Ezt olvasta már?


Már csak az infláció mértéke körül drágul a casco

Az első fél évben a személyautók átlagos casco-díja 77 600 forint volt, mindössze 2,1 százalékkal haladta meg a 2016 hasonló időszakában mért 76 000 forintos szintnél - közölte a Netrisk.hu az MTI-vel.

Kiemelték: gyakorlatilag megállt a korábbi időszakok erőteljes díjemelkedési tendenciája, egy évvel ezelőtt a növekedés mértéke még meghaladta a 12 százalékot.

Az első fél év során is azok az autósok válthattak legkedvezőbb díj mellett cascót, akik az évfordulón cserélték le szerződésüket: esetükben az átlagdíj 55 600 forint volt, csaknem 40 százalékkal kedvezőbb, mint az új autót vásárlók 91 700 forintos átlagos éves díja.

A közleményben rámutatnak: igazolódni látszik a biztosítóknak az a stratégiája, hogy egyre kedvezőbb díjú termékekkel igyekeznek a korosabb járműveket is fedezetben tartani. A casco-szerződések több mint 37 százalékát 8 évesnél idősebb autókra kötötték, ez azért is fontos, mert a hazai gépjárműpark átlagéletkora mára elérte a 14 évet.

A közlemény szerint Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója elmondta: az elmúlt évhez képest 42-ről 51 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik a 10 százalékos, vagy minimum 50 ezer forintos önrészt választották.

Kedvező változás az is, hogy míg két évvel ezelőtt csupán a megkötött casco-szerződések ötödéhez kötöttek valamilyen kiegészítő biztosítást, 2017 első felében ez az arány már elérte a 30 százalékot.

A cascót kötő ügyfelek 13 százaléka bővítette fedezetét üvegkár-önrész biztosítással, 9 százalékuk autósegély-biztosítást, további 4 százalékuk valamilyen élet- vagy balesetbiztosítást kötött - közölte a Netrisk.hu.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Döbbenetes ukáz okozhatta az Xbox kálváriáját

Új megvilágításba került az Xbox érthetetlen vesszőfutása.

Mit hoz a Skorpió szezon csillagjegyed számára?

Amikor a Skorpió szezon beköszönt, a természet is sötétebbé, misztikusabbá válik, megadva a hangulatot az elmélyüléshez és a belső...

Magyar rendőr mentette meg a 70 éves férfi életét: szabadnapos volt, mégis azonnal segített

Az utcán hirtelen összeesett egy 70 éves férfi, de azonnal érkezett a segítség.

Már november végén kezdődik a kampány – mutatjuk, mire kell számítani

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is több mint 750 ezer...

Pótos Tatra kilinccsel előre – Így gyakorolnak a tanpályán a cseh hadsereg teherautói

A cseh teherautóknak nem nagyon vannak korlátaik, a vezetőiknek viszont gyakorolniuk kell, hogy nekik se legyenek.

Nagy Feró: Lehet, egy kicsit túllőttem a célon, de nincs mit visszavonjak

Az énekes elmondása szerint csupán a lányokat akarta védeni.

Új történelmi rekord a Premier League-ben

A Fulham alapembere és Jay-Jay Okocha unokaöccse az első nigériai, aki elérte ezt a mérföldkövet, megkoronázva egy évtizedes kitartását...

Antonio Conte: A nagy csapatoknak magukban kell keresni a problémát, nem alibizni

Az SSC Napoli labdarúgói visszatértek az olasz Serie A tabellájának élére. Számos kulcsjátékos hiánya ellenére 3–1-re legyőzték az...

Patakba fulladt a Tátrában egy magyar kiránduló

A 41 éves férfi holttestét szombaton találták meg.

0

Sport

A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját

Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.

Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.

4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette

A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.

Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira

Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.

Anglia ítéletet mondott: Szalah a zseniális gólja után is Szoboszlai árnyékában

A Liverpool újabb gyötrelmes meccse után az egyiptominak gólpasszt adó Szoboszlai lett a meccs embere.

Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után

Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.

Kerkez Milos nem teszi zsebre, amit az első liverpooli gólja után kapott Angliában

Borzasztó, szörnyű – angol legendák álltak bele Kerkez Milosba az első liverpooli gólja után.

Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben

Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.

Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott

Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.

Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool

A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.

Kubatov Gábor is üzent az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. Erre

0
0

Bulvár

A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?

A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.

Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint

Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po

Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól

A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.

Elkezdett kinyílni a cigány skatulya

A roma értelmiség felé dupla elvárás volt, hogy cigányokkal foglalkozzon, ami alapvetően határozta meg szerepvállalását – mostanában kezd nyílni a skatulya.

Bóka János: „Rémült hangulat uralkodott zárt ajtók mögött”

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az ülés az Unió történetének egyik legkudarcosabbja volt.

CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni

Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.

A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő

A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.

Fura videó jött Magyar Péter Nemzeti menetéről, most szivárgott ki

Nagyon gyorsan irányba rakták az egyik leghíresebb hazai influenszert.

A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját

Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.

0