Már több mint négyezer kismama munkába állását tette lehetővé a bölcsődei támogatás
Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes szülők. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt másfél évben már több mint négyezren éltek.
Az országos szinten rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret összesen akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munka világába - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A szaktárca az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében ismertette: a kormány intézkedéseinek eredményeként a világjárvány kitöréséig folyamatosan javult a kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzete. A 6 év alatti gyermek nevelése mellett kereső tevékenységet végző nők száma tíz év alatt ötödével nőtt, foglalkoztatási szintjük így 65-ről 72 százalékra emelkedett. A kismamák munkába állásához elengedhetetlen, hogy gyermekeik napközbeni ellátásáról könnyen elérhető, anyagi lehetőségeihez igazodó módon tudjanak gondoskodni.
A kormány folyamatosan dolgozik a 3 év alatti gyermekek napközbeni felügyeletét segítő intézményrendszer fejlesztésén, a bölcsődék és bölcsődei férőhelyek számának növelésén. A munkahelyi vagy családi bölcsődei díjhoz nyújtott anyagi támogatás a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2022 nyaráig nyújt átmeneti segítséget a magyar családoknak.
Bodó Sándor elmondta, a legfeljebb havi 40 ezer forint támogatást azok a munkába visszatérő szülők kaphatják, akik gyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, hanem családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. A 20 hetesnél idősebb gyermeket nevelő szülők akkor vehetnek részt a programban, ha olyan településen vagy kerületben élnek, ahol nincs önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátás, vagy az igénylők száma meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyeket, emellett van bankszámlájuk és hozzáférnek az ügyfélkapuhoz.
Egy szülő több gyermek után is részesülhet támogatásban. Ha a gyermek elhelyezéséért fizetett díj 40 ezer forintnál kevesebb, akkor a támogatás összege megegyezik a bölcsődei havidíj összegével, ha több, akkor a szülőknek csak a különbözetet kell megfizetniük. A támogatás iránti kérelmet a szervezet honlapján kifejezetten erre a célra létrehozott felületen keresztül a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani - tájékoztatott az ITM.
hírek innen, onnan
A Fauda új évadában a poszttraumás stressz is főszerepet játszik
A legsikeresebb izraeli sorozatnak újra kellett értelmeznie magát az október 7-i Hamász-vérengzés után.
Trump vejének tervezett luxusüdülője után egy másiknál is tüntettek, kerítést bontottak az albánok
Az elmúlt időszakban egyre több tiltakozás kísérte az Albánia tengerpartján tervezett beruházásokat
Kihúzták az ötöslottó e heti nyerőszámait: 450 millió forint volt a tét
Mutatjuk az ötöslottó és a joker nyerőszámait a 24. játékhéten!
Emlékszik még? Ezek a magyar sztárok egykor egymásba voltak szerelmesek - van kapcsolat, amit a legszívesebben elfelejtene az ember
A magyar sztárvilág szerelmi élete mindig is izgalmas témának számított, ám vannak kapcsolatok, amelyek annyira régen értek véget, vagy...
Radnai Márk új feladatot kapott: egy új intézet létrehozásán dolgozik kormánybiztosként
Radnai Márk a Működő és Emberséges Magyarországért felelős kormánybiztosként kezdik meg a munkát. A politikus feladata egy új,...
Bukott politikusokkal akar megújulni a Fidesz, a húsz megyei választmányi elnök négyötöde vesztett a parlamenti választáson
Az átszervezett ellenzéki párt kiemelt pozícióját elnyerő országos elnökségi tag közül mindössze négynek sikerült...
A cukkini sorsa most dől el: ettől lesz tele terméssel egész nyáron
A cukkini sikeres termesztésének kulcsa az öntözés, a megfelelő tápanyagpótlás és a virágzás támogatása. Így érhetsz el bő...
Félmilliárd felé suhan az Ötöslottó főnyereménye, ezeket a számokat húzták ki ma este
Hetek óta nem ütötték meg a főnyereményt, így ma már 450 millió forintért lehetett játékba szállni!
Nyugdíjas-Szép-kártya: segítség az időseknek, vagy jelzés a rendszer határairól?
Lehet-e vitatni a nyugdíjas Szép-kártya létjogosultságát? Aligha. Amikor valaki kisnyugdíjból él, évi 100-200 ezer forint plusz –...
A boldog párok nem a tévé előtt töltik az estéiket – 5 közös szokás, ami erősíti a kapcsolatot
A közös sorozatnézés kényelmes esti program lehet, de egy párkapcsolati szakértő szerint a legerősebb kapcsolatokban élő párok...
Pártot alapított az emigráns orosz ellenzék, azt szeretnék, hogy a Nyugat velük tárgyaljon
Ilja Jasin Németországban bontott zászlót. Oroszországban korábban nyolc évre ítélték.
Sport
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


