Ezt olvasta már?


LMP: ne politikai megbízottak irányítsák a régiós fejlesztéseket!

Az LMP szerint a helyi önkormányzatokra kell bízni az egyes régiók fejlesztését, és nem politikai megbízottakra.

Keresztes László Lóránt, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfői online sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány - a balliberális erőkhöz hasonlóan - kudarcot vallott a leszakadó térségek fejlesztésében. Az ország uniós csatlakozása óta szerepel négy magyar régió az EU húsz legszegényebbje között, és továbbra is kihívás a területi egyenlőtlenségek csökkentése.

"A kormány tíz év alatt vagy alkalmatlan volt erre a feladatra, vagy egyszerűen elárulta ezeket a térségeket" - jelentette ki.

A bérek, az infrastruktúra vagy a közszolgáltatások elérése terén a periférián lévő kistelepülések vannak a legrosszabb helyzetben - mondta -, de szerinte a leszakadó régiókban már a közepes és a nagyvárosokat is elérte a válság.

Mindezért a politikus a fejlesztési források koncepciótlan felhasználását és ellopását okolta, szerinte ez történt ahelyett, hogy azokat a helyi gazdaság fejlesztésére, a népesség megtartására fordították volna.

Keresztes László Lóránt ezért olyan döntéshozatali mechanizmust sürget a források felhasználásában, amely csökkenti a "kormányzati kézi vezérlés" lehetőségét, inkább a helyi érdekek érvényesülésének ad lehetőséget. Szerinte azonban a kormányzati tervek ezzel ellentétesek.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ballisztikus rakétákat tesztelt Észak-Korea egy héttel Trump dél-koreai látogatása előtt

Az október végi dél-koreai csúcstalálkozón Donald Trump Hszi-Csin-pinggel is egyeztethet.

12 keretes manikűr, ami festményekkel vetekszik

Sok manikűrös tehetsége vetekszik a festőkével, hiszen elképesztően részletgazdag mintákkal dekorálják még akár a kisujjadon lévő...

Megduplázódott a gyermekszegénység a KSH revíziója után

A frissített statisztikák szerint korábban súlyosan alábecsülték, hány gyerek él szegénységben Magyarországon. A Központi Statisztikai...

Riasztó munkaerőpiaci adat jött: újra nő a munkanélküliek aránya Magyarországon

2025 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 669 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 218 ezer fő,...

Itt a magyarázat arra, miért hordod a gyűrűt ezen az ujjadon

A jegygyűrű szimbolikája az ókori civilizációkban gyökerezik – ezért húzzuk a negyedik ujjunkra.

Azonnali hatállyal lemondott a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége elnöke

A szakszervezet közösségi oldalán megjelent közleményében számolt be az okokról.

Orbán a Trump-Putyin találkozóról: Ha eljön az ideje, megrendezzük

A miniszterelnök szerint az időpont még mindig bizonytalan, de folytatódnak a békecsúcs előkészületei.

Bemutatkozott a Házasság első látásra új menyasszonya, aki a titokzatos vőlegény előtt vonult az oltárhoz

A Házasság első látásra eddigi szériáiban mindig 12, a nagy Ő-re vágyó szinglit párosítottak össze a szakértők, ezúttal azonban egy...

Új alelnök a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség élén

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség (Banking Association for Central and Eastern...

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt

A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó

A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember

A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.

0
0

Bulvár

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el

DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.

Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat

Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.

Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"

Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.

Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett

Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.

Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál

Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.

Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?

Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Manfred Weber üzent Orbán Viktornak Ukrajnáról

Szektpikus a Putyin-Trump találkozóval kapcsolatban.

Máris lefújják a Budapestre tervezett Trump-Putyin békecsúcsot?

Külföldi sajtóértesülések szerint ugyanis nem sikerült jól az amerikai és az orosz külügyminiszter hétfő esti telefonos egyeztetése.

Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen

Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.

Megfosztottak egy fideszes képviselőt mandátumától, mert a választás óta be sem ment a közgyűlésbe

Kerekes Miklós az előző ciklusban alelnök volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlésben.

blogmorzsák

41 éve nincs köztünk Őze Lajos színművész

"Szentes, gyermekkor, félelem, szorongás, kisebbségi érzés, figyelem, utcán, úton, útfélen, játék, könyv, lapok, színház, ez vagyok én."

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

0