Mikszáth történetei a zalaegerszegi színpadon
Kisközségi ereklye: színpadra viszik Mikszáth Kálmán történetét, a Szent Péter esernyőjét. A klasszikus regényt már rengeteg adaptációban feldolgozták.
Az idősebbek jól emlékezhetnek az 1958-as játékfilmes adaptációra, ami Pécsi Sándor játékára épült, de mégis Rajz János feledhetetlen kezdőjelenete alapozta meg a sikert.
A Hevesi Sándor Színházban Moravetz Levente vendégrendező állította színpadra az 1895-ben született művet. A színész-rendező vonzódik a történelmi tablókhoz, a nagy klasszikusokhoz, ennek fényében gazdálkodik a rábízott társulat energiáival.
A zalaegerszegi előadás érzelemgazdag jelenettel nyit, az örökhagyásával számos konfliktust okozó kereskedő búcsúzik az élettől, úgy, hogy csak a szolgálónál sokkal több, a társ (Mester Edit) tekintetében látjuk őt. Mester Edit a színművészetin osztálytársa volt a rendezőnek, aki ismerheti a kvalitásait, talán ennek is köszönhető, mindvégig figyelemreméltó önazonossággal játszik a színművésznő.
Megszokhattuk, ahol Besenczi Árpád tartózkodik egy darabban, ott tanyázik a vérbő humor, a groteszk viccelődés. A három glogovai – Mikszáth ebben a tót-magyar faluban szövi a történetet – triumvirátust a direktor mellett Kiss Ernő és Bellus Attila, egymásra jól reflektáló minicsapata alkotja. Nem csalódnak azok sem, akik érzékelik bennünk a jelen hazai önkormányzatainak törekvéseit, az igyekezetet, amint keresik, mivel lehetne rátenni a térképre a községet.
A szent ereklye, az a bizonyos esernyő mellé begyűjtenek egy zsidót, pusztán a politikai korrektség kedvéért. Akit Ecsedi Erzsébet alakít. Fergeteges, plasztikus figura, amely évszázadok óta ismeri a túlélés abszurd technikáit.
A történet másik szálához Mihály Péter adja a papi alakot. Ő neveli fel a kishúgát (Kátai Kinga), akit még csecsemőként találtak a piros esernyő alatt. Felcseperedve, (a magyar rónán erős kihívásokkal küszködő nevelőnő, Lőrinc Nikol jóvoltából) franciás műveltséggel megkínáltan csendes úrilány. Ritkán mutat ki érzelmeket, de akkor szépen. Kátai Kinga hangszíne, takarékos mozdulatasora rezignált, kissé áldozattípus hölgyet mutat.
Mindez nem akadályozza meg abban, hogy fülig beleszerelmesedjen az ideges, helyét nem lelő és indiszponált ügyvédbe, Wibra Gyuriba (Barsi Márton), ki nem más, mint a darab elején elhunyt kereskedő törvénytelen fia. A férfi az örökségét keresi, a lány a boldogságot, mindkettő záloga az a fránya ernyő, amiről már mindannyian rég tudjuk, valószínűleg a nyelében vannak a gazdagságot jelentő papírok. Lennének, ha a becses kincset, mint isteni jelet a templomban őrző buzgó glogovaiak ki nem cserélik a kopott fanyelet sokkal szebbre.
Az előadás összes szereplőjének akad lehetősége önálló produkcióra. (Még a díszletezők is kimunkált színpadi jelenlétet és egyenként különálló karaktert kapnak.) A falusiak szórakoztatók, Münzné, Adameczné, Madame Kriszbay, a tanító, Bélyi pap, a gyám (György János) nemkülönben. Talán épp ezért tart szét picit a játék, saját eszközkészletek teret kérnek. Az alázat itt kevéssé működik, noha akad példa.
Viszont addig is, míg összesimul a sokféle ambíció, elismeréssel adózhatunk a multifunkciós díszletnek. Bényei Miklós, a jelmezeket tervező Molnár Gabriellával együtt állandó alkotótársa a vendégrendezőnek. A koránál fogva óriási rutinnal rendelkező színházi páros majdnem elhiteti velünk, hogy a Hevesi rendelkezik forgószínpaddal, úgy kerüli önmagát a templom kívül-belül.
