Ezt olvasta már?


Koronavírus/Érettségi - Maruzsa: fennakadás nélkül folynak a vizsgák

Minden fennakadás, probléma vagy botrány nélkül tudták sikeresen megszervezni az érettségi vizsgákat a koronavírus-járvány jelentette rendkívüli helyzetben - jelentette ki a köznevelési államtitkár a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Maruzsa Zoltán kiemelte: a héten megtartották a legtöbb tanulót "megmozgató" tantárgyakból a vizsgákat. Május 21-ig lesznek még vizsgák, de már csak "kis létszámú" tantárgyak vannak hátra. A nehezén tehát "már túlvagyunk" - fűzte hozzá.

Az államtitkár szerint nem volt "könnyű menet", mindannyiukon nagy volt a nyomás, hogy minden rendben legyen; nem könnyítette meg a munkájukat az a nyomás sem, amelyet az ellenzék és a média gyakorolt rájuk, esetenként "hisztérizálva" a közvéleményt a várható körülmények ügyében. Utólag megállapítható - tette hozzá -, hogy a számításaik helyesek voltak, és semmi nem úgy történt, ahogy az érettségi mostani megtartását ellenzők mondták.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: a járvány tetőzésétől való félelem alaptalannak bizonyult, a pedagógusok nem bojkottálták a vizsgákat, a diákok nem mondták vissza tömegesen a részvételt, és a kormány teljeskörűen biztosította és biztosítja a védekezéshez szükséges felszereléseket. Az érintettek pedig szemmel láthatóan - személyes tapasztalata szerint is - szigorúan betartották a biztonsági intézkedéseke - fűzte hozzá.

Az államtitkár jó döntésnek nevezte, hogy ilyen ütemezéssel bonyolítják le az érettségi vizsgákat. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a munkában részt vettek. Elsősorban az érettségizőknek, akik betartották a szigorú biztonsági intézkedéseket és fegyelmezetten vettek részt a vizsgákon. A diákok láthatóan bíztak a meghozott intézkedésekben, hiszen alig volt visszalépés - jegyezte meg.

Maruzsa Zoltán köszönetet mondott az intézményvezetőknek és a tanároknak is, akik "rendkívül felelősen, bátran vállalták a felügyeletet a vizsgákon, és ugyancsak betartották a biztonsági intézkedéseket", továbbá az Oktatási Hivatal, a kormányhivatalok, az intézményfenntartók, a Klebelsberg Központ, a tankerületek és az Emberi Erőforrások Minisztériuma munkatársainak.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Beteg gyermekekért küzd olimpiai bajnokunk

Andrásfi Tibor nagykövetként támogatja az Egy Lépéssel Több Alapítványt.

A gyerekek itták meg a járványintézkedések levét

A járvány miatt bevezetett iskolabezárások és egyéb óvintézkedések rettenetes következményekkel jártak a gyerekek tanulmányi...

Nesze neked IKEA karácsonyi kalendárium: Szlovákiában vagy Ausztriában sokkal jobban megéri megvenni

Szeptember közepe óta ismét kapható az IKEA Vintersaga adventi kalendáriuma, ami Magyarországon normál áron 4 990 forintba, Family...

Bayer Zsolt kíméletlenül beszólt Puzsér Róbertnek, ezt biztos nem hagyja szó nélkül a publicista

Bayer Zsolt publicista, szerkesztő szerdán a Harcosok órája című online műsorban beszélt a csütörtöki budapesti békemenetről.

Melania Trump nagyon nem szeretné, ha ez a botránykönyv megjelenne róla - most indított háborút az írója ellen

Beperelte Melania Trumpot az a Michael Wolff újságíró, aki épp az amerikai First Lady életéről írt könyvet. Az újságíró szerint...

A legfrissebb részletek a szolnoki buszbalesetről

Egy busz nekiütközött a szolnoki Varga Katalin Gimnázium épületének szerda reggel. A polgármester új információkat osztott meg a...

Nem vállalta a poligráfos vizsgálatot a Zsolt bácsiról először beszélő Látó János

A férfi azt mondta, a mai napig nem tudja, ki volt az a „két srác”, aki annak idején odament hozzá, összesen 3 percet beszélt velük.

Gémesi György: Amit a kormány Budapesttel csinál, az elfogadhatatlan

A Dellában arról kérdeztük Gémesi Györgyöt, hogy Gödöllő is alkalmazná-e az önazonossági törvényt, lehetne-e egy amerikai-orosz...

Ezért nyűgözte le a kutatókat a látogatókat dobáló állatkerti csimpánz

1997-ben a Santino nevű állatkerti csimpánz különös viselkedésbe kezdett.

„Ez az eset nem csupán személyes ügy” – lemondott a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke

Lengyel Tibor szerint a jogállamisági garanciák tényleges érvényesül ma komoly kihívásokkal néz szemben Magyarországon.

Török Gábor reagált arra, hogy miniszteri pozíciót ajánlott neki Magyar Péter a fideszes influenszer, Deák Dániel szerint

A kormánypárti influenszer a „Tisza belső ügyeire rálátó forrásaira” hivatkozva azt állította, hogy Magyar Péter miniszteri...

Másodjára se ment át a fővároson a Sziget eddigi területhasználatijának megszüntetése, bizonytalan a fesztivál jövője

Csak úgy lehet jövőre Sziget, a jelenleg érvényben lévő területhasználati szerződését felbontják a fesztivált szervező céggel, és...

0

Sport

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt

A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó

A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho

Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember

A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat

Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.

Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"

Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.

Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett

Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.

Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?

Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál

Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.

Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen

Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.

Manfred Weber üzent Orbán Viktornak Ukrajnáról

Szektpikus a Putyin-Trump találkozóval kapcsolatban.

Megfosztottak egy fideszes képviselőt mandátumától, mert a választás óta be sem ment a közgyűlésbe

Kerekes Miklós az előző ciklusban alelnök volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlésben.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik

Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.

Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi

0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.

blogmorzsák

Saját mesterséges­intelligencia-processzort épít az OpenAI

Tíz gigawattnyi egyedi chipet készítenek, az áramfogyasztás több mint nyolcmillió amerikai háztartás energiaszükségletének és a Hoover-gát által termelt ötszörösének felel meg.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

0