Ezt olvasta már?


Közösségi és rendezvénytérré alakítják át a zalaegerszegi Art mozit

Közösségi és rendezvénytérré alakítják át a zalaegerszegi Art mozi nagytermét, amely a zalai megyeszékhely legnagyobb befogadóképességű termeként működhet a jövőben.

Bali Zoltán alpolgármester a szerdai sajtóbejáráson elmondta: a csaknem 160 millió forintba kerülő beruházáshoz állami pályázaton 138 millió forintot nyert el az önkormányzat, amelyet 21 milliós önrésszel egészítenek ki. Az átalakítás révén korszerűsítik az 1958-ban megnyitott, több mint 600 embert befogadó nagytermet és a színpadot, kicserélik a fűtési és a világítási rendszert, modernizálják a belsőépítészetet is a várhatóan őszre befejeződő munkálatok keretében.

Vigh László fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a mozi funkciójára egyre kevésbé volt igény, ugyanakkor konferenciahelyszínre - az épülő járműipari tesztpálya miatt is - szükség van. Az átalakítás alatt álló létesítmény így a város rendezvényközpontja is lehet.

Flaisz Gergő, a létesítményt működtető Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: a nagyterem vetítővásznának elbontása és a színpad kiszélesítése után még mindig több mint hatszáz személyes lesz a nézőtér.

Az átalakítás miatt már egyeztettek a Hevesi Sándor Színházzal is, mert a teátrum közeljövőbeli felújítása idején a tervek szerint itt tartják majd a színházi előadásokat, így erre is alkalmassá teszik az épület nagytermét. Az emeleti vetítőterem pedig továbbra is megmarad moziként - tette hozzá.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Samsung pont oda ütött, ahol az Apple-nek a legjobban fáj

A Galaxy XR könnyen letaszíthatja a trónról az Apple Vision Prót.

Komoly figyelmeztetést kapott Magyarország: annyi pénzt elkölt a kormány a választás előtt, hogy utána jön a feketeleves

Az elmúlt három év stagnálása után 2026-ban átmenetileg magasabb fokozatra kapcsolhat a magyar gazdaság növekedése, azonban a...

Tombolnak a légúri fertőzések – Íme az október közepi adatok

A 42. héten 26 600 fő fordult orvoshoz influenzaszerű, és 223 300 fő akut légúti fertőzés tüneteivel az országban – derül ki a...

Pusztító erővel csapott le Európára a Benjamin ciklon, halálos áldozatot is követelt a vihar

Magyarország is kapott ízelítőt a kontinenst súlytó ítéletidőből.

Fontos információ a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Aki nem tudta átvenni a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványát, a postán átveheti.

Hólyaghurut és inkontinencia: hogyan függhet össze a kettő?

A húgyúti fertőzés során a hólyag irritálttá, érzékennyé válik, és a begyulladt nyálkahártya miatt a vizelési inger hirtelen,...

Rejtélyes halál: etikai eljárást kezdeményez a sakkszövetség elnöke Kramnyik exvilágbajnok ellen

Több világhírű sakkozó szerint Kramnyik folytatólagos online-inzultációi is közrejátszhattak egy ismert sakk-szakíró és youtuber...

3 csillagjegy, akinek 2025 ősze óriási szerencsét ígér

Az ősz idén nemcsak a változás, hanem a megújulás évszaka is lesz. Miközben sokan még a nyár után sóhajtoznak, három csillagjegy...

Fontos bejelentést tett a Szeged vezetőedzője jövőjéről

„Egy percig sem gondolkodtam” – nyilatkozta Michael Apelgren.

Közös megegyezéssel. Meghozta a döntést Cooky és gyermekei édesanyja

Cooky és Szécsi Debóra elárulta, miért nem vállalnak harmadik gyermeket.

0

Sport

Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat

Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.

Mégsem engedték be a Ferencváros vonatát Ausztriába, Kubatov Gábor reagált

A drukkerek, ha időben visszaérnek, a Groupma Arénában kivetítőn nézik meg a Salzburg elleni meccset.

A Ferencváros megalázott szurkolói ezt tették az osztrák hatóságok döntése után

Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.

