Ezt olvasta már?


Magyar Nagydíj: Hamilton hetedszer nyert a Hungaroringen - frissítve!

A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnap rendezett 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ezzel növelte az előnyét az összetett pontversenyben.

A 34 éves versenyzőnek ez az idei nyolcadik, egyben pályafutása 81. futamgyőzelme, Mogyoródon hetedik alkalommal győzött.

Másodikként a pole pozícióból rajtolt Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba, a dobogó alsó fokára pedig a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) állhatott.

A rajtot az első sorokból indulók nagyjából egyformán kapták el, Verstappen megőrizte a vezető pozíciót, Hamilton pedig nagyon agresszívan támadva megelőzte csapattársát, Valtteri Bottast a második, harmadik és negyedik kanyarból álló kombinációban. A manőver közben a két Mercedes egy pillanatra összeért, Bottas első vezetőszárnya megsérült, ennek nyomán előbb Charles Leclerc (Ferrari), majd Vettel is el tudott menni mellette. Leclerc az előzés közben szintén hozzáért Ferrarijával a finn Mercedeséhez, ennek következtében Bottas még inkább lelassult.

Az ötödik körben Verstappen, Hamilton, Leclerc volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, őket Vettel követte a negyedik helyen, az ötödik Bottas pedig szemmel láthatóan feltartotta a mögötte haladókat. A finn pilóta a hatodik körben kiállt a boxba, hogy lecseréljék autóján a sérült alkatrészt, és a huszadik, utolsó pozícióban tért vissza a pályára.

A huszadik körben még mindig Verstappen vezetett, előnye 1.2-1.3 másodperc között mozgott Hamiltonhoz képest, de a holland pilóta arra panaszkodott a csapatrádión, hogy egyre rosszabb a gumiabroncsainak a tapadása. Leclerc és Vettel csaknem húsz másodperccel volt lemaradva Verstappentől a harmadik és negyedik helyen, Bottas közben már 14. volt.

A kerékcserék sorát Verstappen kezdte a 26. körben, két körrel később Leclerc, a 31. kör végén pedig Hamilton hajtott a boxba. Vettel még várt, és a 39. körben kapta csak meg a friss abroncsokat.

A boxkiállások után, a versenytáv felénél Verstappen állt az élen, Hamilton azonban nagy tempóban közeledett mögötte, utol is érte, és többször is megpróbálta megelőzni, ám nem járt sikerrel. Bottas közben már kilencedik volt, Hamilton pedig dühösen közölte a rádión a mérnökével, hogy nem tudja tovább nyomás alatt tartani Verstappent.

Huszonkét körrel a leintés előtt a Mercedes újabb kerékcserére hívta be Hamiltont, akinek így ugyan húsz másodpercre nőtt a hátránya Verstappenhez képest, de sokkal gyorsabb köröket tudott futni a hajrában, mint az élen álló holland.

A hatvanadik kör kezdetén Verstappennek 12.5 másodpercre csökkent az előnye Hamiltonnal szemben, a címvédő pedig még jobban rákapcsolt, és hatalmas tempóban közelített a riválishoz, akit négy körrel a leintés előtt utolért, és első próbálkozásra könnyedén meg is előzött.

A hajrában Vettel beérte és meg is előzte csapattársát, így végül megkaparintotta a harmadik helyet, Bottast pedig nyolcadikként intették le.

"Fáradt vagyok, de ez teljesen normális. Nagyon hálás vagyok az egész nap miatt, köszönettel tartozom a csapatnak, hiszen hittek bennem, segítettek, támogattak, hogy a határon autózzak, kockáztassak, és kihasználjam a lehetőséget" - nyilatkozta a célba érkezés után Hamilton.

Hozzátette, nagyon jó érzés volt számára, hogy nyugodtan nyomhatta a gázpedált, hiszen az egész hétvégén jó volt a tempója. Elárulta, kicsit aggódott, hogy túlmelegedhetnek és problémát okozhatnak a fékek, ezért próbált spórolni velük és óvatosabban fékezni, de ez nagyon nehéz dolog.

A címvédő bevallotta, nem hitt benne, hogy sikerül ledolgoznia 19 másodperces hátrányát, nem tudta, az abroncsai hogyan bírják majd, de mondták neki rádión, hogy csak menjen leszegett fejjel.

"A hajrában minden köröm időmérős kör volt. Szép győzelmet arattunk" - közölte boldogan.

Max Verstappen úgy értékelt, mindent megpróbáltak a kemény keverékű gumikon, hogy az első helyen maradhasson, de ez sem volt elég.

"Nem voltunk elég gyorsak. Miután Lewis nyomás alá helyezett, a tapadáson múlt minden. Megpróbáltuk egy kiállással lehozni a versenyt, de nekik a két kerékcsere jobban működött" - magyarázta.

A holland pilóta megfogalmazása szerint mindent összevetve jó hétvégét zártak, hiszen második lett, és az övé volt a leggyorsabb kör.

Sebastian Vettel elmondta, nem volt mit veszítenie, amikor a negyedik helyen haladt, bízott benne, hogy a lágy gumik kitartanak az autóján, és így is történt. Miután megközelítette csapattársát, az első előzési lehetőséget ki is használta.

"Sajnos ezúttal nem volt esélyünk felvenni a versenyt az első és a második helyezettel, de örülök, hogy végül én is pezsgőzhetek. Most kipihenjük magunkat, és folytatódhat a harc. Nem tudjuk, a többi csapat hogyan és mit fejleszt, számunkra is munkával telik majd a nyári szünet, de pihenésre is szükség lesz" - szögezte le a német versenyző.

A Hungaroringen a hétvége során mintegy 230 ezer néző volt kíváncsi a programokra.

