Ezt olvasta már?


Második alkalommal rendezik meg a Zalaegerszegi Egyetemi Napokat (ZEN-t)

Tavaly áprilisban - ahogy arról be is számoltunk – először fogott össze a három zalaegerszegi kirendeltséggel is rendelkező egyetem (a PTE, a BGE és a Pannon Egyetem kihelyezett karai) diákvezetősége, s rendezték meg a Zalaegerszegi Egyetemi Napokat, azaz a ZEN-t! - Zalaegerszegi Napilap -

Pécsi példára (vagy nem) elkezdték a zalaegerszegiek is az egyetemük köré szerveződő eseménysorozatot, amely tulajdonképpen egy fesztivál, a Zalaegerszegi Egyetemi Napok (ZEN), akárcsak a Pécsi Egyetemi Napok (PEN). Ami még hasonlóság, hogy mindkettő fesztivál áprilisban kerül általában megrendezésre.

A rendezvény nagy sikert aratott hallgatók és a zalaegerszegi fiatalok körében. Ezek után jogosan merült fel a kérdés, ha egyszer a szekér már beindult, miért is változtatnának a szervezők. Így idén is maradtak a tavalyi receptnél, s április 10-12-én megtartották a második közös egyetemi napokat.

Természetesen kisebb változásokat és újdonságokat tartalmazott az idei programfüzet. Erről az egyik szervező, Fáró Fanni mesélt nekünk. - A tavaly már bevált műsorszámok mellett új, érdekes programokkal készültünk az idelátogatóknak, például közös mozizással, melynek keretein belül a Sohavégetnemérős című filmet vetítettük azoknak, akik az esti buli előtt szívesen múlatták az időt egy kis filmezéssel.

Szakmai, valamint szabadtéri programokat is tartottunk a kampuszon, melyen sok érdeklődő vett részt. A szerdai napon rendeztük meg az egyik legfontosabb programunkat, a jótékonysági futást, melynek teljes bevételét a tavalyihoz hasonlóan az Akarattal és Hittel Alapítvány számára ajánlottuk el, akik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Onkológiai Osztályának a munkáját segítik.

A szabadtéri programoknak a jó idő is kedvezett. A hallgatók - visszajelzései alapján - nagyon elégedettek voltak a sokszínű programokkal, a szervezők munkájával, és az esti koncertekkel is.

Egy elsős egyetemista számára külön kuriózumnak számítanak az egyetemi napok, hiszen teljesen más miliővel rendelkeznek ezek a rendezvények, mint amit egy középiskolás megszokhatott, s ha már Fanni említette a hallgatók visszajelzéseit, kíváncsiak voltunk, hogy tetszett a gólyáknak a ZEN.

Megkérdeztük erről Weinhoffer Petrát, aki a BGE-GKZ első éves hallgatója, s Balogh Fruzsinát, aki gazdálkodási és menedzsment szakon kezdett az idei tanévben. Petra megerősítette azon véleményünket, hogy a tavalyi rendezvény nagyon jó visszhangra talált, így nem csoda, ha nagyon várta az idei ZEN-t.

– Rögtön az első egyetemi hetem során rengeteg jót hallottam erről a rendezvényről, így nagyon vártam! Nem is kellett csalódnom. Remek programokon vehettem részt, sok új embert ismerhettem meg, új élményekkel gazdagodtam. Én leginkább a főzőversenyeket emelném ki, hiszen itt még jobban összekovácsolódott kis csapatunk. Érdekes volt az is, hogy most oldottabb környezetben találkozhattunk tanárainkkal, egy másik oldalukról is megismerhettük őket.

Fruzsinát rögtön „mély vízbe dobták", hiszen elsős egyetemistaként már a Hallgatói Önkormányzat tagja lett, így nem csak szórakozott a ZEN-en, hanem rengeteget is dolgozott azért, hogy minden jól sikerüljön. – Különösen örülök annak, hogy az idei ZEN is hasonlóan sikeres volt, mint a tavalyi - a visszajelzések és a résztvevők száma alapján -, hiszen tudom, hogy ennek szervezése mennyi feladattal, energiabefektetéssel járt.

Ennek ellenére én is nagyon jól éreztem magam, hiszen a programok során jó volt a hangulat, és nagy, baráti társaságok gyűltek össze, akiknek a kedvét nem szegte még a néha szeles időjárás sem. Nagyon elégedett voltam az esti programokkal is, kiváltképp a keddi Animal Cannibals koncert tetszett, nagy kedvenceim a fiúk. Szerdán a BGE kampuszán, az alakuló téren bográcsoztunk a szaktársaimmal, nagyon finom pincepörkölt készült. Este egy jó bulival zártuk az Egyetemi Napokat, és alig várjuk a következőt!

 

Forrás: Zaol.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Orosz víztározóra mért csapást Ukrajna: masszív mennyiségű víz indulhatott meg, evakuáltak néhány településen

Ukrajna szombaton támadást hajtott végre egy víztározó gátja ellen az oroszországi Belgorod megyében, aminek hatására a terület...

