Ezt olvasta már?


Koronavírus - Volánbusz: fokozatosan visszaáll az első ajtós felszállási rend

Legkésőbb május 20-ától már Pest megyében is minden járaton - a Budapestet érintőkön is - visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend - tájékoztatta a Volánbusz Zrt. hétfőn az MTI-t.

A Volánbusz Budapestet és Pest megyét nem érintő helyi és helyközi járatain már május 11. óta lehet újra menetjegyet vásárolni az autóbusz-vezetőktől - emlékeztettek.

Ennek ellenére rendületlenül nő a Közlekedési mobiljegy elnevezésű alkalmazás népszerűsége, és folyamatosan bővül az applikációban elérhető Volánbusz-jegyek és -bérletek köre is. Az alkalmazás volános felületének elindítása óta csaknem 412 ezer helyi és helyközi menetjegyet, illetve bérletet vásároltak az utasok. Áprilisban naponta átlagosan 7500, májusban már napi 11 300 menetjegy kelt el, és május első felében a teljes áprilisinál 28 százalékkal több bérletet váltottak az applikáción keresztül - írták.

A járványhelyzetre tekintettel a Volánbusz továbbra is azt kéri, hogy aki csak teheti, elektronikus úton váltsa meg jegyét, bérletét.

Azoknak pedig, akik mégis a járatokon vásárolják meg jegyüket, fontos tudniuk, hogy az első ajtós felszállási rend és az autóbusz-vezetői jegyértékesítés szigorú óvintézkedések mellett állt vissza a vidéki járatokon. A buszvezető fülkéjénél egyszerre csak egy utas tartózkodhat, a jegyet vagy bérletet váltani akaró többi utazónak a peronon kell várakoznia, a másfél méteres védőtávolság betartásával. Az utasok érvényes menetjegyüket vagy bérletüket felszálláskor kötelesek bemutatni a járművezetőnek. Ezeken a járatokon nem állítanak fel a buszvezetőt elhatároló kordont, helyette az első üléssorokat zárják le, azokon nem lehet utazni - közölte a Volánbusz.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A Tisza-kormány leendő miniszterét dicsérte a Fidesz leköszönő államtitkára

Révész Máriusz egy személyes hangvételű bejegyzésben méltatta Vitézy Dávidot.

Porszívógyártó mutatott be űrrakétás sportkocsit

Űrrakétás autóra Elon Musktól számítanánk, de most egy kínai cég mutatta meg, hogy nézne ki ez a valóságban. Az új koncepcióhoz...

Sziget 2026: ismét lesz mínusz egyedik és nulladik nap - Mutatjuk a fellépőket

2026-ban már augusztus 9-én megnyitja kapuit a Sziget Fesztivál a Hajógyári-szigeten.

Inkább tűnik partizánakciónak a Szivárvány TV terve, mintsem komoly üzleti vállalkozásnak – Az iparágban nem repesnek az ötlettől

Az utóbbi napokban egyre több kérdés merült fel az Lmbtq-tematikájú Szivárvány TV körül. Főként azt vitatják az iparágban, hogy...

Tóth Vera férje is beszállt a testvérháborúba, keményen kiosztotta Tóth Gabit

Pauli Zoltán, Tóth Vera férje egy nyilvános kommentben bírálta sógornőjét, Tóth Gabit. A megszólalás azután érkezett, hogy Tóth Gabi...

Olyan nincs, hogy nincs: ez a multi gigantikus beruházással védi ki a tojásellátási krízist

A britek így csinálják: hosszú távú, 1,1 milliárd fontos beruházási programmal stabilizálja az áruházlánc a brit baromfiágazat...

Veszélyben az alacsonyabb dízelár: elveszíthetik a gazdák a védett árat?

Az Európai Bizottság több területen is jogsértéssel vádolja Magyarországot, a kifogások az üzemanyagok védett árától a különadókig...

Gyászol Kabát Péter: „Mintha nem velünk történne, felfoghatatlan”

Nagyon megviselte barátja halála Kabát Pétert.

Ettől a titkos összetevőtől szebb lesz az orchideád, mint valaha

Van egy egyszerű, mégis kevesek által ismert trükk, ami segíthet, hogy az orchideád új lendületet kapjon. Ha beveted, látványos...

Visszérbetegség: a férfiakat is érintheti

Sokan gondolják, hogy kizárólag nőknél alakulhat ki a visszeresség, ez azonban nem így van. A vénák falának meggyengülése ugyanis...

Szentesi Éva Rubint Rékának: „Téves információkat terjeszteni ráktémában pedig bűn”

Az író-aktivista a Schóbert házaspár egyik friss videójára reagált, amelyben azoknak a kommentelőknek üzentek, akik szerint saját...

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó

A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Elegem van ebből, tönkreteszik vele a focit

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

0
0

Bulvár

Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón

Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet

Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.

Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et

Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Azonnali közleménnyel jelentkezett a rendőrség – ez történt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központ együttműködésével átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtott végre a főváros több forgalmas útvonalán, aminek középpontjában a buszs

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott

A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február

Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan

A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.

0