Ezt olvasta már?


Kutató: a jövőben is számítani kell a Balaton algásodására

A Balaton tavaly nyár végi algásodása a globális klímaváltozás következménye, de hozzájárult az új vízszint-szabályozási rend is, így az idén és a jövőben is számítani kell hasonló vízvirágzásra - számolt be Istvánovics Vera.


hirdetés

Istvánovics Vera kifejtette, a balatoni ökoszisztéma végső soron a hosszú távú regionális éghajlati változékonyságtól függ.

A tavalyi algásodást előidéző foszfor-terhelés nem kívülről érkezett a Balatonba, annak oka az volt, hogy az üledékfelszín oxigénmentessé vált, ami ritkán fordul elő a sekély és nagy felületű Balatonnál. A magas vízhőmérséklet és a magas nyári vízállás viszont ösztönözte a folyamatot - mondta Istvánovics Vera.

Közölte, a kutatócsoportnak az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz is eljuttatott álláspontja szerint felülvizsgálatra szorul az üzemi vízszint pár éve történt megemelése, az éghajlatváltozással jelentkező vízmennyiségi probléma mellett a vízminőségieket is figyelembe kell venni - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a keszthelyi mérőállomáson mért klorofill-koncentráció tavaly több napon át alkalmatlanná tette a vizet a fürdőzésre, mégis elmaradtak az ilyen esetekre rendeletben előírt intézkedések. Szerinte az eddigieknél gyakoribb vízminőség-ellenőrzésre van szükség.

A Vízgazdálkodási Kutatócsoport további kutatásokat szorgalmaz a témában.

 







0
0

hírek innen, onnan

A Bahrain McLaren is rajthoz áll Debrecenben

Már hat World Tour-csapat indulása biztos.

5 szuper tipp szájszag ellen

Kellemetlen problémát jelent a szájszag, amellyel nem csak dohányzás és illatos ételek fogyasztása után szembesülhetünk. Dr. Benkő...

Másodfokú riasztások a viharos szél miatt

Másodfokú riasztásokat is kiadtak több járásra a viharos szél miatt pénteken.

Megbüntették a fóti gyermekközpontról rappelő fiút

Az intézményben belső vizsgálat is indult a kritikus hangvételű videoklip miatt.

Reggeli rossz szokások, amelyek miatt nem mozdulnak a fránya kilók

Lehet, hogy ezek miatt "vérzel el" a fogyókúra alatt! Íme a legrosszabb szokások!

Gusztustalan vagy, és az egész generációd is! - neked is szólt már be nyugdíjas egy járművön utazva?

Kinek kell felállnia, kit illetnek meg a helyek, ki nem tisztel kit? Hogyan reagáljunk, ha leüvöltik a fejünket a villamoson? 110 fiatal...

Veszélyes szívgyógyszert reklámoznak az interneten

Olyan készítményt árulnak az interneten szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésére, amelyek akár életveszélyesen is lehetnek.

Három új vezető a Miskolc Holdingnál 

Nyíri László Debrecenben dolgozott már önkormányzati vagyonkezelő igazgatójaként.

Tériszonyosoknak nem ajánlott.

Fúrótoronyból lett kilátó, kőfejtőből lett barlangszínház, és egy hegy, ami a Tátika nemzetség emlékét őrzi programajánlatok...

Sport

A rohadék Messi meccs közben pihen

Jose Mendilibar, az Eibar edzője nyilatkozta ezt csapata hétvégi, Barcelona elleni meccse előtt.

Történelmi döntést hozott az UEFA

Rengeteg érdekes kérdést felvet a Manchester City Bajnokok Ligájából történő kizárása.

Legyőzték a világelsőt, már senki sem hibátlan a Premier League-ben

A Darts Premier League harmadik fordulójában meglepetésre kikapott a címvédő és világelső Michael van Gerwen.

A Real Madrid elengedheti csapatkapitányát

Sergio Ramos szeretne a fővárosiaktól visszavonulni.

Megindító levelet írt Klopp a 10 éves kissrácnak, aki azt kérte tőle, veszítsen a Liverpool

Daragh azt kérte, végre veszítsen a Liverpool, Jürgen Klopp ezt nem ígérhette meg, de szívhez szóló levélben válaszolt a srácnak.

El: botrány után nagyon kiütötték Szoboszlaiékat - videó

Nem ment a játék a Salzburgnak, nehéz helyzetbe kerültek.

Ezt a Gulácsi-védést látva biztosan tátva marad a szád

Remek formában van a 29 éves magyar kapus.

Az egész világ a Barcelonán nevet - Videó

Martin Braithwaite bemutatása elég komikusra sikeredett.

Magyar válogatott kapust igazolt a Vác női kézicsapata

További játékosok szerződtetését már nem tervezik.

