Ezt olvasta már?


Módosulnak a gazdaságátadás és a földszerzés szabályai

A gazdaságátadás folyamatát megkönnyítő új törvény mellett január elsejétől törvénymódosítás szab határt az osztatlan közös tulajdonban álló területek öröklés miatti további aprózódásának, és újabb változások akadályozzák a spekulatív célú ügyleteket a földszerzésben - egyebek mellett erre hívja fel

A mezőgazdasági portál összefoglalója szerint jelentősen előmozdíthatja a generációváltást a január 1-jén hatályba lépő gazdaságátadási törvény, az érintett gazdálkodók ugyanis ezentúl egyetlen szerződésben, számos adminisztrációs és adózási könnyítéssel tudják a gazdaság átadását végrehajtani. Az új törvény alapján megkötött szerződés alapvetően a föld és ingóságok átadását, a jogutódlás rendjét, az engedélyek, szerződések, támogatások átadását teszi lehetővé, emellett szabályozzák benne az együttműködés lehetőségét is, ami segíti az átadó és az átvevő közös munkáját.

A magyarországi mezőgazdasági területek közel fele, 2 millió hektár osztatlan közös tulajdonban van. Bár az osztatlan tulajdon megszüntetésének jogszabályi feltételei 2021 óta rendelkezésre állnak, az öröklés miatt tovább zajlik a birtokaprózódás, és újabb osztatlan közös tulajdonú területek jönnek létre. A probléma kezelése érdekében január 1-jén törvénymódosítás lép életbe, ami a törvényes örökléssel érintett termőföld tulajdonjogi rendezésének lehetőségét öt évre korlátozza. A határidő túllépése esetén kényszerértékesítésre kerül sor - ismertette a szakportál.

Számos változás lép életbe a földszerzéssel kapcsolatos ügyletek kapcsán is, amelyek elsődleges célja a spekulatív célú adásvételek kiküszöbölése - jelezte az Agroinform.hu.

Január 1-jétől a növényvédőszeres kezelésekről minden termelőnek nyilvántartást (permetezési naplót) kell vezetni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erre kijelölt elektronikus felületén. A 10 hektárnál nagyobb területen gazdálkodóknak a szántóföldi kultúrákban végzett rovarölőszeres kezeléseikről a nyilvántartást naprakészen kell vezetniük. Minden más esetben éves adatszolgáltatást ír elő a rendelet, az előző évben elvégzett kezelések adatait január 31-ig kell felvezetni a Nébih e-GN rendszerébe.

Az Agroinform.hu közölte: a közös uniós agrárpolitika (KAP) stratégiai tervének elfogadása után bizonyossá vált, hogy a magyar gazdálkodók ebből a forrásból 2023-2027 között 8,4 milliárd eurós (mintegy 3400 milliárd forintos) támogatási és pályázati összeghez juthatnak a következő években, bár a részletszabályok csak a következő hónapokban derülnek ki.

A dokumentum szerint 2023-tól az eddigiekhez képest nagyobb hangsúlyt kap egyebek mellett a generációváltás ösztönzése, a kis és közepes gazdaságok támogatása, valamint a környezeti fenntarthatóság szempontjából előnyösebb gazdálkodói gyakorlatok alkalmazásának elősegítése - jelezte összefoglalójában a portál.

 

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Leleteket hoznak fel a kincseshajók elveszett, 18 milliárd dolláros „Szent Gráljából”

300 éve hever a tengerfenéken, most mégis újra napfényt lát a kincseshajók 18 milliárd dolláros „Szent Grálja” – mutatjuk, milyen...

A legendás távcső utolsó adatsora 30 kozmológiai elméletet döntött meg

Az Atacama Kozmológiai Távcső utolsó mérései nagyjából harminc, a Hubble-feszültség megoldására szánt kozmológiai modellt zárnak ki,...

Nagyfügedtől Somberekig: íme, a legkiválóbb magyar mézek.

A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar...

Palik László szomorúan kimondta: „Nekem ennyi időm már nincs”

Akármennyire szeretné, már nem fogja tudni megtenni.

A legfinomabb, legtökéletesebb mézeskalács titka

Karácsony közeledtével valahogy mindannyian többet időzünk a konyhában. Ilyenkor kerülnek elő a nagyi titkos receptjei, a generációk...

