Ezt olvasta már?


Labdarúgó NB I - Hármas holtversenyről indul a tavaszi versenyfutás

A Videoton, a Budapest Honvéd és a Vasas is 34 pontról kezdi meg a tavaszi bajnoki idényt a labdarúgó OTP Bank Ligában, melyben a három éllovasnak nemcsak egymásra, hanem a címvédő, a triót négy pont hátránnyal követő Ferencvárosra is figyelnie kell. (Pécsi Napilap)

A több mint két hónapos bajnoki szünetben a legnagyobb változások éppen a címvédőnél történtek. A zöld-fehérektől távozott többek között Nagy Dominik, Pintér Ádám és Busai Attila, de helyükre egy sor minőségi futballistát igazolt a klubvezetés. A Diósgyőrtől Bognár István, a Honvédtól Botka Endre, Németországból Kleinheisler László, Julian Koch és Janek Sternberg, míg az orosz Anzsitól a nigeri Amadou Moutari került Thomas Doll együtteséhez.

A bajnoki címre a Ferencváros mellett a legesélyesebbnek tartott Videotonnál más utat választottak, mivel szinte csak olyanok távoztak, akik az utóbbi időben kevés játéklehetőséghez jutottak. Kivételt egyedül a csatár Feczesin Róbert képez, ám az ő helyére érkezett a klub egyetlen téli szerzeménye, a horvát válogatottban is bemutatkozott, mindössze 21 éves Mirko Maric.

Kovács Zoltán, a székesfehérváriak sportigazgatója az M4 Sportnak csütörtökön nyilatkozva megjegyezte, hogy Feczesinért komoly pénzt kaptak a dél-koreai Csonnam Dragonstól, és a mostani átigazolási időszakban egyetlen üzletet szerettek volna végrehajtani, azt pedig sikerült is.

A Vasas és a Honvéd meglepően jó őszi teljesítménye ellenére a komolyabb esély továbbra is arra mutatkozik, hogy a Videoton és az FTC közül kerül ki a 2016/17-es kiírás bajnoka. Kovács a Sportreggeliben mindhárom közvetlen riválist komoly ellenfélnek és kiváló csapatnak minősítette, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a Videoton nem az ellenfelekkel foglalkozik.

"A legnagyobb esélyes a Videoton, s úgy gondolom, a legnagyobb riválisa a csapatnak éppen saját maga lehet" - vélekedett.

A listavezető rögtön keménynek ígérkező meccsel kezd, ugyanis szombaton délután az ősszel nagyon stabil játékot mutatott, hatodik Újpestet fogadja a felcsúti Pancho Arénában, ahol ősszel is játszotta hazai meccseit. A Henning Berg vezette fehérváriak számára némileg hátrányt jelenthet, hogy amíg számukra ez lesz az első tétmeccs 2017-ben, addig az Újpest már egy hete a Magyar Kupában pályára lépett, ráadásul nagyon meggyőző játékkal nyert Zalaegerszegen. A felcsúti helyszín viszont mindenképpen előny, hiszen pályaválasztóként csupán egyszer veszített a szezonban a gárda, még július végén.

A Ferencváros a Honvéd elleni 2-1-es MK-sikerrel indította a szezont, szombaton kora este pedig a Debrecenhez látogat, amely a bajnokság legnagyobb csalódását okozta eddig. A 2000-es évek legsikeresebb magyarországi együttese jelenleg csak a tizedik, ugyanannyi pontja van, mint a már a kieső, 11. helyen álló MTK-nak, az élbolytól pedig 14 pont a lemaradása. A mérkőzés esélyese egyértelműen a Doll-legénység, amely egy hete kifejezetten jól játszott a Honvéd ellen. Kérdés, hogy a debreceni csapat játéka miként állt össze a téli átigazolások után, melyek révén venezuelai, bosnyák, horvát, kameruni és dél-koreai labdarúgó is érkezett a Nagyerdei Stadionba.

Az egy éve komoly kiesési gondokkal küzdő, most viszont a bajnoki dobogóra hajtó Vasas szintén nehéznek ígérkező meccsel nyit, ugyanis a Haladást fogadja. A szombathelyiek hullámzóan játszottak tavaly, de időről időre megmutatták erejüket. A 19. fordulóban például 1-1-et értek el a Videoton ellen.

