Ezt olvasta már?


Megújul a Sport utca Zalaegerszegen

Munkagépek dolgoznak a Sport utcában, ahol több helyen már új útszegélyek, aszfaltozásra váró járdák jelzik, hogy alapos felújítás vette kezdetét.

E munkálatok bemutatására szervezett hétfőn bejárást a munkaterületen a városvezetés. Balaicz Zoltán polgármester elmondta, a városban 1,5 milliárd forint értékű beruházások sok során újítanak fel közterületeket, összesen 29 helyszínen. Ezek között van két nagy tér, utak és több járda. Utóbbiak közt számos helyszínen a lakosság igényei alapján született döntés a felújításról, de vannak olyan térségek, ahol elsősorban az ott működő vállalkozások működése érdekében született döntés az út felújításáról. Ezek közé tartozik a Sport utca is, ahol számos vállalkozás működik, s megközelítésüket, munkájukat segítendő folyik a beruházás a Tesco áruház teherbejárója és a Z+D Áruház becsatlakozó útja közötti, több mint 360 méter hosszúságú szakaszon. A kivitelező Horváth-Ép Kft. elvégezte a régi útburkolat felmarását, új aknákat telepítettek, jelenleg folyik az útszegély cseréje, és az útcsatlakozások, járdaburkolatok építése. A 63,1 millió forint értékű beruházás során végül két rétegű, erős aszfaltburkolat kerül hamarosan az útszakaszra.

 

forrás: zaol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Tedd ezt a samponodba, és a hajad napokig illatozni fog: még a fejbőrödnek is jót teszel vele

Sokan vágynak arra, hogy a hajuk ne csak közvetlenül hajmosás után, hanem napokkal később is kellemes illatot árasszon. A megoldás nem...

Sokan gondolnák, hogy a só vagy az ecet, de nem! Ordítja a szakértő: ezt tedd a krumpli főzővizébe, hogy a burgonya hamarabb megpuhuljon

A krumpli szinte minden konyhában alapélelmiszer, mégis sok időt vesz igénybe az elkészítése. A megszokott módszer – pucolás,...

Változik a kamionstop „időbeosztása” a hosszú hétvégén

Szakmai szervezetek kezdeményezésére a hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom főszabály szerinti korlátozásán, hogy a...

Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó

Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.

Ennyivel kapnál többet, ha 2026-ban mennél nyugdíjba

A várható nyugdíjemelésről szóló számolgatás, a 2026-os új nyugdíjak előnyéről szóló hírek és a szabályváltozások körüli...

Az Arsenal egy botrányos bírói ítélet miatt nem került közelebb a budapesti BL-döntőhöz

A holland Danny Makkelie játékvezető főszereplő lett a végén.

Nem tudta megközelíteni az évszázad meccsét az Atlético Madrid-Arsenal

A PSG-Bayern München túl magasra tette a lécet.

Ennél rosszabb forgatókönyv nem történhet műszaki vizsgán

Így lett pokol egy hétköznapi szervizlátogatásból, és ez egy újabb emlékeztető, milyen gyorsan válhat semmivé minden, amihez kötődünk.

Kapitány István találkozott a CATL képviselőivel

A találkozón ott volt Tárkányi Zsolt, a Tisza debreceni országgyűlési képviselőjelöltje, aki korábban egy olyan videót tett közzé,...

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

Még rettegettebbek lesznek az ukrán drónok

Az ukrán drónok hatótávolságának további növeléséről számolt be Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke szerdán a Telegramon.

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Még a végén José Mourinho visszatér a Real Madridhoz

Egyre valószínűbb, hogy Mourinho visszatér a Madrid kispadjára.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

0