Ezt olvasta már?


Lemond Szájer József fideszes EP-képviselő, a hirtelen bejelentés okait nem közölte

Lemondott európai parlamenti (EP-) képviselői tisztségéről Szájer József, a lemondás december 31-ével hatályos – közölte a fideszes politikus vasárnap az MTI-vel.

Szájer József közleményében azt írta: a lemondását vasárnap nyújtotta be David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, döntése egy „hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot”.

A politikus hangsúlyozta: lemondása nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, „minden eddiginél ádázabb küzdelem” tartalmával, a mostani vitában egyetért a magyar kormány álláspontjával, és támogatja azt.

A képviselő úgy fogalmazott: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára. Harminc éve szolgálja Magyarországot hivatásos politikusként, túlnyomó részében az európai terepen dolgozott. Feladatait igyekezett lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választói érdekeit képviselni – tette hozzá.

Szájer József köszönetet mondott a választóknak, hogy szavazataikkal négyszer juttatták be a magyar Országgyűlésbe és szintén négyszer az Európai Parlamentbe. Kiemelte: mindkét intézményben teljes erejével hazáját szolgálta, de választott képviselői tevékenységének ezzel vége.

Közölte: a jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett szellemi területen folytatja a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát. Új feladatait is – amelyekről később ad tájékoztatást – az eddigi elkötelezettséggel és elszántsággal fogja teljesíteni – írta.

Szájer József magyar fideszes politikus, 2004-től az Európai Parlament képviselője. 2004 és 2009 között az Európai Néppárt és Európai Demokraták Képviselőcsoportjának alelnöke. 2009-től az Európai Néppárt jogalkotásért felelős alelnöke. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 32. legbefolyásosabb személye.

mti







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Furcsa Tiktok-trend terjed a fiatal nők körében: ezt teszik az arcukkal a bőrükért

Sokan esküsznek rá, hogy ettől lesz igazán sima és ragyogó az arcuk, míg mások szerint a kezelés felesleges kockázatot jelent.

Ő Hargitai Bea ritkán látott, jóképű férje: Daviddel 11 éve házasok

Hargitai Bea és férje 14 évvel ezelőtt házasodtak össze, egy fiuk született, aki már 10 éves.

Erős fölrengés rázta meg Magyarországot

Több településen is érezni lehetett a földmozgást.

Megmutatták Rubik Ernő 2000 milliós házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

Videót tett közzé a rendőrség egy férfiről, akik ököllel ütni kezdett egy nőt egy vasúti váróteremben

A nőt súlyos sérülésekkel kórházba szállították, a támadót keresi a rendőrség.

Kétéves próbaidő jöhet a friss jogosítványos járművezetőknek

Az uniós parlament tájékoztatása szerint a vezetői engedélyekre vonatkozó uniós szabályok aktualizálásának célja, hogy javuljon a...

Szürreálisan szép ez a szőlőtőkék közt megbúvó villaház

Letisztult formák és színvilág, nemes, időtálló anyagok.

Ilyen a világ legsötétebb városa, melynek lakói szinte soha nem látják a napot

Egy különleges innovációval csalnak napfényt a főtérre.

Visszatér a napsütés, akár 21 fok is lehet szerdán

Szerdán a borús napok után végre az egész országban egyre jobban felszakadozik a felhőzet, szinte mindenhol kisüt majd néhány órára a...

Billeg a budapesti békecsúcs, téli háborúra készülnek a frontvonalon - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

A közeljövőben nem fog megvalósulni a Budapestre tervezett csúcstalálkozó Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közt, de...

Megtört a roham az állampapírokért

A múlt héten mindössze 80,5 milliárd forint értékben vett állampapírt a lakosság. Ez harmada a három héttel ezelőtti 237 milliárdos...

Földrengésre riadtak a lakók éjjel Csongrádnál

Elég erős volt a földmozgás, a környéken is lehetett érezni.

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt

A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó

A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho

Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember

A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

0
0

Bulvár

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.

UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók

Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.

A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el

DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.

Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek

Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.

Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat

Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.

Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"

Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.

Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs

Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.

Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett

Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.

Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?

Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál

Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.

blogmorzsák

Felfelé is panorámás új libegő a Tátrában - Tátralomnic

"Libegőről gyönyörködni a tájban mindig felemelő érzés, hangtalanul suhanni a fák fölött csodálatos."

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.

0