Majdnem százezer új rendszám fogyott szeptember végéig
Már csaknem százezer jármű kapott új formátumú rendszámot - tette közzé a közösségi oldalán a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) hétfőn.
A tárca felidézte: július elsejétől kapnak négy betűből és három számból álló hatósági jelzést az újonnan forgalomba helyezett gépjárművek Magyarországon.
Az elmúlt három hónapban a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) összesített adatai szerint több mint 99 500 gépkocsi állt forgalomba. Csaknem háromnegyedük személyautó, közülük már majdnem 73 ezer büszkélkedhet címeres hatósági jelzéssel. Környezetkímélő hajtásának köszönhetően közel ötezer jármű kapott zöld alapszínűt - írta Facebook-bejegyzésében a TIM.
Az egyénileg választott vagy egyedileg rendelt jelzések iránti érdeklődés fokozatosan csökkent, összesen mintegy 1300 darab kelt el belőlük, több mint felük még júliusban.
A minisztérium jelezte: az autók forgalomba helyezésének üteme nem lassult. A három havi adatokat egy teljes évre vetítve még mindig közel 400 ezerre rúghatna az új gépjárművek száma. A mutató a világjárvány miatti visszaesés következtében tavaly és tavalyelőtt 310-315 ezer darab körül alakult; 2019-ben ugyanakkor rekordot ért az akkor 385 ezres adat.
hírek innen, onnan
Ez a szárított gyógynövényes kopogtató távol tartja a legyeket az otthonodtól – Így csináld meg egyszerűen
A gyógynövényekből készült kopogtatók nemcsak a lakás díszei lehetnek, hanem praktikus szerepet is betölthetnek: például távol...
Ezt kell enni, ha fogyni szeretnénk – Egyszerűbb a megoldás, mint gondolnánk
A magas fehérjetartalmú étrend segíthet a fogyásban, mert a fehérje hosszabb időre eltelít, növeli a kalóriaégetés hatékonyságát,...
Végleg megszűnhet a kamatstop Magyarországon: tízezreknek drágulhatnak a lakáshitelek
Szeptember végén valóban véget érhet a jelzáloghitelek kamatstopja: ezúttal nem hosszabbítanák meg, hanem végső határidőt szabnának a...
„Én egy igazi laza csaj vagyok, másfelől viszont egy rémálom” – megérkezett a 2026-os nyár randitrendje, a vadvirágozás
A Cosmopolitan újságírója, Kayla Kibbe jellemezte így magát a "wildflowering" nevű új randitrend kapcsán. A jelenség a görcsös...
Tele van törpékkel ez a lengyel város: Budapesttől csak egy órányi repülésre található
A törpék még a kommunizmus idején váltak a rendszerellenes mozgalom jelképévé.
Alig került fel, de máris eltávolították Donald Trump nevét a Kennedy Központról
Alig fél évvel azután, hogy Donald Trump amerikai elnök neve felkerült a washingtoni Kennedy Központra, szombat hajnalban a munkások már le...
Kifosztották az angol válogatottat a vb-n: Kane és Bellingham stoplisait is ellopták
Cipők nélkül maradtak az angol világsztárok, lecsaptak a rendőrök a tolvajokra.
Két új vezető a szakszolgálatoknál
Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak új vezetője van, az Információs Hivatalról és a Katonai...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Klopp szerint a világbajnokság első meccse pocsék volt, egyik csapat sem játszott jól
A szakértőként dolgozó Jürgen Klopp nem finomkodott.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket
A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


