Megjelent a tanya- és falugondnoki buszpályázat
A Magyar falu program keretén belül megjelent a tanya- és falugondnoki buszok beszerzésére kiírt pályázat - jelentette be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros Alpár közölte, hogy a pályázati felület július 16-án nyílik meg, a kérelmeket augusztus 15-ig lehet beadni. A támogatás értékhatára 15 millió forint. A pályázatok elbírálása után, a támogatói okiratok kibocsátását követő öt nap alatt folyósítják a megítélt összeget.
A pályázat akadálymentesített buszok beszerzését támogatja, hiszen a kistelepülési szolgálatok elsősorban iskolások, idősek, betegek és kisgyermekesek szállítását segítik. Gyopáros Alpár ehhez kapcsolódva köszönetet mondott a tanya- és falugondnokoknak, amiért az egészségügyi, rendvédelmi és katasztrófavédelmi dolgozók mellett meghatározó szerepet játszottak a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
A kormánybiztos az idei kiíráson is több száz sikeres kérelemre számít. A tavalyi buszbeszerzési pályázat 339 települést segített új járműhöz, ebből 148 helyen a támogatásnak köszönhetően jött létre a szolgálat - közölte.
Hozzátette, hogy az önkormányzatok lehetőségeit a kormány ettől függetlenül is bővítette, hiszen idén a korábbi 600 helyett már a legfeljebb 800 lakosú, hamarosan pedig a legfeljebb ezerfős települések is foglalkoztathatnak falugondnokokat. A szolgálat normatív támogatása évek óta folyamatosan nő, a korábbi alig 2,5 millió forintról 2021-re 4,5 millió forintra emelkedik.
A Magyar falu program keretében további tíz kiírás jelent meg az elmúlt hónapokban. Gyopáros Alpár kitért arra, hogy az egy éve elindított falusi csokra 11 hónap alatt több mint 10 ezer család több mint 54 milliárd forint támogatási igényt nyújtott be, és a programhoz kapcsolódóan 2019-től az év végéig csaknem ezer kilométernyi mellékút újulhat meg országszerte.
hírek innen, onnan
A gránit reneszánsza – a természetes luxus új korszaka 2026 modern konyháiban
A 2026-os konyhatrendek új irányt mutatnak: a természetes anyagok, az időtállóság és az élhető luxus kerülnek előtérbe.
Adótörvények - További lazítás vár a fiatal anyákra, a borászokra és a húsosokra is
Az adóadminisztráció egyszerűsítését és a vállalkozások terheinek csökkentését szolgálja a kormány új adócsomagja – hangzott el...
Mészáros Krisztofer nyolcadik helyen végzett a világbajnokság összetett döntőjében
Mészáros Krisztofer nyolcadik helyen végzett az egyéni összetett szerdai döntőjében a tornászok jakartai világbajnokságán, a számot a...
Megható gesztus: beteg gyerekekért küzd az olimpiai bajnok
Súlyos, tartós betegséggel élő gyermekeket nevelő családoknak nyújt rendszeres anyagi és személyes támogatást az Egy Lépéssel Több...
Visszahívták a Sí Szövetség elnökét
A Magyar Sí Szövetség szerdai rendkívüli küldöttgyűlésén titkos szavazással 40 igen, 24 nem és 2 tartózkodás mellett a tagság...
Váratlan kormányzati beismerés: irreális ekkora minimálbér-emelés
Czomba Sándor közölte, várják a harmadik negyedéves gazdasági adatokat, de látszik, hogy el kell térniük attól a pályától, amelyet...
Módosítás történt az egyik legfontosabb erdészeti támogatásban
A „Biotikus és abiotikus károk megelőzése” pályázati felhívás több fejezetét is módosították – a változások érintik a...
Egy jó hír a hosszú hétvége előtt: ma felülteljesített a magyar tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 758,68 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 104 182,83 ponton zárt szerdán.
"A barátnőm egész élettörténete hazugság volt. Most mit csináljak?"
Sokkolta a férfit az igazság.
EU-botrány: megszólalt a kameruni bevándorló autótolvaj magyar áldozata
Szürreális történet, kinyílik a bicska az ember zsebében.
Nemzetközi színtérre lépett a Nubu márka, 2026-os kollekciójuk maga a valóra vált álom
A NUBU 2026 tavaszi–nyári kollekcióját Garam Judit vezető tervező és Borcsik Liza tervezőasszisztens közösen alkotta meg, és nem...
Már a Jászberény vége táblánál járt az állatkertből kiszabadított sül, de észrevették
Megijedt, lefogyott, de jól van.
Sport
Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus
„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában
A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.
Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot
A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.
Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában
Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.
Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot
A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.
Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén
Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára
Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.
Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét
A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.
Bajban a Liverpool, kulcsjátékosa nem tudja vállalni a Bajnokok Ligája-mérkőzést
A Manchester United elleni derbin sérült meg.
Bulvár
Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni
Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.
Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint
Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.
Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen
Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.
Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha
Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.
Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót
Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.
A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik
Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.
Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett
A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.
Csak férfiakkal bújt ágyba a jóképű színész, de a Dallas Pamelája elcsábította: később egy nővel alapított családot
Anthony Perkinsnek Victoria Principal volt az első nő az életében.
Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint
A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.
Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi
0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.
Itt a lengyelek rendkívüli bejelentése a budapesti Putyin-Trump csúcs előtt, kemény ami következik
Annyira azért nem lesz egyszerű megszervezni a találkozót.
Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni
A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.
blogmorzsák
Nagy csigatészta teszt
Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.
Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud
Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!
A dark mezőny újabb tagja
A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán