Ezt olvasta már?


Megnyitották a látogatók előtt Mátyás király szülőházát

Kolozsváron megnyitották a látogatók előtt Mátyás király szülőházának kapuit - közölte a helyi sajtó.

Az épület jelenleg a Kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetem könyvtárának és egyes tantermeinek ad otthont. Az egyetem egyelőre a nyári tanítási szünet idejére tette látogathatóvá a történelmi épületet. A Mátyás-ház belépti díj ellenében naponta 12 és 18 óra között fogadja a látogatókat.

Amint a Transindex.ro portál írta, az épületben a múlt hét végén nyílt meg a művészeti egyetem tanárainak csoportos kiállítása, az emeleti kiállítóteremben pedig Constantin Brancusi szobrászművésznek az egyetem könyvtárában őrzött fényképeiből látható tárlat.

Gaal György kolozsvári helytörténész a város látványosságait bemutató könyvében azt írja, hogy a ma látható épület két vagy három épület összeépítéséből alakult ki, a középső, gótikus stílusú egység állt már Mátyás-király születésekor is, a többi rész körülbelül száz évvel később, reneszánsz stílusban épült. A ház az 1440-es években Méhfi Jakab jómódú polgár és szőlősgazda tulajdonában volt. Mátyás édesanyja, Szilágyi Erzsébet rendszerint nála szállt meg, ha Kolozsvárra látogatott. Az épület megmaradását az segítette, hogy a király 1467-ben adómentességet biztosított szülőháza tulajdonosának. Az épületet 1740 körül vásárolta meg a város az örökösöktől, azóta köztulajdonban van. Az 1940-es évek vége óta ad otthont a kolozsvári művészeti egyetemnek.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Horrorbaleset a motoros világbajnokság malajziai futamán – mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani a versenyzőket

Mindketten eszméletüknél voltak, de hatalmas volt a becsapódás. A futamot az ütközés után öt körrel lerövidítették.

Újabb nagy siker Baboséktól, Tokióban sem találtak legyőzőre brazil társával

A brazil Luisa Stefanival az oldalán idén már negyedik tornáját húzta be a magyar teniszező.

Reggeli nyújtás és nyugalom: 10 perces jógagyakorlat a hosszú hétvégére

Indítsd a napot nyugalommal és energiával! Mutatunk egy 10 perces jógagyakorlatot, amit akár a gyerekekkel is elvégezhetsz reggel.

Lerombolta a keleti szárnyat, arany báltermet álmodott Trump

Sorban állnak az adományozók: techóriások, kriptomágnások és dohányipari csoportok, hogy finanszírozhassák az amerikai elnök csillogó,...

Jön a digitális jogosítvány, ez történik a hagyományos vezetői engedélyekkel

Az EU új közlekedési szabályai nagy változásokat hoznak a jogosítványokkal kapcsolatosan is.

Orosz dróntámadás ért lakóházakat Kijevben, hárman meghaltak

A támadás következtében további 27-en megsérültek, köztük hat gyermek.

Heti horoszkóp: a Bika veszélyes kalandba sodródik, a Rák szívét visszahódítják, a Nyilas karrierje új szintre lép

Kedves Oroszlán! A legfontosabb tárgyalásokat, kapcsolatteremtési próbálkozásokat a legjobb, ha a hét második felére időzíted.

Amerikai szankciók az orosz olaj ellen: ez lehet a hatásuk Magyarországra

Az Egyesült Államok október 22-én szankciók alá helyezte a Rosznyeftet és a Lukoilt; a lépés felgyorsíthatja a Mol orosz olajtól való...

Már messze nem csak morális, hanem egyenesen létkérdés a klímaválság

A kérdés már nem az, hogy „megéri-e” a klíma- és természetvédelmi cselekvés, hanem hogy „elég gyorsan és hatékonyan”...

0

Sport

A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját

Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.

Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.

Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira

Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.

4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette

A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.

Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után

Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.

Anglia ítéletet mondott: Szalah a zseniális gólja után is Szoboszlai árnyékában

A Liverpool újabb gyötrelmes meccse után az egyiptominak gólpasszt adó Szoboszlai lett a meccs embere.

Kerkez Milos nem teszi zsebre, amit az első liverpooli gólja után kapott Angliában

Borzasztó, szörnyű – angol legendák álltak bele Kerkez Milosba az első liverpooli gólja után.

Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott

Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.

Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben

Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.

A pálya elnémult: elhunyt Hagyaczki József, a Mezőkövesd ügyvezető igazgatója

Rettenetes hírről számolt be a Mezőkövesd Zsóry: Hagyaczki József, aki több mint két évtizeden át volt a mezőkövesdi labdarúgás meghatározó alakja, 76 évesen elhunyt.

Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool

A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.

0
0

Bulvár

A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?

A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.

Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint

Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po

Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól

A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.

Elkezdett kinyílni a cigány skatulya

A roma értelmiség felé dupla elvárás volt, hogy cigányokkal foglalkozzon, ami alapvetően határozta meg szerepvállalását – mostanában kezd nyílni a skatulya.

Döbbenetes mennyiségű kincset találtak Magyarországon, azonnali világszenzációt okozott a lelet

Attila, a hunok királya alighanem nagyon ideges lehetett az eltűnésekor, mert ekkora mennyiség csak az övé lehetett.

Bóka János: „Rémült hangulat uralkodott zárt ajtók mögött”

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az ülés az Unió történetének egyik legkudarcosabbja volt.

CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni

Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.

A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő

A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.

Fura videó jött Magyar Péter Nemzeti menetéről, most szivárgott ki

Nagyon gyorsan irányba rakták az egyik leghíresebb hazai influenszert.

Már ereszt az Otthon Start lufi

Az Otthon Start Program indulása óta folyamatosan csökken az érdeklődés a kedvezményes hitel iránt, legalábbis ami az internetes kereséseket illeti. Legtöbbször továbbra is Budapesten és a nyugat-magyarországi várm

0