A helyszínváltásokat (a két ágyban, két szobában, mégis egymás leheletében beszélő ifjak kettőse ügyes megoldás) amúgy jó öreg színi trükkel oldja meg Moravetz Levente.
Aki nézi, látja.
Forrás: zaol.hu/ZNL
A művelet értelmi szerzője a plébánia gazdasszonya. Czegő Teréz igazi hazai színekkel dolgozik, áradóan nagyhangú, csupa jóindulattal próbálja vezényelni a falusi népeket, beleértve a plébánost is. Egyedül a lánya (Kováts Dóra) ügyében marad ügyetlen, dehát nem tehet róla, hogy az ő Lonkája Veronka szerelmébe bolondul bele.
Amilyen mágikusan indul a darab, úgy végződik, mivelhogy ennyi valóságtól elrugaszkodott pillanatot, amennyit Mikszáth és a továbbgondolók belezsúfoltak, nem is lehet másképp kezelni. És akkor még nem beszéltünk Szent Péterről, aki Wellmann Györgyként érkezik (és nem fordítva!) és úgy is marad. Szinte kiemelő, zavarba ejtő értelmet nyer a minduntalan félrecsúszó ledglóriája.
hírek innen, onnan
Fiút vártál, de lány lett? El sem hiszed, hogyan határozza meg egy életre a gyereket a szülői csalódás
Lány lett, nem ember – szól a közmondás, amikor a várva várt fiúgyermek helyett kislány érkezik a családba. A születendő gyermek...
Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés
A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a...
Az Alkonyat szívtipró Jacobja és felesége első gyermeküket várják: cuki videóban fedték fel a baba nemét
Az Alkonyat sztárja, Taylor Lautner és felesége kislányt várnak, a megható videót rajongóikkal is megosztották.
Noni gyümölcs: csodaszer vagy csak hype? Mutatjuk, megéri-e és mit érdemes tudni róla
Az egészségtudatosság korában rendszeresen felbukkan egy újabb egzotikus csodaszer, amely örök fiatalságot és minden betegségből való...
Tényleg baj van Brüsszel nyugdíjjavaslataival
Farkas András a napokban megjelent elemzésében több ponton bírálta az Európai Bizottság Magyarországnak címzett reformjavaslatait,...
Ömlik a kínai tőke Európába, Magyarország a listavezető
A kínai működőtőke-befektetések 2025-ben 16,8 milliárd euróra ugrottak Európában, ami 67 százalékos növekedés és hétéves csúcs. A...
Így lehet a veszteségből növekedés
Mit veszít el a szenvedélybeteg anya vagy apa mellett felnövő gyermek? És mi történik vele a szülő halálakor? Ezt a sokakat érintő...
Russell feltámadt, Leclerc hatalmasat bukott, Hamilton pedig csúnyán elrontotta Antonelli buliját Barcelonában
A piros zászlós barcelonai időmérőn George Russell behúzta a pole pozíciót, Charles Leclerc rendesen összetörte a Ferrariját, Lewis...
Hivatalos: BL-győztes klasszis vette át a Slovan Bratislava irányítását
Yaya Touré lett a Slovan Bratislava vezetőedzője, miután hároméves szerződést kötött a pozsonyi klubbal.
Agyműtéttel, a mikrobákkal és a pénzügyi tudatossággal ismerkedhetnek a gyerekek
Európa egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő kezdeményezése fiatalok számára.
A tengerimalacok megmentője bíróságon győzött a fideszes pénzosztó pályázati alap ellen
Valódi állatmentők alig nyertek - a Bethlen Gábor Alap azonban már nem titkolhatja tovább, hogy osztották el az illegális...
Összeomlás helyett megújulás: a humántőke minősége dönti el Magyarország gazdasági jövőjét
Bár a munkanélküliségi adatok kedvezőek, a magyar munkaerőpiacot drasztikus demográfiai fogyás és az uniós szinten is kirívóan alacsony...
Sport
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó
A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.
Készen áll a vb-bevetésre a spanyolok csodagyereke, végleg elállt a Barcelona Rashford megszerzésétől - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


