezükbe vették az ország jövőjét, de a régi rezsim és az új világ képviselői közötti harc nem zárult le az első antikommunista, Antall József vezette kormánnyal, hanem "az ellenfél óriási támadásba ment át". A baloldal újjászervezte magát, és megkezdődött egy hosszú harc: 20 éven át "hol a jövő nyert, hol a múlt" - fejtette ki.

A 2010-es kétharmados választási győzelme után azonban biztos volt abban - folytatta -, hogy ezt a küzdelmet le kell zárni, "a jövőnek nyerni kell", ez volt az elképzelése. Ezért megalkották az új alkotmányt, az "alkotmányozó elnök" Schmitt Pál érdemei elévülhetetlenek - mondta.

A miniszterelnök azt is felidézte, hogy 2010-ben egy súlyos pénzügyi válság kellős közepén volt Magyarország, de nem akart úgy válságot kezelni, mint a szocialisták, akik minden terhet áthárítottak a családokra: elvettek egyhavi nyugdíjat, egyhavi bért, adót emeltek, elvették a családtámogatási rendszert, és a devizahitelekkel adósrabszolgaságba kergették családok millióit. Ezzel kapcsolatban megemlítette Matolcsy György - a 2010-2013 közötti nemzetgazdasági miniszter, jelenlegi jegybankelnök - nevét, akinek az volt az álláspontja, hogy van más közgazdasági út, mint a liberálisoké.

Végül hangsúlyozta, kormányzásának "magasabb rendű célja", hogy minden magyar úgy érezze, "összetartozunk, egy nemzet vagyunk, ez egy nagy nemzet". "Összességében arra megyünk, amerre szerettünk volna. Minden magyar - szerintem - jobban érzi magát a bőrében" - mondta, kiemelve azt is, hogy Magyarország ma Európa talán egyetlen munkaalapú társadalma.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nagy bejelentést tett a Mol: jöhet az átalakulás

Az olajipari társaság holdingvállalattá való átalakulásáról tart rendkívüli közgyűlést a Hernádi Zsolt vezette cég november végén.

Jelentősen nőtt a prémium dízel fogyasztása az év első kilenc hónapjában

A teljes fogyasztás 2,915 milliárd liter volt az év első háromnegyed évében: ezen belül 1,156 milliárd liter motorbenzint és 1,758...

Elveszíti egyik kölykét az anyamacska: a reakciója mindenki szívét összetöri - Videó

Miután első szülésének keserű pillanata vírusként terjedt, Momo cica sok szívet rabul ejtett.

„Eltűntek a szemkarikák” – így változott meg Ádám élete, miután kezeltette alvászavarát

Jól alszol? Pihentető az alvásod? Biztos? Csak mert a Magyar Alvásszövetség felmérése szerint a magyar lakosság 60%-ának van valamilyen...

Fotógaléria: Ilyen volt a fáklyákkal vonuló emlékmenet a Műegyetemtől a Bem térig

Az 1956-os forradalom, és a szovjet megszálló csapatok elleni szabadságharc emlékére fáklyás emlékmenet indult főként fiatalok...

Sokan kidobják őket, ami hiba: ezért érdemes megőrizni az új termékekben található szilícium-dioxid-zacskókat

Ha vettél már új cipőt, táskát, telefont vagy elektronikai eszközt, biztosan találtál benne apró fehér zacskókat „Do not eat”...

Gyufásdobozoktól a söralátétekig – Ezeket gyűjtötték a nagyszüleink

Lenin-mellszobor, kaktusz, söralátét, kitűzők és gyufásdobozok – csak néhány különös emlék azok közül, amelyeket a Fortepan...

Ukrajna 100-150 új Gripen vadászgépet vásárolna Svédországtól

Zelenszkij Linköpingben találkozott Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel, akivel hosszú

„Olvasva, de válasz nélkül” – mit üzen rólunk, ha valaki nem reagál az üzenetünkre?

Van valami különösen fojtogató abban, amikor az üzenetünknél megjelenik az apró „Olvasva” felirat – és aztán semmi. Nincs válasz,...

A MÁV megerősítette, hogy a CÖF különvonatot bérelt a Békemenetre, és egy másik vonathoz is plusz kocsikat csatoltattak

A vasút szerint még kedvezmény sem volt, a CÖF többmillió forintot fizetett érte.

0

Sport

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

0
0

Bulvár

Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni

Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen

Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót

Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.

A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik

Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.

Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett

A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.

Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint

A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.

Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi

0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.

Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni

A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.

blogmorzsák

Nagy csigatészta teszt

Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

0