Közgazdász: az oktatás a munkanélküliség csökkentésének legfontosabb eszköze
Az oktatás a legfontosabb eszköz a munkanélküliség csökkentésében, a foglalkoztatottság növelésében Csath Magdolna közgazdász szerint.
A szakértő az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában emlékeztetett: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai azt mutatják, hogy Magyarországon 4,4 százalékra csökkent a munkanélküliség.
Kiemelte: az oktatás szerepét mutatja, hogy az alacsony képzettségűeknél 11, a felsősfokú képesítéssel rendelkezőknél viszont csak 1 százalék a munkanélküliség.
Megjegyezte, hogy az utóbbi időben a versenyszféra növelte a foglalkoztatottak számát, és csökkent a közfoglalkoztatottaké.
hírek innen, onnan
„Nekem nincs veszítenivalóm” – Hamilton fenyegető üzenetet küldött Norrisnak
A hétszeres világbajnok első dobogós helyét szerezné meg a Ferrarival Mexikóban.
Összeesett az utcán egy idős férfi, szabadnapos rendőr sietett a segítségére
A mentők a közösségi oldalukon írtak a részletekről.
Orbán Viktort és Semjén Zsoltot személyesen fogadja majd a Vatikánban XIV. Leó pápa
Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn hivatalos látogatást tesz a Vatikánban, ahol XIV. Leó pápa...
2 centis csoda történt a Balatonnál az éjjel
A Balaton átlagos vízállása 2 centit emelkedett a lehulló csapadéktól, 66 centit mutat a mérce. Ez 26 centivel marad el a tavalyitól. Az...
Ár-érték bajnok lehet Európában ez az e-autó
440 kilométer hatótáv kevesebb, mint 37 ezer euróért: érkezik az új Nissan Leaf Európába. A crossoveresített modell első darabjait 2026...
Videót tett ki Magyar Péter, ami szerinte bizonyítja, ez volt a minden idők legkisebb Békemenete
A Tisza Párt vezetője szerint fontos megvizsgálni, mekkora tábora van a kormánypártnak, valamint az ellenzéki Tiszának. Szerinte az orbáni...
Kerkez Milos megszerezte első gólját a Liverpoolban – ennek ellenére nagyon ciki vereséget szenvedett el a csapat
A vörösök sorozatban negyedik meccsüket veszítették el, ezúttal a 10. helyen álló Brentford otthonában. Pedig Szoboszlai Dominik egy...
Hetente egyszer kapcsold ki – a szakértők szerint ennyin is múlhat, mennyire gyors az otthoni neted
Ha akadozik a WiFi, sokan azonnal a szolgáltatót hibáztatják – pedig gyakran a legegyszerűbb megoldás is elég: újra kell indítani a...
Kínos. Alig jutott szóhoz Ördög Nóra, teljesen lenyomta új műsorvezető társa, Szépréthy Roland
Műsorvezetői szkanderverseny élő adásban: Ördög Nóra vs. Szépréthy Roland.
Távmunka, hibrid munkavégzés, home office - nem mindegy, mit tartalmaz a munkaszerződés
Távmunka vagy hibrid munkarend - vannak jogi csapdák és adómentes lehetőségek 2025-ben. Mutatjuk!
A harmadik Róma születése – és árnyéka napjainkig
A „harmadik Róma” elmélete: az első Róma elbukott, a második, Bizánc is elpusztult, így Moszkvára hárult a keresztény világ védelme.
Vigyázat. A hidegfront és az óraátállítás egyszerre hat az egészségünkre
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint az előttünk álló napokban többszörös meteogyógyászati terhelésre kell számítanunk....
Sport
A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját
Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.
Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?
A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.
4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette
A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.
Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira
Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.
Anglia ítéletet mondott: Szalah a zseniális gólja után is Szoboszlai árnyékában
A Liverpool újabb gyötrelmes meccse után az egyiptominak gólpasszt adó Szoboszlai lett a meccs embere.
Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után
Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.
Ritka bravúr: Szoboszlai vesztes csapatból a mezőny legjobbja, Kerkezt csak a gólja dicséri
Honfitársunk a fény a liverpooli éjszakában.
Kerkez Milos nem teszi zsebre, amit az első liverpooli gólja után kapott Angliában
Borzasztó, szörnyű – angol legendák álltak bele Kerkez Milosba az első liverpooli gólja után.
Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben
Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.
Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott
Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.
Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool
A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.
Kerkez Milos első liverpooli gólja után lecserélték a játékvezetőt, majd jött Szoboszlai gólpassza
A londoniak vezető góljánál is főszereplő volt a magyar játékos, a másik találat vitatott körülmények között született.
Bulvár
A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?
A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.
Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint
Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po
Két gyerek életéért küzdenek: tragikus buszbaleset az M1-esen, 15 rohammentő vonult ki
Feszítővágóval szabadították ki az utasokat.
Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól
A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.
Elkezdett kinyílni a cigány skatulya
A roma értelmiség felé dupla elvárás volt, hogy cigányokkal foglalkozzon, ami alapvetően határozta meg szerepvállalását – mostanában kezd nyílni a skatulya.
Döbbenetes mennyiségű kincset találtak Magyarországon, azonnali világszenzációt okozott a lelet
Attila, a hunok királya alighanem nagyon ideges lehetett az eltűnésekor, mert ekkora mennyiség csak az övé lehetett.
Bóka János: „Rémült hangulat uralkodott zárt ajtók mögött”
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az ülés az Unió történetének egyik legkudarcosabbja volt.
CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni
Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.
Különös alakot szúrtak ki a Békemeneten, óriási szenzációt aratott, mindenki őt fényképezte
Nem mindennapi jelenetek voltak láthatók a Békemeneten.
A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő
A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.
A nőgyógyász elárulja, vajon érdemes-e eltávolítani a szeméremszőrzetet
Menjen vagy maradjon?
A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját
Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


