MOL Magyar Kupa - Már a 16 közé jutás a tét
A negyedik fordulójához érkezik a labdarúgó MOL Magyar Kupa, a tét már a nyolcaddöntőbe jutás, az élvonalbeli csapatok többsége szerdán lép pályára.
Az OTP Bank Ligában jelenleg sereghajtó, kupacímvédő Újpest az előző idényben az élvonaltól búcsúzott Budafok otthonában lép pályára, míg a sorozat 23-szoros győztese, a bajnok Ferencváros - akárcsak az előző körben - ezúttal is egy megyei I. osztályban érdekelt együtteshez látogat. Az Európa-liga csoportkörében is szereplő zöld-fehérek legutóbb a Hatvan vendégeként 9-0-ra diadalmaskodtak, most a Tököl otthonában lépnek pályára.
Ebben a körben már élvonalbeli párharcokat is rendeznek: az OTP Bank Ligában listavezető Kisvárda az MTK-t látja vendégül, a bajnokságban sorozatban három sikernél járó Zalaegerszeg pedig a Honvédot fogadja.
Az M4 Sport szerdán a Tököl-Ferencváros és a ZTE-Honvéd, csütörtökön a Kazincbarcika-Diósgyőr összecsapást élőben közvetíti.
MOL Magyar Kupa, 4. forduló (a 16 közé jutásért):
szerda:
Jászberényi FC (III.)-Vasas FC (II.) 13.30
ESMTK (III.)-Békéscsaba 1912 Előre (II.) 13.30
FC Nagykanizsa (III.)-Tatabánya SC (III.) 13.30
Szegedi VSE (megyei I.)-Ceglédi VSE (III.), Mórahalom 13.30
VSK Tököl (megyei I.)-Ferencvárosi TC 13.30
Kisvárda Master Good-MTK Budapest 17.00
WKW ETO FC Győr (II.)-Puskás Akadémia FC 17.00
Szombathelyi Haladás (II.)-Gyirmót FC Győr 18.00
Budafoki MTE (II.)-Újpest FC 18.00
Kecskeméti TE Hufbau (II.)-Debreceni VSC 18.00
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (II.) - Mezőkövesd Zsóry FC 18.00
Aqvital FC Csákvár (II.)-Pécsi MFC (II.) 18.00
ZTE FC-Budapest Honvéd 19.30
csütörtök:
Kolorcity Kazincbarcika (III.)-Diósgyőri VTK (II.) 19.30
november 3:
BVSC-Zugló (III.)-MOL Fehérvár FC 12.30
III. Kerületi TVE (II.)-Paksi FC 12.30
MTI
hírek innen, onnan
A Bayern-csodatrió századik gólján is csak nevetnek a párizsiak?
Kane és társai briliánsak elöl, Messiék rekordja azonban nincs veszélyben.
Váratlanul megjelent a halott férfi a saját temetésén
Erre a fordulatra nem számított a gyásznép.
Katonai eszközök nélkül rendezik meg a győzelem napi katonai parádét Moszkvában
A „jelenlegi műveleti helyzet” miatt (értsd: Ukrajna).
Hideg zuhany: később nyitnak a fürdők, a belépőjegyek is drágulnak – ez az oka
Az energiaárak emelkedése és a megugró üzemeltetési költségek miatt a magyarországi strandok és fürdők többsége az idén a...
Úton van a nyílt vizek felé Timmy, a Balti-tengeren rekedt bálna
Megkezdődött az akció Timmy, a német balti-tengeri partoknál rekedt púpos bálna megmentésére, miután az állat hetek óta a sekély...
Vírusként terjed egy balatoni videó a közösségi médiában
Öt őz rohant az útra Balatonfenyvesen, majd több száz méteren keresztül keresztül át a településen. Hol az utat, hol a járdát...
Tapsviharral vette be az uralkodó az amerikai demokrácia fellegvárát
Eddig egyszer fordult elő ilyen.
Sorra kapja a hazai pofonokat a német kancellár, eddig nem látott helyzet állt elő
Szinte történelmi negatív rekorddal „büszkélkedhet” Friedrich Merz. A kereszténydemokrata kancellár egy hét híján egy éve van...
Vége a Szép-kártyás élelmiszer-vásárlásnak, mutatjuk, mire figyelj, hogy ne bukj tízezreket.
Április 30-án lejár a Szép-kártyás hideg élelmiszer-vásárlás lehetősége. A fel nem használt egyenlegekből a bankok egy év után...
Horváth Éva 800 ezres gázszámlája után újabb sokk: kétszer fizettették ki vele a tankolást, nem kapta vissza a pénzt
A visszatérítésre a modell több mint egy hónapja hiába vár a korábbi, több százezres rezsiszámlája után. A baj a jelek szerint nem...
Unta a sétát, elcsórt egy autót
Az se zavarta, hogy soha nem volt jogosítványa.
Drágábban és később fogunk idén strandolni az energiaárak miatt
Az emelkedő energiaárak miatt később nyitnak a strandok, és a jegyárak is borsosabbak lesznek.
Sport
Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox
Rég volt már, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még egyszerű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté...
Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája
Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó
A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett
Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.
Marco Rossi egykori kedvence, a korábban Szoboszlai-utódnak tartott futballista ismét megvillant
A Lommel magyar középpályása duplázott a Liege elleni, idegenben 2-1-re megnyert találkozón.
Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet
Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.
Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek
A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.
Bulvár
Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg
Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör
Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső
Magyarország leggazdagabb emberének a világ legerősebb focibajnoksága is a lekötelezettje.
Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek
Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.
Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón
Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.
Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan
A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.
Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet
Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.
Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.
Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val
Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol
Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.
Magyar Péter: Több NER-es stróman számláját zárolták
Magyar felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt, hogy „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnöző
Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá
Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.
Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et
Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.
Halálos motorbaleset történt – ismert tornatár az elhunyt
Egy halálos kimenetelű közúti baleset történt az Erdőszentgyörgy térségében, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


