Ezt olvasta már?


Lázár János: erősíteni szeretnénk a tenisz utánpótlás-nevelést vidéken

Erősíteni szeretné az utánpótlás-nevelést a Magyar Tenisz Szövetség a vidéki városokban, amelyhez infrastrukturális fejlesztések szükségesek - mondta a szövetség elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Győrben, miután találkozott a megyeszékhely polgármesterével.

Lázár János hangsúlyozta, hogy a szövetség első célja az, hogy kifizesse a 3,6 milliárd forintos adósságát, a második pedig az, hogy minden gyermek számára biztosítani tudják a teniszezés lehetőségét, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz anyagi hátterű családból származik.

Ennek érdekében kedden Debrecenben, szerdán Kecskeméten egyeztetett, csütörtökön pedig Győrben, Sopronban és Zalaegerszegen tárgyal a városvezetőkkel, hogy megtalálják azokat a fejlesztési pontokat, amelyekkel erősíteni lehet az utánpótlás-nevelést.

Kiemelte, hogy Győr azon kevés magyar városok egyike, ahol kiemelkedő minőségű a tenisz infrastruktúra, a város három pontján van komoly tenisz létesítmény, köztük egy kilenc pályás. Ezeket azonban fejleszteni szükséges - jelezte.

Hozzátette, hogy Győrben lehetne új sportéletet szervezni a teniszben, ezzel új lendületet adni a sportágnak. Az ifjúsági teniszre, az utánpótlás-nevelésre lehetne építeni, emellett van olyan polgárság is a megyeszékhelyen, amelyben megvan az igény, hogy ilyen formában töltse el a szabadidejét - fogalmazott.

Közölte, hogy Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) polgármester támogató volt, és abban állapodtak meg, hogy az önkormányzat készít egy fejlesztési tervet.

Lázár János elmondta azt is, hogy a gyermekek mozgása mindennél fontosabb, de ahhoz, hogy egy sportág iránt legyen érdeklődés, kellenek magyar eredmények, sztárok is. Szerencsére az elmúlt tíz évben a magyar tenisz jól szerepelt a világban - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az előző elnökséggel szemben egy korrekt, az élversenyzők munkáját tiszteletben tartó, őket a háttérből segítő együttműködést szeretnének kialakítani, ez a következő lépés, miután az adósságokat rendezték.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Egy kínai nő aranyrögöket lophatott el a párizsi Természettudományi Múzeumból

Az eset nagyon hasonlóan alakult, mint a Louvre-ban történt rablás: sarokcsiszoló, lángvágó, és el is tűnt egy csomó kincs.

Kerekesszékben fotózták le Danny Trejót – Kiderült, mi történt vele

A rajongók igencsak megijedtek, amikor a kemény fiúként ismert hollywoodi színészt, Danny Trejót egy kerekesszékben kapták lencsevégre a...

Felemás zárás az amerikai tőzsdéken, beszakadt az arany

Erősen indult a hét a világ tőzsdéin, hétfőn markáns emelkedés volt a vezető amerikai és európai részvénypiacokon is, kedd reggel...

Káoszba taszítanák a demokrata városokat Trump maszkos ügynökei

Trump szerint szélsőbaloldali terroristák és illegális bevándorlók miatt élhetetlen Portland és Chicago. A Nemzeti Gárda bevetését még...

Ez a sorozat uralja jelenleg a Netflix toplistáját, milliók nézik

A Netflix angol nyelvű filmjeinek élén áll A nő a tízes kabinból című pszichothriller, ami a második héten is megőrizte első helyét,...

Itt áll feketén-fehéren: borzasztóan szegények a magyarok, alig vásárolnak

Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő az európai átlag 60 százalékának felel meg.

Közös adventi vacsorára hívja a követőit Balogh Levente – Ennyit kell fizetni a különleges programért

A sikeres magyar üzletember, Balogh Levente különleges ajánlattal készült az adventi időszakra. Felajánlott egy vacsorát, ahol őszinte...

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Magyar Péter szerint légtérzár lesz a Nemzeti Menet idején Budapest felett

A Tisza Párt elnöke Csömörön beszélt arról, hogy korábban engedélyt kaptak a drónozásra, mégis visszavonták. Közlése szerint a...

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt

A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek

Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó

A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho

Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember

A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.

Tímár Krisztián: Volt egy nem megadott gólunk, amit szeretnék visszanézni

A Kecskeméti TE 1-1-es döntetlent játszott a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában Békéscsabán, a mérkőzés után a vendégek vezetőedzője, Tímár Krisztián értékelte a látottakat.

0
0

Bulvár

Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá

Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.

Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót

Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal e

„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja

A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek „kínálták fel” őt – amikor Giuffre mindössze 17 éves volt. Elmondása szer

UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók

Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.

A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el

DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.

Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek

Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.

Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs

Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.

Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"

Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.

Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat

Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.

Máris lefújják a Budapestre tervezett Trump-Putyin békecsúcsot?

Külföldi sajtóértesülések szerint ugyanis nem sikerült jól az amerikai és az orosz külügyminiszter hétfő esti telefonos egyeztetése.

blogmorzsák

Felfelé is panorámás új libegő a Tátrában - Tátralomnic

"Libegőről gyönyörködni a tájban mindig felemelő érzés, hangtalanul suhanni a fák fölött csodálatos."

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.

0