Szalah megsértődött - minden Liverpoolal kapcsolatos tartalmat törölt a közösségi média felületeiről

Úgy tűnik, Mohamed Salah a közösségi médiában reagált a teljesítményét ért kritikákra, miután a Liverpool csütörtök este 5–1-es győzelmet aratott az Eintracht Frankfurt felett a Bajnokok Ligájában. A Vörös

A Fradi megállíthatatlan Európában

Salzburgban is nyert a Ferencváros.

Fradi-játékosok üzentek a határon rekedt szurkolókhoz: „Ez hatalmas szégyen.”

A labdarúgó Európa-ligában szereplő Ferencváros magyar válogatott kapusa a klub Facebook oldalán üzent a szurkolóknak.

Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok

A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.

A szurkolóiért is küzdő Ferencváros fantasztikus fordítással nyert Salzburgban.

Harmadik Európa-liga-csoportmeccse után is veretlen a Fradi! A zöld-fehérek 3–2-re nyertek Salzburgban, és ezzel jelentős vigaszt nyújtottak azoknak a drukkereknek, akiket az osztrák hatóságok nem engedtek át a határ

Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után

Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.

Dibusz a következményekről: a Fradi-szurkolók csupa jóra készülhetnek Salzburg után

A Ferencváros kapusa szerint akár már rögtön a következő meccs sorsdöntő lehet.

Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták

Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.

0
0

Bulvár

Furcsa mondat hangzott el a Békemene-ten, véletlen hallatszott bele a kamerába

Igen szokatlan a megjegyzés, véletlenül vették fel a Békemeneten.

Lefotózták Tóth Gabit a Békemeneten, azonnal kitört a botrány

Redkívüli jelenség volt Tóth Gabi a Békemeneten, elszabadultak az indulatok.

Rendzavarás a Békemeneten, ez nem került be a híradásokba, az indulásnál adódott probléma

Már a Békemenet elején probléma volt, felkerült a videó az internetre.

Fotók: Káosz a Margit hídon – felmentek a hídra a Békemenet résztvevői, miközben még járnak a villamosok és a buszok

Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Elvileg csak 11 órakor kellett volna indulniuk.

Hatalmas a tömeg a Nemzet Menetén - drónfotók a helyszínről

Bár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónrepüléseket a Nemzet Menete idejére, a Tisza Párt élő közvetítésében mégis folyamatosan bevágják a drónfelvételeket, amin látszik, milyen óriási tömeg tart a H

Dr. Zacher Gábor: Ültem, és életemben először arra gondoltam, ebbe én is belehalhatok

Zacher Gábor nyugdíjba vonul. Ha azt nézzük, hogy egy 65 éves főorvosról van szó, akkor nincs ebben semmi rendkívüli, mégis: az egész ország egy emberként rendült meg a hírtől, mintha mindannyiunk személyes élet

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Fürst Györgynek be kellett volna vonulnia a börtönbe, miután a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen hat év hat hónap letöltendő börtönre és 25 millió forint pénzbüntetésre ítélte. A centrumos „parkolási maffia

Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat

Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.

Drónfotókon és drónvideón a Békemene-ten vonuló tömeg, ennyien vannak a Fidesz rendezvényén

Az internetet máris elárasztották a Margit hídon átvonuló Békemenetről készült drónfelvételek. Magyar Péterék menetéről ilyesmire nem lehet számítani, ugyanis a Honvédelmi Minisztérium betiltotta a drónrepül

Menczer Tamás üzent a pilisborosjenői polgármesternek: „A következő hónapokban a választókörzetem minden településén komoly fejlesztések fognak indulni, csak nálatok nem”

A Fidesz kommunikációs igazgatója nehezen emészti meg, hogy nem mondhatott beszédet a település ünnepi rendezvényén.

„Orbán közvetve, de most először ismerte el, hogy a Tisza már előnyben van” – így látták a kormányfő beszédét az elemzők

László Róbert és Zárug Péter Farkas elemezte gyorsan lapunknak Orbán Viktor ma délutáni beszédét.   

Számháború: A kutató szerint a Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten

Egyetemisták csapatai tudományos módszerekkel becsülték meg a tömeget a két mai rendezvényen.

blogmorzsák

Mozgás a változókorban – mit nyerhetünk vele?

A rendszeres mozgás bizonyítottan segít csökkenteni a menopauza több kellemetlen tünetét, köztük a hőhullámokat is.

Bemutatkozott az új Audi Q3

Ráadásul nem is akármilyen helyen.

0