Bravúros győzelem a címvédő szlovénok ellen a nyitányon

A magyar férfi kosárlabda-válogatott bravúros győzelmet aratott a címvédő szlovénok felett Szombathelyen a 2021-es Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki nyitányán.

Horvát válogatott irányítót igazolt az NB I-es női kézicsapat

Óriási kihívásnak érzi, hogy a világ egyik legerősebb bajnokságában játszhat.

0

Bulvár

Meglesz-e a böjtje az enyhe időnek?

Az elmúlt napokban szinte keresni kellett a fagyos reggelt az országban, amely még nyugalomban tartaná a növényzetet.

Ezek a cipők lesznek tavasszal nagyon menők: és még csak nem is drágák.

Már nem kell sokat várnunk az új évszakra, ez pedig egyet jelent azzal, hogy az öltözködésünk is megváltozik. Az alábbi cipők közül érdemes lesz válogatni!

Sapkáját arcára szorítva továbbment a lifttel egy nő, mikor meglátta az oxigénmaszkos beteggel várakozó mentős...

Ezután még lement reklamálni is a mentősök után, hogy a mentőautó miatt nem tudott kimenni a parkolóból.

Lemondott Persányi Miklós, a fővárosi állatkert igazgatója

Közleményben jelentette be az intézményt 21 éve irányító szakember döntését a Főpolgármesteri Hivatal. A Biodóm körüli költségvetési vita állhat a háttérben, bár ő egészségügyi okokra hivatkozott.

Ekkora a korkülönbség Dallos Bogi és Puskás Peti között

Nem ők az elsők, akiknek bejött a korkülönbség!

Elzárták a magyarok egyik kedvenc pénzcsapját?

Idén még nem jelent meg új pályázat.

Karácsony már tudhatja, mi kerül a Biodómon 63 milliárd forintba

Az Állatkert új gazdasági igazgatója átvilágította a folyamatosan dráguló Biodóm-beruházást. Mi is szerettünk volna rálátni az elszálló költségekre és az Állatkert által kért plusz 20 milliárd megalapozottságára, így közérdekű adatigényléssel fordultunk az Állatkerthez. A válaszokból azonban nem derül ki, Persányi Miklós főigazgató pontosan mire mondta be a további 20 milliárdos igényt.

Tőrbe csaltak és megtámadtak egy pizzafutárt Domonyban

A férfit hamis címre hívták, majd ütni kezdték.

Gyerekeiről posztolt a sztársportoló, aztán velük együtt halt meg

Három gyereke és felesége iránti szeretetéről töltött fel posztokat a közösségi oldalára egy volt rögbis, aztán hatalmas tragédia történt, ráadásul sok a gyanús körülmény.

Meghalt Sulyok Tamás

Életének 90. évében elhunyt Sulyok Tamás magyar karmester, tanár. A Győri Filharmonikus Zenekar egykori igazgatóját otthonában érte a halál február 4-én.

blogmorzsák

Anyai túlélésnapló drogos kamasszal

Egyszer csak összeáll a kép, mi­ért taknyos folyton a gyerek, hord télen is napszemüveget, de akkor már megtörtént a baj.

Orvosi ellátás Amerikában

Mit fedez és mit nem a biztosítás?

Vadiúj fapadossal Szicíliába?

Az első járatok az idén elindulhatnak, de ne vegyünk mérget arra, hogy nyáron már az új szolgáltatóval repülhetünk

Lassan élj, tovább élsz? - Az élet lassú oldala

Lassítani is csak lassan lehet: ez a slow life alaptétele. Mondjuk a többit is, és eláruljuk azt is, miért jó ez neked!

Jogos a berlini bérleti díjbefagyasztás?

Találtunk pár érdekes grafikont, aminek segítségével elhelyezzük „térben és időben” Berlin lakáspiaci helyzetét.

Megmutatta kedvenceit Mádai Vivien

Van, amelyik téged is lázba hoz?

A Fidesz és a Momentum vitázik a kultúráról Debrecenben

Rég nem került sor nyilvános vitára fideszes és el­len­zéki politikus között Debrecenben.

Fegyverbe! De minek?!

­Milyen indoka lehet egy kormány­nak arra, hogy civil fiatalo­kat tanítson fegyver használatra?

„Nemzeti konzultáció Blogger Bob szerint...“

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapvető emberi jogok lábbal tiprásával a magyar kormány társadalmi feszültségeket generál?“

Most akkor kell az esküvőszervező vagy sem?

Az esküvőszervező kérdése megosztja az embereket. Egyesek nélküle, míg mások csak a segítségével képzelik el az esküvőt.

Közösen jön Budapestre az Epica és az Apocalyptica!

Ez az év a masszív mennyiségű jó koncertről lesz emlékezetes, az biztos!

Pozitív első benyomás 4 másodperc alatt. Így csináld!

Az első benyomás számít és mindez 4 másodpercen belül alakul ki.

0