Ezt olvasta már?


Magabiztos játékkal nyert a PEAC Zalaegerszegen

Szerdán a hazai előszezonban a PEAC-Pécs 79-41-es győzelmet aratott a ZTE NKK otthonában. Jóna István helyszíni beszámolója.

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a ZTE NKK, akiknek a kerete a hét elején lett teljes. A vendég PEAC Pécs az elejétől pontosabban és jobb ritmusban kosárlabdázott és megérdemelten nyert.

 

A hazaiaknál Csutorás Fanni és Keyona Haye, mag a vendégeknél Maegan Conwright és Cierra Bravard hiányzott. A találkozó elején a vendégek kapták el a ritmust és másfél perc alatt 0-7-re elléptek. Burkholder törte meg a hazai gólcsendet, de továbbra is sok hibával és pontatlanul játszott a ZTE NKK. A negyed közepén már tíz pont fölé nőtt a pécsiek előnye, akiknél Szabó Fanni volt a legeredményesebb (6-17). A negyed végét megnyomták a vendégek és magabiztosan vezettek (11-26). A második negyed elején beragadtak a csapatok.

 

Az első kosár három perc elteltével született. A ZTE NKK összjátékán látszott, hogy még keresik egymást a játékosok, míg a pécsiek valamivel előrébb tartanak az összeszokásban. Kirby Burkholder tudta csak pontban felvenni a versenyt a vendégekkel (23-36). A nagyszünet után mindkét csapat próbált a védekezésre koncentrálni. Továbbra is pontosabban támadott a PEAC és a negyed felénél már 20 ponttal vezettek (28-48). Sok indításgólt kapott a ZTE NKK, ami a sok eladott labdából adódott. A lányok küzdöttek, hajtottak, de csak pillanatokra sikerült elkapniuk a játék ritmusát. A vendégek pontosabb és gyorsabb játékkal magabiztosan nyertek. A pécsiek látogatását szombaton viszonozzák a zalaiak.

 

Eredmény

 

ZTE NKK-PEAC Pécs 41-79 (11-26, 12-10, 10-21, 8-22)

 

ZTE NKK: Nagy 3, Kovács 5/3, Burkholder 14/3, Ndiba-, Horti 9. Csere: Kuttor 2, Delic 6, Preisinger-, Jurkó 2, Dömötör-, Horváth Fa.-, Horváth Fr.- Edző: Molnár József

PEAC Pécs: Horobets 6/3, Hegedüs 13, Szabó 17/6, Wentzel 10/6, Kaposi 16, csere: Sánta 8, Gémes-Sarok 5/3, Ruják 4, Vojinovic -, edző: Meszlényi Róbert

 

Nyilatkozatok

 

Molnár József:-Nem csak fáradtak, hanem puhányak is voltunk a pálya mindkét végén, támadásban és védekezésben is. Nem tartottuk a labdát nyomás alatt és könnyű kosarakat engedtünk az ellenfélnek. Nem tudtunk a védekezésünkkel olyan energiát generálni, amivel a támadásaink is jobbak lettek volna. Sok dolgot kell kijavítanunk és hozzátennünk, hogy ez profibb produkció legyen. Ez a következőkben így is lesz.

Meszlényi Róbert: - Agresszíven, jól védekeztünk és ez ritmust adott a támadásainknak. Amiket gyakoroltunk azok visszajöttek a meccsen. Ha ezt az irányt tartani tudjuk, akkor sikeresek lehetünk.

 

 

 

 

 

forrás: wbasket.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

A Magyar Nemzeti Levéltár kirúgott vezetője a HVG-nek: Hibáztam, de így is méltánytalan a felmentésem

Szabó Csaba elismeri, hogy jó kapcsolatai voltak a KDNP-vel, és belépett a DPK-ba is, de állítja, politikai meggyőződését soha nem vitte...

Egyhetes razzia indul a magyar utakon: erre a veszélyes szabályszegésre vadásznak a rendőrök

Egyhetes országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, amelynek elsődleges célja az ittas vagy bódult...

A magyar sztárszínész a tévéstúdióból rohant a szülőszobára: színésznő felsége hamarosan visszatér a színpadra

Brasch Bence élete gyökeresen megváltozott kisfia születésével, akitől már ez alatt az egy év alatt rengeteg dolgot tanult.

Öntsd ezt a lefolyóba: megszünteti a dugulást és a kellemetlen szagokat

A háziasszonyok réme az, hogyha eldugul a konyhában a lefolyó. Pedig ez nem egy ritka jelenség, mindenkinél megtörténhet, aki rendszeresen...

Ellopták az angol válogatott labdáit és cipőit Kansas Cityben

Az edzőfelszerelés szállítása közben történt az incidens.

Van élet a vendégmunka után?

Ma az a magyar munkaerőpiac egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen lehetőségei vannak a vállalatoknak a munkaerőhiány kezelésére egy...

Lépett a szaktárca: nagyobb fizetésemelés jöhet több ezer magyarnak

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Lannert Judit-vezette Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a pedagógusok és oktatók 2026-os...

Futball-vb: negyed óra hiányzott a hőstetthez a bosnyákoknak

Bosznia-Hercegovina egészen a 78. percig vezetett a társházigazda Kanada ellen, de végül be kellett érnie egy döntetlennel.

Reagált az ország egyik legnagyobb közétkeztetési cégcsoportja a korrupciós botrányra

A magyar közélet egyik legnagyobb botránya körvonalazódik.

Kilőtt a SpaceX: történelmi pillanat – Elon Musk lett a világ legelső dollártrilliomosa!

Kimondani is nehéz, hát még ép ésszel felfogni, nem igaz? Elon Musk hivatalosan is átlépte azt a lélektani határt, amit korábban senki a...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda

Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

0