A Honvéd a kieséstől fenyegetett MTK-hoz látogat, melynek minden pontra óriási szüksége van.

Az ősz igazi meglepetéscsapatának a Vasas mellett a Mezőkövesdet lehetett nevezni, mert a gyengébb kezdés után az ötödik helyig tornázta fel magát a tabellán. A mezőkövesdi együttestől azonban a sikeredző, Pintér Attila Felcsútra távozott a télen, így nagy kérdés, hogy nélküle is hatékony lesz-e majd a gárda. Első nekifutásra az egyik legjobbját, Bognár Istvánt elvesztő, kilencedik Diósgyőr teheti próbára az új kövesdi szakmai stábot.

 

OTP Bank Liga, 20. forduló:

---------------------------

Videoton FC-Újpest FC, Felcsút 15.30, vezeti: Solymosi

Gyirmót FC-Paksi FC 15.30, v.: Berke

Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 15.30, v.: Vad II

MTK Budapest-Budapest Honvéd 15.30, v.: Pintér

Vasas-Swietelsky Haladás, Szusza Ferenc Stadion 15.30, v.: Karakó

Debreceni VSC-Ferencváros 18.00, v.: Farkas

 

A tabella:

1. Videoton FC 19 10 4 5 39-19 34 pont

2. Budapest Honvéd 19 10 4 5 32-17 34

3. Vasas 19 10 4 5 30-18 34

4. Ferencváros 19 8 6 5 34-27 30

5. Mezőkövesd Zsóry FC 19 7 6 6 21-22 27

6. Újpest FC 19 6 9 4 30-26 27

7. Swietelsky-Haladás 19 7 5 7 22-23 26

8. Paksi FC 19 5 8 6 18-24 23

9. Diósgyőri VTK 19 6 3 10 24-36 21

10. Debreceni VSC 19 5 5 9 20-26 20

11. MTK Budapest 19 4 8 7 12-21 20

12. Gyirmót FC 19 3 4 12 8-31 13







0
0
0

hírek innen, onnan

Balesetet szenvedett és meghalt egy magyar kamionos Csehországban

Megcsúszott, majd egy román rendszámú kamionnal ütközött össze, mindkét sofőr életét vesztette a balesetben.

Orbán Viktor: Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség

A volt miniszterelnök röpiratot tett közzé, melyben a Fidesz választás előtti témáit igyekszik tovább vinni.

Érkezik a kánikula, jövő héten akár 35 fok is lehet

Vasárnap hidegfront érkezik záporokkal és zivatarokkal, amely átmeneti lehűlést és felfrissülést hoz a jövő hét elejére. A hűvösebb...

„Soha nem fogom elfelejteni” - Szandi szívbe markoló, 37 évvel ezelőtti közös emléke Fenyő Miklóssal és a lányával – fotó

Fenyő Miklós január 31-én bekövetkezett halála mélyen megrázta Szandit, aki egykori mentorát, felfedezőjét és zenei nevelőapját...

Kiderült, melyik országban folytatja a karrierjét Andrei Mangra: így csókolja a táncost a partnere – fotó

Andrei Mangra 2024 év vége óta nem tartózkodott huzamosabb ideig Magyarországon a rendőrségi ügyét követően. A TV2 sztárja a Dancing...

Pályára lép Brazília a vb-n, de van egy kis gond

A vádlisérüléssel bajlódó Neymar nem lép pályára Brazília első világbajnoki mérkőzésén.

Lépett Magyar Péter: fejcserék a magyar titkosszolgálatoknál

A miniszterelnök szombati hatállyal felmentette tisztségéből a négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatóját.

Rá se ismerünk Tóth Gabira: teljesen más nő lett ettől a frizurától, és milyen jól áll neki

Az énekesnő pályafutása során már többször is bebizonyította, hogy nem fél a változástól.

Nem mindegy, mennyit használjuk a légkondicionálót – egy ventilátor tízszer kevesebbet fogyaszt

A nyári hőségben sokan automatikusan a légkondicionálóhoz nyúlnak, pedig egy spanyol villanyszerelő szerint van egy jóval olcsóbb...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

0