Ezt olvasta már?


Már nincs eszméleténél az első magyar koronavírusos beteg

Fiát megvizsgálták, de elengedték a László Kórházból. Most úgy tűnik, ő fertőzhette meg az apját koronavírussal.

Romlik az állapota az első magyar koronavírusos fertőzöttnek, annak a 70 éves, súlyosan beteg férfinak, akit jelenleg is a Szent László Kórházban ápolnak. A hivatalos tájékoztatás szerint a férfit a fia fertőzhette meg, miután olaszországi útja során elkaphatta a vírust.

 

 

Az Indexnél jelentkezett a férfi fia, és elmondta: valóban utazott más európai országokba február közepén, de Olaszországban nem volt. Ráadásul azt állítja, február 27-én háziorvosa tanácsára bement a László Kórházba kivizsgáltatni magát, mert előtte belázasodott, és fájni kezdett a feje. A László Kórházban először nem tudták megmondani neki, melyik osztályra kell mennie, a férfi szerint több recepción is járt, ahol akkor még senki nem viselt szájmaszkot.

Végül 5-6 óra alatt megvizsgálták és elengedték. A férfi most azt mondja, nem tudja pontosan, milyen teszteket végeztek rajta, de valószínűsíti, hogy a koronavírus-teszt elmaradt.

 

Édesapját február végén daganatos betegsége miatt műtötték a László Kórházban, akkor már lázas volt. Pár nappal később visszament, akkor már nagyon köhögött, fia ekkor említette az orvosának, hogy ő egyébként koronavírus-teszt miatt nem sokkal korábban járt már itt. A férfi állítása szerint az orvos ekkor teljesen ledöbbent. Néhány nappal később visszahívták őt a kórházba, de ekkor a férfi már Svédországban tartózkodott. A magyar hatóságok most megpróbálják elérni, hogy ott is végezzék el rajta a koronavírus-tesztet annak ellenére, hogy hivatalosan itthon már elvégezték.

 

Müller Cecília országos tisztifőorvos nem tudott pontos részleteket mondani az esetről az Indexnek, de hangsúlyozta, hogy ha a férfi február végén valóban a kórházban járt, és volt tünete, akkor „annak megfelelően kezelték”.

forrás:nlc







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ez a 9 élelmiszer durva gyulladást okozhat – a hetedikről nem is gondoltad volna

Az étkezés nemcsak az energiaforrásunk, hanem az egészségünk kulcsa is. Bizonyos ételek gyulladást okozhatnak, rontva ezzel a közérzetet...

Szívfacsaró az ok, ami miatt senki nem léphet erre a csodálatos szigetre

A látogatók mindössze a part mentén horgonyozhatnak le rövid időre.

Az Abigél Torma Piroskája volt, 71 évesen díva a színpadon: így néz ki ma Bánfalvy Ágnes

Bánfalvy Ágnes ma is elképesztően mutat a színpadon, 70 fölött is igazi díva.

Jó tudni: átalakulnak az öröklés egyes szabályai

Gyorsabbá és átláthatóbbá válhat a tulajdonjog-átvezetés öröklés esetén.

A Házasság első látásra Zsoltja beszólt a pszichológusoknak: ezért bukott ki a szakértőkön – videó

A Házasság első látásra harmadik évadának két pszichológusa, Gaál Viktor és Tóth Melinda furcsállva figyelték, hogy Zsolt és Rebeka...

Ezek a leggazdagabb magyar települések

Az 5000 fő feletti magyar településeknél (Budapestet nem számítva) az egy főre jutó vásárlóerőben továbbra is Üröm vezet, Budaörs a...

Brutális baleset Nemeshanyban, egy gyerek is megsérült - Fotók

Mentőhelikopter érkezett a helyszínre.

Milliók várnak kezelésre, mégis ötnapos orvossztrájk jön Angliában

Az egészségügyi dolgozók szerint tarthatatlan a helyzet.

Ennyien voltak Magyar Péter Nemzeti Menetén – fotók

Tömegek vonultak Budapesten október 23-án: míg Orbán Viktor a Békemeneten, addig Magyar Péter a Tisza Párt Nemzeti Menetén szólította...

A nemzeti ünnep után szembejött Orbánnal a valóság

Orbán Viktor a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy felemelő volt a nemzeti ünnep, Brüsszelben azonban "szembejött a valóság". A...

0

Sport

Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat

Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.

Mégsem engedték be a Ferencváros vonatát Ausztriába, Kubatov Gábor reagált

A drukkerek, ha időben visszaérnek, a Groupma Arénában kivetítőn nézik meg a Salzburg elleni meccset.

