Ezt olvasta már?


Magyar falu program - Gyopáros Alpár: a programot a magyar falvak írják

A Magyar falu programot a magyar falvak írják, ezért valósulhatnak meg életminőséget javító beruházások - erről beszélt Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóskán pénteken.

A hazai forrásból biztosított támogatásnak és gyors, rugalmas eljárásrendnek köszönhetően nem feltétlenül nagy értékű, de helyben valóban fontos fejlesztések történnek. Komlóskán 103 millió forintnyi beruházás zajlott és hasonló nagyságrendű fejlesztések történnek a többi településen - mondta a kormánybiztos.

A Magyar falu program keretében felkarolták a falvakból jövő kezdeményezéseket, ennek köszönhetően erősítették meg a falugondnoki szolgálatokat több támogatással, új járművekkel. A falugondnoki normatíva a duplájára emelkedett, és míg korábban 600-as lélekszámig támogatták, ezt a korlátot 800, majd 1000 főre emelték. Három év alatt 1200 település kapott falugondnoki buszt összesen 17 milliárd forint értékben - mondta Gyopáros Alpár.

A közmunkaprogram annyira eredményes, hogy egyre több közmunkás lép ki a munkaerő-piacra, és így szükségessé vált munkájuk gépesítése. Ezért kapott 2400 falu a pályázatokon kommunális eszközöket - tette hozzá a kormánybiztos.

Bármilyen nehézségek jönnek a következő időszakban a háború miatt, a Magyar falu program folytatódni fog. Addig folytatódnak a falvakban élők életminőségének javítása érdekében a fejlesztések, amíg minden hazai kistelepülés minden közintézménye, utcája meg nem újul. Ezt a munkát folytatni kell - hangoztatta Gyopáros Alpár.

A 273 lakosú Komlóskán új falugondnoki buszt, fűnyíró traktort, motoros fűrészt, fűkaszát vásároltak, felújították a temetőt, játszóteret, járdát építettek, megújultak a belterületi utak és a faluház.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Warner Bros katasztrófa? – Mit jelent a Netflix ajánlat

Kevesebb mint öt évvel azután, hogy David Zaslav a karrierje „nagy dobásaként” egyesítette a Discoveryt és a WarnerMediát, a Warner...

Bóna Bianka belép a Tezenis karácsonyi kollekciójának mesés világába

A Tezenis év végi kollekciója pontosan azt a karácsonyi hangulatot teremti meg, amelyre ilyenkor mindannyian vágyunk: minőségi időt a...

Moszkva megdicsérte Trump új nemzetbiztonsági stratégiáját, mert az egybevág a víziójukkal

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, ez egy lépés a helyes irányba, de a „mélyállam” azért még beleszólhat.

Meghiúsították a puccskísérletet Beninben

Benin fegyveres erőinek egy magát „újraalapításért felelős katonai bizottságnak” (CMR) nevező csoportja vasárnap hajnalban...

Megtorpant a fővárosi ingatlanár-emelkedés – három kerület mégis kilőtt

Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az...

Moszkva elégedett, de a mélyállam aggasztja a Kremlt

Az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sok mindenben megegyeznek az orosz elképzelésekkel, de a mélyállam megakadályozhatja a...

A magyarok elleni iksz után Szenegált már legyőzte Japán

A japán válogatott 27–23-ra nyert Szenegál legjobbjai ellen a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami,...

Megvan a magyar válogatott Eb felkészülési kerete

Kihirdette az Európa-bajnoki felkészülési keretét Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Súlyos gerincproblémák miatt kényszerül visszavonulni néhány hétre a Tisza Párt fővárosi képviselője

Bovier György, a Tisza párt fővárosi képviselője hosszú bejegyzésben számolt be arról, hogy hetek óta erős fájdalmakkal küzd, amelyek...

0

Sport

Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes

Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.

Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon

„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja

Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem

Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.

Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja

Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.

Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...

Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v

Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető

Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.

Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik

Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.

Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat

A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S

Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.

Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö

0
0

Bulvár

„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”

Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy

Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki

A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.

Sokkot kapott a vőlegény, mikor a menyasszonya elárulta neki a családja nászéjszakai tradícióját

A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.

Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre

Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.

Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette

Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv

Erről az ismerős számról keresnek a csalók, minden pénzed viszik, ha kattintasz

A telefonszám szinte minden telefonban benne van, ezért különösen fontos vigyázni a legújabb csalás során.

Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése

Az X-Faktor 2025-ös szériáját Belano nyerte, vele együtt pedig a fiatal tehetség mentora, Tóth Andi, aki minden fronton bebizonyította: merész, megállíthatatlan, aki maga hozza a szabályokat, és sosem kér érte elné

Megdöbbentő, mi történik, amikor rákattintasz a neten, hogy „Nem vagyok robot”

A legtöbb ember nem is tud arról, milyen összetett kockázatelemzés zajlik, amikor bejelöli, hogy „Nem vagyok robot”. Igazából nem a kattintás számít.

„Nincsenek Tisza-szimpatizánsok, csak annyira utálják Orbánt, hogy Magyar Péterrel szövetkeznek”

Az Index mindkét helyszínen a legújabb közvélemény-kutatási adatokról kérdezte a részvevőket.

Rendkívüli, mit kapott Orbán Viktortól Szabó Zsófi, erre elfogynak a szavak már

Újabb DPK gyűlést tartottak, ismét volt meglepetés.

Ide inkább ne menj, ebben a 3 európai városban ki nem állhatják a magyar turistákat

A magyarok számára is vonzóak azok a nagy európai városok, amelyek ikonikus látnivalóikkal minden évben óriási turistatömegeket vonzanak.

Íme a fűszer, ami székrekedés ellen, gyomorbajokra csodás, és olcsó is

A fűszerek nem csak csodát tesznek az ételekkel, de egészségesek is, pláne, ha frissen használod fel őket. A koriander főleg az egzotikus ételek egyik fontos eleme, de neked se ártana beépíteni a mindennapjaidba!

blogmorzsák

Szomszédoljunk télen is - Pozsonyi adventi vásárok

Több helyszínen vannak Pozsonyban is adventi vásárok, amik bár nem olyan fényűzőek, mint a bécsiek, de azért itt is találhatunk varázslatos részleteket.

ChatGPT 3 éves: közeleg az első valódi kódpiros válság?

A ChatGPT fejlődése felgyorsult, de ezzel együtt nőtt a kockázat és a bizonytalanság. Vajon valódi válság közeleg?

A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier

Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

0