Ezt olvasta már?


Megújultak a Duna-Dráva Nemzeti Park állattartó telepei

Megújult a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) három állattartó telepe, a 446 millió forintos beruházást pénteken adták át a barcsi Dráva Kapu Bemutatóközpontban.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár elmondta: Magyarország az előző európai uniós költségvetési időszakban 2300 milliárd, a mostaniban 2800 milliárd forintot fordít környezet- és természetvédelemre. Utóbbi az agrárium zöldítési programjával együtt mintegy 3300 milliárdot tesz ki.

Ezen belül több mint 60 milliárd forint a zömében nemzeti parkoknak szánt forrás, amelynek legnagyobb része az élőhelyek megőrzését, 5 milliárd az állattartó telepek infrastrukturális fejlesztését szolgálja - tette hozzá. Rámutatott, utóbbi azért fontos, hogy az őshonos állatokat be lehessen vonni a természet karbantartásába, biztosítva a rétek, gyepek, illetve az ott kívánatos ökoszisztéma fennmaradását.

Závoczky Szabolcs, a nemzeti park igazgatója elmondta: az igazgatóság által nyert uniós pályázati pénzből a Barcshoz tartozó Drávaszentesen karámrendszer és szociális létesítmény épült, a szintén somogyi Nagybajom-Homokpusztán racka juhok tartására alkalmas állattartó telep létesült, a Tolna megyei Nagydorogon a cikta juhok tartását szolgáló telepüket fejlesztették, továbbá mezőgazdasági gépeket vásároltak a területek kezeléséhez.

Mindezzel jelentősen javulnak az őshonos állattartás és -tenyésztés feltételei - mutatott rá, majd hozzátette: a nemzeti park a három helyszínen mintegy 1300 állatot, szürkemarhát, racka és cikta juhot tart.

Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata, az áprilisi választásokon újrainduló országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a nemzeti park beruházása nemcsak a természeti értékek megóvásához, hanem az ökoturisztikai attrakciók számának növeléséhez, a turizmus élénküléséhez is hozzájárul. Közölte: ezzel együtt javul a közlekedési infrastruktúra, az illetékes hatóság januárban megadta a környezetvédelmi engedélyt az M60-as gyorsforgalmi út tervezett Pécs-Barcs szakaszának építéséhez.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Újabb milliárdokat küldött a kormány a „tömeges bevándorlás” kezelésére

A pluszforrás nagy részét jövőre költheti el Belügyminisztérium.

Újra ez a megosztó póló tér vissza – akár már idén ősszel is viselheted

A klasszikus póló, amely évtizedeken át a sportos elegancia és az iskolás preppy stílus megtestesítője volt, most új életre kel.

Elhunyt Dráfi Mátyás

Hosszan tartó betegség után, életének 83. évében hétfőn elhunyt Dráfi Mátyás Kossuth-díjas felvidéki magyar színművész -...

Nyitrai Zsolt: ,,Újra akadálymentes a nemzeti ünnepünk."

A rendezvényen jelnyelvi tolmács is segíti a résztvevőket. A fogyatékossággal élők számára idén is biztosított az akadálymentes...

Voksán Virág megmutatta új melleit

Most minden eddiginél látványosabb átalakuláson ment keresztül.

Megható köszöntés, vagy újabb vihar előtti csend? - Gáspár Győző testvérének üzent

Győzike nem felejt, de úgy tűnik, már nem is haragszik annyira.

Ez hiányzott még Szoboszlaiéknak: a mémgyárosok is lecsaptak a Liverpoolra

A Manchester United legyőzése nem mindenkinek való: nevessünk mindannyian a Liverpoolon.

Ideje felkészíteni a muskátlit a télre, mutatjuk, mit kell tenni.

Ezeket csináld meg, mielőtt a téli pihenőhelyükre kerülnek.

Dobrev Klára ledobta az atomot: szerinte ez a „Zsolti Bácsi Terv”

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke kedden bemutatta a „Zsolti Bácsi Tervet”, amely szerinte bizonyítja, hogy a kormány...

Mol: Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított

Bakos Piroska felidézte, hogy hétfő éjjel tűz ütött ki a Mol Dunai Finomítójának AV3-as desztilláló üzemében. A tüzet a tűzoltók...

Bevonult a börtönbe Nicolas Sarkozy

A cellájában saját zuhanyzó és vezetékes telefon is van, tévé és hűtőszekrény is elérhető havidíjért.

Varga Mihály: egyhangúan döntött a Monetáris Tanács, indokolt még az óvatosság

Változatlanul 6,5%-on hagyta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa kedden. Délután három órától sajtótájékoztatót tart Varga Mihály...

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért

Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.

Óriási a baj Liverpoolban, itt egy újabb nem várt fordulat

Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.

„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú

Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.

Menesztették Dejan Sztankovicsot?

Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek

Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.

Nem köntörfalazott Horváth Ferenc és odaszúrt az ETO-nak

A Tatabánya vezetőedzője büszke volt a játékosaira az ETO Akadémia legyőzése után, és nem bírta ki, hogy ne szóljon be az élvonalbeli játékosokkal felálló ellenfélnek.

Az FTC kapusának ostoba megmozdulását még nemzetközi viszonylatban is nehéz felülmúlni

Volt itt már minden: rendőrségi eljárás, rugdosódás, cipődobálás.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Bulvár

Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá

Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.

Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.

Ismert személyiség a halálos motorbaleset áldozata

Bagimajor és Kengyel között a vasárnapi motorbalesetben életét vesztette egy ismert DJ. A helyszínre érkező mentők az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét.

Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót

Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal e

Soha ne fogyaszd így a kávét: a májad bánhatja, ha mégis ezt teszed

Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.

„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja

A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek „kínálták fel” őt – amikor Giuffre mindössze 17 éves volt. Elmondása szer

Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt

Nem ünneplik a budapesti „békecsúcsot” az uniós külügyminiszterek.

Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs

Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók

Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.

blogmorzsák

Mit tehetünk csontjaink egészségéért és mit nyerünk vele?

Meglepő, ám nemzetközi kutatási ered­ményekkel igazolt tény, hogy a gerincműtétre váró idős betegek körében rendkívül gyakori a fel nem ismert csontritkulás.

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.