Ezt olvasta már?


Magyar támogatással épül emlékpark a kommunizmus áldozatainak Ottawa-ban

Huszonötmillió forinttal támogatja a magyar állam a kommunizmus áldozatainak ottawai emlékparkját – közölte lapunkkal Rét­vári Bence, a humántárca államtitkára. A politikus azt is elmondta, hogy a budapesti emlékmű novemberre készül el. - Budapesti Napilap -

Magyarország kiemelt támogatásával épülhet fel Ottawa központjában a kommunizmus áldozatainak emlékparkja – közölte lapunkkal Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A kereszténydemokrata politikus elmondta: a kormány huszonötmillió forinttal, azaz több mint száztízezer kanadai dollárral járult hozzá a terv megvalósulásához. Erről Balog Zoltán, a humán­tárca vezetője a közelmúltban tájékoztatta Ludwik Klimkowskit, a szervező Tribute to Liberty alapítvány vezetőjét, és egy szimbolikus csekken átadta neki az összeget Budapesten.

– Kanada lakosságának közel egynegyede, nyolcmillió ember származik olyan országból, ahol a XX. században kommunista diktatúra épült ki, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő években pedig 37 ezer honfitársunk menekült oda – mutatott rá Rétvári Bence a mementó és a magyar támogatás okaira.

A kiemelt támogatás kiemelt megjelenést is biztosít hazánknak. Mint az államtitkártól megtudtuk, ez azt jelenti, hogy nemcsak az emlékművön, hanem a hozzá kapcsolódó digitális térben is nagyobb figyelmet szentelnek majd a magyar sorsok, a kommunista elnyomás itteni áldozatainak, országunk 1945 és 90 közötti történetének bemutatására.

– Kanadában egyébként évekkel ezelőtt elfogadtak egy sarkalatos törvényt, amely azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy kik alkotják a kanadai nemzetet. Ebben az ’56-os magyar emigrációt is nevesítették – jegyezte meg a politikus.

Rétvári Bence arra is kitért, hogy a kommunizmus áldozatainak budapesti emlékműve novemberre készül el. Átadása így közel esik majd a bolsevik hatalomátvétel századik évfordulójához. – A kommunizmus száz év alatt mintegy százmillió embert pusztított el, ezért szimbolikus jelentőségűnek tartom, hogy a Szabadság téri mementót éppen akkor leplezzük le – jelentette ki az államtitkár.

A politikai jelképek törvényi szabályozásának kérdéséről szólva úgy vélekedett, ez független a Heineken és a Csíki sör megegyezésétől. – A vörös csillag egy terhelt politikai szimbólum. Ennek a nevében tartották megszállva Magyarországot, fosztották meg az embereket a szabadságuktól, hurcoltak rabszolgamunkára százezreket, fojtották vérbe az 1956-os forradalmat. Ahogy a nácizmus jelképeit, ugyanúgy a kommunizmuséit is száműzni kell. Ezt valaha a Heineken is megértette, hiszen a hidegháború idején fehér csillag szerepelt az üvegeken – hangsúlyozta Rétvári Bence.


Forrás: Magyar Idők







0
0
0

hírek innen, onnan

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi...

Spielberg ismét betalált, nagyot megy az új idegenes filmje

A leleplezés napja 44 millió dolláros hétvégével Spielberg legerősebb nyitását hozhatja 2008 óta.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

0