Ezt olvasta már?


Megkezdődtek az útfelújítások

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indíthatja el.

A program egyik elemeként Csongrád megyében az 5514-es jelű út közel 1,5 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezők már birtokba vehették a munkaterületet.

A „Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 951,36 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében közel 1,5 kilométeren újul meg az 5514-es jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a napokban adott munkaterületet a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt., a fejlesztés előreláthatóan 120 napot vesz majd igénybe.

A Mórahalom átkelés összekötő út teljes körű felújítása során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról is gondoskodnak. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.

A program egyikelemeként Csongrád megyében a 4524-es jelű út közel 2,5 kilométeres szakaszához kapcsolódóan akivitelezők már birtokba vehették a munkaterületet.A TOP-1.3.1-15-CS1-2016-00001azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében I.”elnevezésű projektet Társaságunk 951,36 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásbólvalósítja meg. A projekt keretében közel 2,5 kilométeren újul meg a 4524-es jelű út. A projekthezkapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a napokban adott munkaterületet aberuházó Magyar Közút Nonprofit Zrt., a fejlesztés előreláthatóan 90 napot vesz majd igénybe.A Dóc - Balástya összekötő út teljes körű felújítása során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, asüllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, azúj tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról isgondoskodnak. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatásiszínvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban,hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, atérségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák,munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhat el. Ebből idén Csongrád megyében közel 12kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információkelérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

A program másik elemeként Csongrád megyében a 4524-es jelű út közel 2,5 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezők már birtokba vehették a munkaterületet.

A „Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 951,36 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében közel 2,5 kilométeren újul meg a 4524-es jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a napokban adott munkaterületet a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt., a fejlesztés előreláthatóan 90 napot vesz majd igénybe.

A Dóc - Balástya összekötő út teljes körű felújítása során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról is gondoskodnak. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhat el. Ebből idén Csongrád megyében közel 12 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Hivatalos, államosítják a legendás magyar céget: egyben el is indul a felszámolás

A kormány három rendelettel teljes állami irányítás alá vonta a Dunaferr-csoport felszámolási folyamatát, stratégiailag kiemelt...

Súlyos üzenetet küldött a német kancellár: „el akarnak pusztítani minket”

Friedrich Merz német kancellár elutasította, hogy pártja együttműködjön az AfD-vel, mondván, a szélsőjobboldali párt meg akarja...

Ez az eldugott koktélbár megér néhány pillantást

Ezzel a dizájnnal a belsőépítészek kikeverték a saját tökéletes koktéljukat.

Az utolsó pillanatban menekült meg egy nyugat-magyarországi villaépület

A leégett, pusztulásra ítélt épületről az önkormányzat is lemondott pár éve.

Új csodás lagúna nyílik a világ egyik legvágyottabb szigetországában

Az ország első vízeséses lagúnájának geotermikus forrásaiban úszva folyót és hegyeket csodálhatunk.

10 rész után rendkívüli bejelentés. Döntött a csatorna, a Házasság első látásra műsorról van szó

Mindenki meglepődött, sőt sokan nem is sejtették, hogy ezt meglépi a TV2.

Fordul a kocka novemberben: az őrangyalod szerint ez lesz életed fordulópontja

Még nem késő ráhangolódni november energiáira – az angyalok most is veled vannak, hogy átkísérjenek egy fontos változáson.

Már forgatják a Sylvester Stallonéról szóló életrajzi filmet – Itt az első kép

Már javában zajlik a Sylvester Stallonéról készülő életrajzi film forgatása. Az I Play Rocky (Én játszom Rockyt) című film, melyet...

Óriási megállapodást kötött az USA Ausztráliával

Az Egyesült Államok és Ausztrália közösen fektet be ritkaföldfém- és kritikusásvány-bányákba, hogy csökkentsék Kína dominanciáját...

A kormányzati leállás miatt még a Magnum jégkrémgyártó tőzsdei bevezetése is csúszik

Az amerikai kormányzati leállás újabb globális nagyvállalat terveit húzta keresztbe. Az Unilever kénytelen volt módosítani a Magnum...

0

Sport

Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért

Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.