Időközi választások három településen – Polgármestert és képviselőket is választanak

Időközi önkormányzati választást tartanak ma három településen: Héderváron, Tolnanémediben és Vereben polgármestert és...

Hamarosan felfüggeszti munkálatait az E.ON, ezzel indokolták a döntést

Hamarosan életbe lép az E.ON Hungária Csoport döntése, közleményt adtak ki róla.

Kiderült melyik kép került idén a brit királyi pár karácsonyi üdvözlőlapjára

A fotó Károly és Kamilla házassági évfordulóján készült Rómában.

Szijjártó Péter: megérkezett az idei évre tervezett utolsó nukleáris fűtőelem-szállítmány a Paksi Atomerőműbe

Megérkezett az idei évre tervezett utolsó nukleáris fűtőelem-szállítmány is a Paksi Atomerőműbe, így most 2028 novemberéig elegendő...

Tom Hardy kimondta – szerinte ez minden idők legnagyobb háborús filmje

Tom Hardy, a brit színész, aki pályafutása során a legkülönfélébb szerepekben bizonyította sokoldalúságát, a Far Out Magazine-nek...

A belső zaj pszichológiája – Ez lehet az oka, hogy félsz egyedül maradni a gondolataiddal

Miért van az, hogy sokunk kényelmetlenül érzi magát, amint megszűnik a zajos környezet? Itt a válasz, hogy miért okozhat a csend is...

0

Sport

Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes

Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.

A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem

Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.

Nem Norris, nem Verstappen, nem Piastri: minden borul az F1-záráson?

Lewis Hamilton vesszőfutása balesettel folytatódott.

Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon

„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.

Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja

Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja

Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

Boxeralsója miatt állították ki a játékost a meccs előtt

Iker Guarrotxena, az FC Goa csapatkapitánya különös esetet okozott az Indiai Szuperkupa elődöntőjében

Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető

Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.

Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat

A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S

Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.

Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö

0
0

Bulvár

„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”

Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy

Nem fognak örülni az autósok: mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk hétfőtől

Hétfőtől drágulás várható az autósok számára.

Megkapta a tűzparancsot az amerikai mesterlövész – tűpontos lövést adott le a droghajóra egy helikopterről

Az Egyesült Államok parti őrsége újabb nagyszabású akciót hajtott végre a Csendes-óceán keleti részén, Mexikótól délre.

Riasztották a NATO-gépeket, óriási támadást indított Oroszország: megelőző intézkedésekre volt szükség

Lengyelország NATO-vadászgépeket és légvédelmi rendszereket aktivált szombat hajnalban, miután Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást indított Ukrajna ellen.

Megrázó bejelentés: az életéért küzd az ismert műsorvezető

Szörnyű dolgot jelentett be közösségi oldalán.

Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást

A magas vérnyomás az egész életünket derékba törheti, ha nem kezeljük megfelelően. Szakértő segítségével jártunk utána, miként teszi tönkre szervezetünket ez a veszélyes betegség.

Kunetz Zsombor: 21 orvost fenyegetett meg kirúgással a főigazgató a Szent Imre kórházban, felsőbb szinten is be kellett avatkozni

Hat szakorvos is távozhatott. A szakértő szerint belső átcsoportosítással próbálja a vezetőség kezelni a helyzetet, az azonban komoly ellenállásba ütközött.

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük - Ledöbbensz az első helyezetten

Elkészült a világ tíz legkoszosabb városának listája, amelyen egy magyar település is szerepel. A turisták véleményét vették a kutatás alapjául.

„Kislányom, nagyon ordenáré vagy!” – összecsaptak a generációk a kecskeméti DPK-rendezvényen

Találkoztunk az „új Fidesz generáció” narancssárga nyakkendős fiataljával is.

Erről az ismerős számról keresnek a csalók, minden pénzed viszik, ha kattintasz

A telefonszám szinte minden telefonban benne van, ezért különösen fontos vigyázni a legújabb csalás során.

Sokkot kapott a vőlegény, mikor a menyasszonya elárulta neki a családja nászéjszakai tradícióját

A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.

blogmorzsák

Molnár Tamás visszavisz a Myspace-érába új lemezén

Másfél évvel a Sehovasevaló után megjelent Molnár Tamás harmadik szólóalbuma, a rapmetál, a pop-punk és a lírai énboncolgatás között ingázó MYSPACE.

A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier

Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

0