A vb csaknem egy hónap szünet után, szeptember 1-jén folytatódik Belgiumban.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Elvesztette Tolnanémediben az időközit a függetlenből lett fideszes polgármester, aki most újra függetlenként indult

Vigh László két éve a Telexnek még azt mondta, ha valaki politikamentesen akar a mai világban egy település vezetője lenni, az nem...

„Minden lázadás az egészre vonatkozik” – Krasznahorkai László lázadásról, emberi méltóságról, angyalokról, reményről beszélt Stockholmban

Krasznahorkai László stockholmi beszéde hétfőn könyv alakban is megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában. Az író szerdán veszi át...

Öt gól előny nem volt elég, a magyar női kézilabda-válogatott kikapott Dániától

A negyeddöntőben ettől még játszhatunk a közös holland-német rendezésű világbajnokságon.

Független polgármester-jelöltek nyerték mindhárom vasárnapi időközi választást

Tolnanémediben, Vereben, valamint Héderváron is új vezetőt választottak a helyiek, két helyen a képviselőkről is szavaztak.

Stohl András könnyek közt tört ki élő adásban

Dér Heni dala után szem nem maradt szárazon.

Brutális összegek repkednek az USA olimpiája kapcsán

A 2028-as Los Angeles-i olimpia és paralimpia szponzorálási bevétele meghaladta a 2 milliárd dollárt – jelentette be Casey Wasserman, az...

Lando Norris lett az F1 2025-ös világbajnoka

Max Verstappen, a Red Bull pilótája nyerte az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjat, de végül a McLaren örülhetett, a harmadikként leintett brit...

0

Sport

Van Dijk megszólalt Szalah kapcsán

Virgil van Dijk is kommentálta az egyiptomi körüli vitát, amely azután robbant ki, hogy az utolsó három mérkőzésen csak a kispadon kapott helyet.

Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon

„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.

Válságtanácskozás a Liverpoolnál: Arne Slot menesztése a levegőben, a klublegenda beugrásra kész

Sajtóhírek szerint „válságtanácskozást” tartanak ma a Liverpoolnál, ahol Arne Slot jövőjét vitatják meg a Leeds United elleni 3–3-as döntetlent követően.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja

Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem

Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.

Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...

Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v

Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik

Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.

Újabb skandináv összeomlás a női kézilabda-világbajnokságon

Maga alatt van az egész ország, erre aztán tényleg senki sem számított.

Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.

Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö

A három padoztatás mind egy terv része volt? Érdekes teória látott napvilágot Szalah és a Liverpool kapcsán

A tegnapi nyilatkozata után, felerősödtek a hangok Szalah eligazolása kapcsán, és a közösségi médiában megjelent egy új analógia, amely sokak szerint tökéletesen leírja a Liverpool hozzáállását a sztárjátéko

0
0

Bulvár

Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki

A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.

Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése

Az X-Faktor 2025-ös szériáját Belano nyerte, vele együtt pedig a fiatal tehetség mentora, Tóth Andi, aki minden fronton bebizonyította: merész, megállíthatatlan, aki maga hozza a szabályokat, és sosem kér érte elné

Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre

Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.

Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette

Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv

Rendkívüli, mit kapott Orbán Viktortól Szabó Zsófi, erre elfogynak a szavak már

Újabb DPK gyűlést tartottak, ismét volt meglepetés.

Megdöbbentő, mi történik, amikor rákattintasz a neten, hogy „Nem vagyok robot”

A legtöbb ember nem is tud arról, milyen összetett kockázatelemzés zajlik, amikor bejelöli, hogy „Nem vagyok robot”. Igazából nem a kattintás számít.

Íme a fűszer, ami székrekedés ellen, gyomorbajokra csodás, és olcsó is

A fűszerek nem csak csodát tesznek az ételekkel, de egészségesek is, pláne, ha frissen használod fel őket. A koriander főleg az egzotikus ételek egyik fontos eleme, de neked se ártana beépíteni a mindennapjaidba!

Új helyre költöznek Majkáék: Majoros Hajnalka elárulta, hogyan élnek most és miért váltanak otthont

Majka felesége betekintést engedett a családjuk életébe, sőt azt is elárulta, milyen esti rutinjuk van Majkával.

Magyar Péter kiosztotta az állami média riporterét: Ne elnökurazzon, ön úgy viselkedik, mint egy régi bolsi

Elszabadultak az indulatok, amikor a politikus Császár Attilával vitázott az adókról. Magyar Péter nem fogta vissza magát, kőkeményen kiosztotta a riportert.

Megtalálták Jézus sírját, brutális helyen volt, megoldódott a Biblia legnagyobb rejtélye

Valamit találtak a felszín alatt, ez megváltoztathatja az emberiség történetét.

Brutális dolog hangzott el a Kossuth rádióban vasárnap reggel

A Kossuth rádió műsorában tett kemény kijelentést az EP-képviselő.

Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés

Tiszapüspökiben készülnek az ünnepekre: a település több száz idős lakója személyre szabott karácsonyi ajándékcsomagot kap, másokat pedig helyi szervezetek és intézmények lepik meg ünnepi programokkal és figye

blogmorzsák

Szomszédoljunk télen is - Pozsonyi adventi vásárok

Több helyszínen vannak Pozsonyban is adventi vásárok, amik bár nem olyan fényűzőek, mint a bécsiek, de azért itt is találhatunk varázslatos részleteket.

ChatGPT 3 éves: közeleg az első valódi kódpiros válság?

A ChatGPT fejlődése felgyorsult, de ezzel együtt nőtt a kockázat és a bizonytalanság. Vajon valódi válság közeleg?

A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier

Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

0