Ezt olvasta már?


Lassan az egész világon elterjed a magyar pálinka!

A pálinkát, Magyarország nemzeti italát, öt földrész 76 országába szállítják a kereskedők - jelentette ki a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, a Pálinka országkóstoló eredményhirdetésén.

Fazekas Sándor emlékeztetett: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) először 2014-ben hirdette meg a Nemzeti borkiválóság program mintájára a Nemzeti pálinka-kiválóság programot, melyet 2015-től kezdve a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) országos pálinka- és törkölypálinka versenyével közösen szerveznek.

Rámutatott: míg 2010-ben valamivel több mint 500 pálinkafőzde működött az országban, addig most már mintegy 600. A kereskedelmi főzdék száma is gyarapodott, 72-ről 138-ra. Az országkóstolóra nevezett tételek száma szintén emelkedett.

Mihályi László, a PNT elnöke arról beszélt: a PNT Országos pálinka és törkölypálinka versenyre nevezett pálinkák minősége egyre jobb. A kiosztott díjak is ezt mutatják, 110 arany, 144 ezüst és 88 bronz minősítést ítéltek oda.

Emellett a legkiválóbb pálinkák több különdíjat is kaptak. Magyarország legjobb pálinkája címet 2017-ben a Mályinkai Pálinkafőzde Konkordi-Izabella szőlőpálinka kapta.

A PNT elnöke az MTI-nek elmondta: a múlt évben valamivel több mint 1,9 millió liter, míg az azt megelőzőben mintegy 1,8 millió liter pálinkát hoztak forgalomba Magyarországon.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Vízszivárgás volt a Louvre-ban, több száz műalkotás rongálódott meg

A múzeum szerint helyrehozhatatlan kár nem keletkezett.

Elvis-parókában ítélkezett egy amerikai bíró, ez a pályafutása végét jelentheti

A bíró nem elégedett meg a parókával, Elvis-dalokat is játszott, sőt, a tanúk a zenére esküdhettek. A fegyelmi bizottság szerint ezzel...

Már öt góllal is vezettek a magyar lányok a kézi vb-n, de végül egy góllal veszítettek Dánia ellen

A magyar válogatott ellenfele a legjobb nyolc között a címvédő francia és a társházigazda holland csapat közül az lesz, amely első...

Csernobili dróntámadás: fontos bejelentést tett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség

A februári orosz dróntámadás után sem emelkedtek a sugárzási szintek Csernobil környékén, ugyanakkor a Nemzetközi...

Golovin: Komoly csapatok ellen tudunk jól játszani

A szövetségi kapitány elmondta, mi kellett volna a győzelemhez.

Drámai vereség a női kézilabda világbajnokságon

A magyar női kézilabda-válogatott fantasztikus küzdelemben, végig partiban maradva szenvedett 28–27-es vereséget Dániától a...

A legjobbját nyújtotta Magyarország, de egy góllal elbukta a csoportrangadót 

A női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában a magyar válogatott Dánia ellen játszott szoros meccset.

"Nagyon sajnálom" - nem kertelt a magyar válogatott kapusa a kézi-vb-n

Óriási meccsen kapott ki a magyar válogatott Dániától.

Azzal álltak elő: nincs szükség rá, hogy a kinézett telkekért a szlovák állam fizessen

A szlovák ellenzék bedobta a közbeszédbe, hogy nem kéne 80 éve hozott döntések alapján elvenni földeket és erdőket. Fico kormánya erre...

Rendesen berúgta az ajtót a Netflix legújabb sci-fije, még mindig nem fognak rajta a kritikák

A Netflix legújabb szörnyfilmje, a Troll 2 pillanatok alatt a streaming toplisták élére tört az Egyesült Államokban, de a többi országban...

0

Sport

Van Dijk megszólalt Szalah kapcsán

Virgil van Dijk is kommentálta az egyiptomi körüli vitát, amely azután robbant ki, hogy az utolsó három mérkőzésen csak a kispadon kapott helyet.

Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon

„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.

Válságtanácskozás a Liverpoolnál: Arne Slot menesztése a levegőben, a klublegenda beugrásra kész

Sajtóhírek szerint „válságtanácskozást” tartanak ma a Liverpoolnál, ahol Arne Slot jövőjét vitatják meg a Leeds United elleni 3–3-as döntetlent követően.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja

Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem

Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.

Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...

Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v

Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik

Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.

Újabb skandináv összeomlás a női kézilabda-világbajnokságon

Maga alatt van az egész ország, erre aztán tényleg senki sem számított.

A három padoztatás mind egy terv része volt? Érdekes teória látott napvilágot Szalah és a Liverpool kapcsán

A tegnapi nyilatkozata után, felerősödtek a hangok Szalah eligazolása kapcsán, és a közösségi médiában megjelent egy új analógia, amely sokak szerint tökéletesen leírja a Liverpool hozzáállását a sztárjátéko

Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.

Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö

0
0

Bulvár

Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki

A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.

Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése

Az X-Faktor 2025-ös szériáját Belano nyerte, vele együtt pedig a fiatal tehetség mentora, Tóth Andi, aki minden fronton bebizonyította: merész, megállíthatatlan, aki maga hozza a szabályokat, és sosem kér érte elné

Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre

Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.

Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette

Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv

Rendkívüli, mit kapott Orbán Viktortól Szabó Zsófi, erre elfogynak a szavak már

Újabb DPK gyűlést tartottak, ismét volt meglepetés.

Megdöbbentő, mi történik, amikor rákattintasz a neten, hogy „Nem vagyok robot”

A legtöbb ember nem is tud arról, milyen összetett kockázatelemzés zajlik, amikor bejelöli, hogy „Nem vagyok robot”. Igazából nem a kattintás számít.

Íme a fűszer, ami székrekedés ellen, gyomorbajokra csodás, és olcsó is

A fűszerek nem csak csodát tesznek az ételekkel, de egészségesek is, pláne, ha frissen használod fel őket. A koriander főleg az egzotikus ételek egyik fontos eleme, de neked se ártana beépíteni a mindennapjaidba!

Magyar Péter kiosztotta az állami média riporterét: Ne elnökurazzon, ön úgy viselkedik, mint egy régi bolsi

Elszabadultak az indulatok, amikor a politikus Császár Attilával vitázott az adókról. Magyar Péter nem fogta vissza magát, kőkeményen kiosztotta a riportert.

Megtalálták Jézus sírját, brutális helyen volt, megoldódott a Biblia legnagyobb rejtélye

Valamit találtak a felszín alatt, ez megváltoztathatja az emberiség történetét.

Új helyre költöznek Majkáék: Majoros Hajnalka elárulta, hogyan élnek most és miért váltanak otthont

Majka felesége betekintést engedett a családjuk életébe, sőt azt is elárulta, milyen esti rutinjuk van Majkával.

Brutális dolog hangzott el a Kossuth rádióban vasárnap reggel

A Kossuth rádió műsorában tett kemény kijelentést az EP-képviselő.

Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés

Tiszapüspökiben készülnek az ünnepekre: a település több száz idős lakója személyre szabott karácsonyi ajándékcsomagot kap, másokat pedig helyi szervezetek és intézmények lepik meg ünnepi programokkal és figye

blogmorzsák

Szomszédoljunk télen is - Pozsonyi adventi vásárok

Több helyszínen vannak Pozsonyban is adventi vásárok, amik bár nem olyan fényűzőek, mint a bécsiek, de azért itt is találhatunk varázslatos részleteket.

ChatGPT 3 éves: közeleg az első valódi kódpiros válság?

A ChatGPT fejlődése felgyorsult, de ezzel együtt nőtt a kockázat és a bizonytalanság. Vajon valódi válság közeleg?

A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier

Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

0