Ezt olvasta már?


Mohácsi vállalkozás fejleszt vakcinát európai uniós forrásból

Libák vérzéses bél- és vesegyulladásos megbetegedése elleni hatóanyagot találtak fel

A PROPHYL Állategészségügyi, Diagnosztikai, Kutató és Szolgáltató Kft. új kutatóközpontot hozott létre Mohácson. A létesítmény az egykori Dr. Marek József Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola központi épületéből került kialakításra, és hat kutatót foglalkoztatnak.

A támogatásnak köszönhetően egy olyan beruházás valósult meg Mohács térségében, amely nemcsak egy munkahelyteremtő potenciállal bíró létesítmény, hanem egy szellemi-szakmai értéket is képviselő kutatás-fejlesztési központ.

A „Kísérleti fejlesztés a PROPHYL Kft.-nél” című, GINOP-2.1.1-15-2016-00759 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 221,54 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósult meg. A projekt 2016. november 1-jén vette kezdetét és 2018. október 31-ével zárul.

A kísérleti fejlesztés során a libák vérzéses bél- és vesegyulladásos megbetegedése elleni telepspecifikus vakcina került kifejlesztésre. A betegség a 2000-es évektől kezdődően, több évtizedes járványmentes időszakot követően újra megjelent és a korábbiaknál is nagyobb mértékben tizedelte az állományokat. Azóta a betegség folyamatosan jelen van és időről időre fellobbanva hatalmas károkat okoz az európai hízott libamáj fogyasztást 90%-ban biztosító magyar libaágazatnak.

A járványhelyzet megoldása a mai ismeretek szerint leghatékonyabb módon, egy megfelelő oltóanyag kidolgozásával valósítható meg, azonban a libatartás volumene még európai szinten sem ér el olyan léptéket, amely felkeltené a multinacionális oltóanyaggyártó cégek figyelmét. Számukra nem kifizetődő egy ilyen kicsi, bár Magyarország egyik legismertebb hungaricumát előállító ágazat számára oltóanyagot fejleszteni és regisztrálni.
– Cégünk felismerve ezt a lehetőséget, meg kívánta oldani ezt a problémát. Ennek érdekében egy erre a célra tervezett, vagyis az oltóanyag fejlesztésre, termelésére, valamint az alapanyag gyógyszerkönyvben meghatározott ellenőrzésére is alkalmas létesítményt hozott létre a beruházás eredményeként. A pályázat keretében kerültek beszerzésre a szükséges laboratóriumi eszközök, továbbá 6 fő kutatói állás is létesült – mondta lapunknak dr. Benyeda Zsófia, ügyvezető.

A támogatásnak köszönhetően egy olyan beruházás valósult meg Mohács térségében, amely nemcsak egy munkahelyteremtő potenciállal bíró létesítmény, hanem egy szellemi-szakmai értéket is képviselő kutatás-fejlesztési központ. Mivel a PROPHYL Kft. tevékenysége és növekedése a cég több mint 25 éves története során töretlen volt, mára biztos hátteret jelent egy ilyen léptékű beruházás hosszútávú fenntartására és tartalommal való megtöltésére is.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán Anita: 92 milliárd forintnyi pénzügyi támogatás érkezik a Norvég Alapból

Sikerült lezárni a tárgyalásokat a donor országokkal. A források többségét zöld fejlesztésekre és közösségi programokra fordíthatja...

Megjelent a kormányhatározat a gyermekvédelemnek nyújtandó mentőövről

A Magyar Közlönyben megjelent határozat 2026-ra 6 milliárd forintot irányoz elő a gyermekjóléti alapellátás és a gyermekvédelmi...

Újabb vonatbaleset történt, most szerda este – közleményt adott ki a MÁV

Baleset miatt változott a vonatok közlekedése a lajosmizsei vasútvonalon, az utasoknak pedig pótlóbuszos átszállásra és hosszabb...

Egy nap után mentettek ki egy nőt a tengerből, aki egy hajóról a tengerbe ugrott

A 44 éves El Salvador-i nő csak ki akart szállni a hajóból.

Vilmos kockázatos döntést hozott Katalin miatt: még a királyi családdal is szembement a szerelméért

Vilmos herceg már a Katalinnal kötött házassága előtt meghozott egy meglepő döntést, amellyel nemcsak komoly kockázatot vállalt, hanem...

Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk

Elfogadták Szlovákiában a 2027-es költségvetést.

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába...

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.

Kiderült az igazság az amerikai csúcsvezető állítólagos oroszországi útjáról

Az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva szerdán azt jelentette, hogy Oroszországba érkezett Kash Patel, az amerikai...

Változhatnak a kamionstop szabályai

Felülvizsgálja a kormány a nehéz teherautók közlekedését korlátozó szabályokat, köztük a kamionstopot, emellett megvizsgálják a...

0

Sport

Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája

Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.

Olyan történik a Ferencvárossal, amire eddig még sohasem volt példa

Vajon fordulat áll be, vagy marad minden az eddigi kerékvágásban?

Lamine Yamal bűvészmutatványán ámul a spanyol sportsajtó

A BL-ben varázsolt a Barcelona csillaga.

Bulvár

Kiszivárgott a hátborzongató titok: Oroszország és Kína már rejtegetheti a lezuhant UFO-kat.

Kína és Oroszország már birtokolhatja a lezuhant UFO-kat. Ha Amerika nem lépi meg a titkos UFO-akták nyilvánosságra hozatalát, óriási hátrányba kerülhet a világűrverseny legújabb szakaszában.

Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről

Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.

Rekonstruáltak egy 315 ezer évvel ezelőtt élt ember arcát: így nézhetett ki a legelső modern ősünk

Digitálisan rekonstruálták, hogyan nézhetett ki a modern ember egyik legkorábbi ismert képviselője.

Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben

Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag

Fájdalmas pofont kaptak az állampapírok

Nemzetközi eladási hullám söpört végig az állampapírpiacokon, ami a magyar kötvények hozamait is alaposan feltornázta. Bár a hazai inflációs adatok kedvezőek, az MNB behúzta a kéziféket a kamatvágásoknál. A be

Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen

A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.

Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét

Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv

Ilyen sincs: közös karácsonyi ajándékot ad a Parlament a magyar dolgozóknak

Hihetetlen, de teljes az egyetértés a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzéki frakciók is támogatják december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását. Hantosi István (Tisza Párt) szerint ez a döntés az Orsz