Megkezdődött az unokahúgát megfojtó férfi pere Zalaegerszegen
A Zalaegerszegi Törvényszéken hétfőn megkezdődött a tárgyalása annak a férfinak, aki a vád szerint tizenkét évvel ezelőtt megfojtotta, majd elásta unokahúgát, akinek a holttestére csak tavaly bukkantak rá. A vádlott a tárgyaláson tagadta, hogy szexuális viszonya lett volna a 16 éves lánnyal.
A vádirat szerint az egyik zalai kistelepülésen élő férfi szexuális viszonyt folytatott 16 éves unokahúgával, akinek cserében pénzt és cigarettát adott. 2007 májusában összevesztek, majd a férfi zsinórral megfojtotta a lányt, a holttestet pedig anyja házának pincéjében elásta.
A törvényszék MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a férfi hétfőn azt mondta: a lány azon a reggelen valóban meglátogatta, pénzt kért tőle, de nem kapott, így hamarosan távozott. Este viszont ismét megjelent nála, még több pénzt kért; ekkor szólalkoztak össze, és a lány öngyilkossággal is fenyegetőzött - mondta.
A férfi azt állította, unokahúga folyamatosan becsmérelte őt, ezért fojtotta meg őt. Korábbi vallomásaival ellentétben azt a bíróság előtt már tagadta, hogy bármikor is szexuális kapcsolatot létesített volna a lánnyal.
Az első tárgyalási napon a törvényszék meghallgatta a lány szüleit és egykori osztálytársait, valamint igazságügyi szakértők véleményét.
forrás: mti
hírek innen, onnan
A gyerekek mindössze 4%-a születik a kiírt időpontban: nem ez az egyetlen megdöbbentő tény a terhességről
A terhesség körül még mindig sok a tévhit, a kiírt dátum például maximum egy szolid becslés. Mutatjuk, miért.
Nem várt videó kering a MÁV-ról az interneten, szavakkal el nem mondható dolgot tudhatunk meg belőle
Olyan arcát mutatta meg a Magyar Államvasútak, amit évek óta nem láthattunk.
Dobrev Klára tajtékzik, követeli Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását – "Kossuth-díjas művész ennyit tud mondani? Ez szégyen"
Dobrev Klára kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, miután a zenész a Szőlő utcai emberkereskedelmi ügy kapcsán tett...
Hétvégére jön az esős idő – helyenként 65 km/h-s szél várható
A délnyugat felől érkező vastagabb felhőzet fokozatosan kelet felé tevődik, estig elsősorban a délnyugati, déli tájakon eső, záporeső...
A horvátok nem a béke barátai, visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot
A horvát parlament elfogadta a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot –...
Résen kell lennie a kormánynak: nagy veszélyben a nyugdíjak
Az első félév adatai vegyes képet mutatnak a magyar gazdaságról és társadalomról: miközben az építőipar és a turizmus lassú...
Fokozódik a készültség, Magyarország szomszédjában visszaállították a sorkatonaságot
Büntetés jár a behívó figyelmen kívül hagyásáért.
A citromfűtea kevésbé ismert hatásai – Nem csak az alvászavarokon segíthet
Számos egészségügyi problémára javasolnak orvosi citromfüvet. Mutatjuk, hogy milyen jótékony hatásai lehetnek, ha rendszeresen fogyasztjuk.
Háromszáz káresethez riasztották a tűzoltókat az erős szél miatt
A Benjamin elnevezésű ciklon viharos széllel vonul át az országon, kora délutánig országosan háromszáz káresetet számoltak fel a...
Varga Juditot várják vissza az egyik legnagyobb fideszes Facebook-csoportban
Korábban Tarlós István mellett álltak ki.
Hitler mentette meg Mussolinit a felsüléstől
A görögök hamar megállították a többszörös túlerőben lévő olasz hadsereget.
FTC-különvonat: a MÁV vezérigazgatója cáfolja az osztrák belügyet, de elismeri, voltak balhés szurkolók is
Hegyi Zsolt szerint egyértelműen az osztrák fél a felelős, hogy a zöld-fehér klub szurkolói nem juthattak el Salzburgba, csapatuk...
Sport
Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat
Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.
A Ferencváros megalázott szurkolói ezt tették az osztrák hatóságok döntése után
Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.
A Fradi megállíthatatlan Európában
Salzburgban is nyert a Ferencváros.
Fradi-játékosok üzentek a határon rekedt szurkolókhoz: „Ez hatalmas szégyen.”
A labdarúgó Európa-ligában szereplő Ferencváros magyar válogatott kapusa a klub Facebook oldalán üzent a szurkolóknak.
Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok
A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.
Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után
Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.
Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták
Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.
Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot
A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.
Dibusz Dénes: Szinte felfoghatatlan ez az egész. – tiltakozik a Ferencváros is + videó
A csapatkapitány üzent a magyar szurkolóknak.
A szurkolóiért is küzdő Ferencváros fantasztikus fordítással nyert Salzburgban.
Harmadik Európa-liga-csoportmeccse után is veretlen a Fradi! A zöld-fehérek 3–2-re nyertek Salzburgban, és ezzel jelentős vigaszt nyújtottak azoknak a drukkereknek, akiket az osztrák hatóságok nem engedtek át a határ
„Nehezen érthető és emészthető” – így reagáltak a Fradi győzelme után a határon ragadt szurkolók ügyére
Ötvös Bence elárulta, feltüzelte a csapatot, hogy a drukkerek egy része nem lehetett ott.
Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra
Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.
Bulvár
Rendzavarás a Békemeneten, ez nem került be a híradásokba, az indulásnál adódott probléma
Már a Békemenet elején probléma volt, felkerült a videó az internetre.
Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet
Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.
Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat
Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.
„Tévedés” – reagált Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az '56-os brüsszelezős beszédéből
A miniszterelnök szerint végig szó volt a szovjetekről, nem érti a kritikát. Brüsszelbe késve ért, Zelenszkijt addigra már elutazott.
Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten
A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.
Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal
A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal
A Békemeneten vagy a Nemzeti meneten voltak többen? Rendkívüli szám érkezett
Többen is foglalkoztak a témával a két felvonulás, a két rendezvény után.
Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”
Ártatlanságát, sőt szakmai, emberi makulátlanságát hangoztatja ellentmondásoktól hemzsegő könyvében a kegyelmi botrány egyik főszereplője.
„Megtalálunk, feltérképezzük a hálózatai-tokat, levadászunk és megölünk” – az Egyesült Államok hadat üzent a drogkartelleknek
Könyörtelenül lecsapnak a kábítószer-kereskedőkre.
Számháború: A kutató szerint a Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten
Egyetemisták csapatai tudományos módszerekkel becsülték meg a tömeget a két mai rendezvényen.
Elképesztő lesivideó készült Tóth Gabiról a Békemeneten, így még nem láthattuk őt
Teljesen felforgatta Tóth Gabi a Békemenetet, tetőfokára hágott a megdöbbenés.
Hatalmas lyukak a Tisza rendezvényén, már Magyar Péter a hitelesebb populista – így írtak a magyar lapok
Mindenki kihirdette a maga győztesét.
blogmorzsák
Mozgás a változókorban – mit nyerhetünk vele?
A rendszeres mozgás bizonyítottan segít csökkenteni a menopauza több kellemetlen tünetét, köztük a hőhullámokat is.
Bemutatkozott az új Audi Q3
Ráadásul nem is akármilyen helyen.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