Kihúzták a Hatoslottó vasárnapi nyerőszámait: 900 millió forint volt a tét

Mutatjuk, mely számokat húzták ki a 43. héten megtartott Hatoslottó számsorsoláson vasárnap.

Henry Kettner: „Szorongtam, hogy milyen apa leszek”

Idén márciusban a vlogger és a szerelme titokban összeházasodtak a Maldív-szigeteken. Henry Kettner és felesége nemrégiben pedig...

Ezek a vacsorák egy idő után tönkretehetik a gyomrod

Vannak vacsorák, amik súlyos gyomorégést idéznek, ami utána sajnos visszatérő kellemetlenséget fog okozni.

Egy gyilkosság miatt lemondott a szlovén belügy- és igazságügyminiszter

Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter lemondott tisztségéről, miután egy 48 éves férfi...

Fogták a szemetet, hozzáadtak egy kis gombát, az eredmény magáért beszél

Német mérnökök egy olyan eljárást fejlesztettek ki, ami jelentősen csökkentheti a vegyipar károsanyag-kibocsátását.

Lothar Matthäus a világbajnokságon látná a Bayern 17 éves zsenijét

A 17 éves Lennart Karl újabb szenzációs gólt szerzett a Bayern München színeiben, a Borussia Mönchengladbach elleni 3–0-s győzelem...

Lamine Yamal ikonikus villát vásárolna

A spanyol válogatott játékos tervei szerint a villát elit sportoló otthonává alakítja át az El País forrásai szerint. A spanyol...

Megvannak az el Clásico kezdőcsapatai

A Real Madrid vasárnap (16.15) a Barcelonát fogadja a spanyol La Ligában. Íme, a kezdőcsapatok.

Magyar Péter: "Toroczkai László és a fideszes szatellitpárt Mi Hazánk október 23-án átlépett egy határt"

Magyar Péter kemény üzenetet küldött Toroczkai Lászlónak az október 23-i megemlékezés után. A Tisza Párt elnöke szerint a Mi Hazánk...

Ide utazz a világ legjobb városnézéséért!

A város hangulata semmihez sem hasonlítható, hiszen bohém, élettel teli és mégis nyugodt.

0

Sport

Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.

4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette

A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.

Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben

Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.

Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után

A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.

Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott

Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.

Felcsúti botlás, simán nyert az FTC, négyet kapott a Paks, öngól miatt hullajtott pontokat az Újpest

Az NB III 13. fordulójának délelőtti mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata nem hibázott, otthon kapott ki a Puskás Akadémia, a Paks II hazai pályán szaladt bele egy sima vereségbe, gólelőnyből sem tud

Kubatov Gábor is üzent az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. Erre

Itt az MLSZ válasza Hornyák Zsoltnak

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. A Mag

Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool

A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.

Hiába Kerkez gólja és Szoboszlai gólpassza, veszített a Liverpool a Brentford ellen

A Premier League 2025/26-os szezonjának egyik legkaotikusabb meccsét játszották a Gtech Community Stadiumban, ahol a címvédő Liverpool ismét vereséget szenvedett.

0
0

Bulvár

A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?

A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.

Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint

Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po

Gerő Eszter Sütizz alapító: Örökre bezárok. Ebben az országban szégyenkeznem kellett a munkám miatt

Gerő Eszter tíz éve építette fel saját vállalkozását a garázsában, és lett az ország egyik legkeresettebb édességkészítője. A mousse desszertek mögött azonban bántalmazó vendéglátós közeg, kiégés és re

A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő

A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.

CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni

Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.

Ez a szobanövény 30-szor hatékonyabb a levegőtisztításban, mint az eddigi növényeink

Ez a genetikailag módosított növény új korszakot hozhat az otthonok levegőjének tisztításában.

Válóok lett a műsorvezető: Oroszlán Szonjának viszonya volt vele a férje szerint

Oroszlán Szonja férje Sváby András miatt volt féltékeny.

Átvágták a torkát, szétverték a fejét: egy bőröndben találtak holtan egy párt - Videó

Az akkor mindössze 34 éves férfi brutális módon végzett az ismerőseivel. Most ítéletet hoztak az ügyében.

3 csillagjegy, akinek 180 fokos fordulatot vesz az élete október végén

Az október vége mindig hoz magával valamit: lezárásokat, új kezdeteket, hirtelen felismeréseket. Idén azonban három csillagjegy számára nem csupán apró változásról lesz szó – hanem valódi, 180 fokos fordulatró

A világ legcsendesebb rákja: elveszi az erődet, mielőtt észrevennéd, hogy az életedet veszi el

A hasnyálmirigyrák az egyik legcsendesebb, de legpusztítóbb betegség: hosszú ideig nem okoz látványos tüneteket, miközben lassan elveszi az ember erejét, étvágyát, majd az életét is. A statisztikák szerint a legt

0