A Ferencváros megalázott szurkolói ezt tették az osztrák hatóságok döntése után

Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.

Szalah megsértődött - minden Liverpoolal kapcsolatos tartalmat törölt a közösségi média felületeiről

Úgy tűnik, Mohamed Salah a közösségi médiában reagált a teljesítményét ért kritikákra, miután a Liverpool csütörtök este 5–1-es győzelmet aratott az Eintracht Frankfurt felett a Bajnokok Ligájában. A Vörös

A Fradi megállíthatatlan Európában

Salzburgban is nyert a Ferencváros.

Fradi-játékosok üzentek a határon rekedt szurkolókhoz: „Ez hatalmas szégyen.”

A labdarúgó Európa-ligában szereplő Ferencváros magyar válogatott kapusa a klub Facebook oldalán üzent a szurkolóknak.

Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok

A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.

A szurkolóiért is küzdő Ferencváros fantasztikus fordítással nyert Salzburgban.

Harmadik Európa-liga-csoportmeccse után is veretlen a Fradi! A zöld-fehérek 3–2-re nyertek Salzburgban, és ezzel jelentős vigaszt nyújtottak azoknak a drukkereknek, akiket az osztrák hatóságok nem engedtek át a határ

Dibusz a következményekről: a Fradi-szurkolók csupa jóra készülhetnek Salzburg után

A Ferencváros kapusa szerint akár már rögtön a következő meccs sorsdöntő lehet.

Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után

Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.

Teljes felfordulás a Forma–1-ben, a pilóták alig kapnak levegőt

Max Verstappen a sikerei helyszínén a váratlan döntést hozó McLaren mellett Sebastian Vettelt is megelőzné.

0
0

Bulvár

Furcsa mondat hangzott el a Békemene-ten, véletlen hallatszott bele a kamerába

Igen szokatlan a megjegyzés, véletlenül vették fel a Békemeneten.

Lefotózták Tóth Gabit a Békemeneten, azonnal kitört a botrány

Redkívüli jelenség volt Tóth Gabi a Békemeneten, elszabadultak az indulatok.

Rendzavarás a Békemeneten, ez nem került be a híradásokba, az indulásnál adódott probléma

Már a Békemenet elején probléma volt, felkerült a videó az internetre.

Fotók: Káosz a Margit hídon – felmentek a hídra a Békemenet résztvevői, miközben még járnak a villamosok és a buszok

Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Elvileg csak 11 órakor kellett volna indulniuk.

Hatalmas a tömeg a Nemzet Menetén - drónfotók a helyszínről

Bár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónrepüléseket a Nemzet Menete idejére, a Tisza Párt élő közvetítésében mégis folyamatosan bevágják a drónfelvételeket, amin látszik, milyen óriási tömeg tart a H

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Fürst Györgynek be kellett volna vonulnia a börtönbe, miután a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen hat év hat hónap letöltendő börtönre és 25 millió forint pénzbüntetésre ítélte. A centrumos „parkolási maffia

Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat

Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.

Drónfotókon és drónvideón a Békemene-ten vonuló tömeg, ennyien vannak a Fidesz rendezvényén

Az internetet máris elárasztották a Margit hídon átvonuló Békemenetről készült drónfelvételek. Magyar Péterék menetéről ilyesmire nem lehet számítani, ugyanis a Honvédelmi Minisztérium betiltotta a drónrepül

Menczer Tamás üzent a pilisborosjenői polgármesternek: „A következő hónapokban a választókörzetem minden településén komoly fejlesztések fognak indulni, csak nálatok nem”

A Fidesz kommunikációs igazgatója nehezen emészti meg, hogy nem mondhatott beszédet a település ünnepi rendezvényén.

Dr. Zacher Gábor: Ültem, és életemben először arra gondoltam, ebbe én is belehalhatok

Zacher Gábor nyugdíjba vonul. Ha azt nézzük, hogy egy 65 éves főorvosról van szó, akkor nincs ebben semmi rendkívüli, mégis: az egész ország egy emberként rendült meg a hírtől, mintha mindannyiunk személyes élet

„Orbán közvetve, de most először ismerte el, hogy a Tisza már előnyben van” – így látták a kormányfő beszédét az elemzők

László Róbert és Zárug Péter Farkas elemezte gyorsan lapunknak Orbán Viktor ma délutáni beszédét.   

Számháború: A kutató szerint a Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten

Egyetemisták csapatai tudományos módszerekkel becsülték meg a tömeget a két mai rendezvényen.

0