„Jól vagyok, csak alig bírom kinyitni a szemem…” – össze kellett varrni a védő sebét

Az NB I élén álló Paksi FC védője, Lenzsér Bence szombat este még a szekszárdi kórházat is megjárta…

Óriási a baj Liverpoolban, itt egy újabb nem várt fordulat

Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.

„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú

Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.

„Ezért utál téged mindenki”– újabb botrány Vinícius Jr. körül

A brazil szélső összetűzésbe keveredett Juan Iglesias-szal a Real Madrid Getafe elleni győzelme során.

Kapás Boglárka megrendítő vallomása a gyászról: „Nekem jólesett volna, ha…”

Olimpiai érmes és világbajnok úszónk édesapja és húga elvesztése után a gyász feldolgozásáról is beszélt.

Menesztették Dejan Sztankovicsot?

Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k

Az FTC kapusának ostoba megmozdulását még nemzetközi viszonylatban is nehéz felülmúlni

Volt itt már minden: rendőrségi eljárás, rugdosódás, cipődobálás.

Modric statisztikája sokkolta Olaszországot, a Milan újra győzött.

Luka Modric kulcsszereplőként járult hozzá az AC Milan 2–1-es Fiorentina elleni győzelméhez, miközben az első szabálytalanságát követte el a Milannál.

Véres focimeccs, 7 piros lap, sosem látott botrány - videó

Ilyen meccset még Dél-Amerikában sem játszanak sokszor.

Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek

Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.

Bulvár

Minden borul? Hatalmas fordulat jöhet Trump és Putyin budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

Kapott egy doboz sört a főnökétől, és gyanútlanul belekortyolt: pár nap múlva már halott volt a 21 éves srác

A 21 éves férfi a főnökétől kapott ajándékba egy dobos sört, amit egy végiggürizett munkanap után akart elfogyasztani. Bár a nedűnek különös íze volt, a srác nem hitte volna, hogy a kóstolás az életébe kerü

Zelenszkij: Orbán az egyik felelős azért, hogy egyes amerikai körök szerint Oroszország nyeri ezt a háborút

Nem tartja Budapestet a Trump-Putyin találkozó legmegfelelőbb helyszínének, de kész eljönni.

Ismert személyiség a halálos motorbaleset áldozata

Bagimajor és Kengyel között a vasárnapi motorbalesetben életét vesztette egy ismert DJ. A helyszínre érkező mentők az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét.

Őszi farmerszín – egy időre felejtsd el a kék nadrágot, mert ez jön helyette

Ha azt mondjuk, farmer, egészen biztosan a kék szín ugrik be először, pedig ebben a szezonban egy egészen másfajta árnyalat uralja a divatporondot.

Trump kiabált és káromkodott Zelensz-kijjel a Fehér Házban: Ha Putyin akarja, elpusztít téged

Több hírügynökség beszámolója szerint rendkívül feszült hangulatban zajlott a múlt heti washingtoni találkozó Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között.

Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt

Nem ünneplik a budapesti „békecsúcsot” az uniós külügyminiszterek.

„Arculcsapás, hogy Trump Budapesten találkozik Putyinnal, miközben nincs ott egyetlen európai sem” – közölte az EU-s főképviselő

Szerinte az lenne a helyes, ha Zelenszkij és Putyin tárgyalnának, hiszen végső soron nekik kell megegyezniük.

Soha ne fogyaszd így a kávét: a májad bánhatja, ha mégis ezt teszed

Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.

Itt van Donald Trump újabb oroszpárti fordulata: döbbenetes ultimátumot adott Ukrajnának

Putyin új ajánlata szerint Ukrajna átadná a keleti Donbasz régió még ukrán ellenőrzés alatt álló részeit, cserébe néhány kisebb területért a déli Herszon és Zaporizzsja régiókban.

blogmorzsák

Érdekes, ritkán látott fotók a történelemből

Hitler Hermann Göring esküvőjén, biciklipóló-mérkőzés az olimpián, teknőspáncél próbája és még sok más fotó a történelemből.

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.

Sárgabarackos köleslepény

Puha, gyümölcsös, gluténmentes sütemény.

A gazdaság új vezérigazgatója: az AI

Velünk dolgozik, helyettünk dönt.