Ezt olvasta már?

0

Multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok épül Zalaegerszegen

Új multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok épül Zalaegerszegen, a Modern városok program keretében. A létesítmény kivitelezési dokumentációjának elkészítésére, valamint a beruházás előkészítésére kormányhatározattal 715 millió forint központi költségvetési támogatást kapott a város.


hirdetés

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón azt mondta: a zalaegerszegiek régóta szeretnének egy korszerű sportcsarnokot. Az 1980-ban, hőszigetelés nélkül épült sport- és rendezvénycsarnokban az elmúlt évtizedekben nem történt jelentős felújítás, az épület fűtésrendszere elavulttá vált, az üléshelyek hiánya miatt lassan már mérkőzéseket sem lehet rendezni, az akusztikai körülmények miatt pedig színvonalas koncerteket sem lehet tartani.

Kitért arra is, hogy a régi épület nagy összegű ráfordítás után sem lenne alkalmas nívós, 21. századi feltételeknek megfelelő rendezvények tartására, ezért új, multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok épül. A mostani épületet - ha az új létesítmény elkészül a mögötte lévő területen - lebontják, és a helyén parkolókat alakítanak ki.

A beruházás előkészítésére fordítható 715 millió forint a Zala Plaza melletti üres terület parkolóvá alakítását, valamint a közelben körforgalom megtervezését és új csomópont kialakítását is tartalmazza. Az építkezés a tervek szerint 2022-ben kezdődik el, és 2024-re elkészül a vadonatúj csarnok - fűzte hozzá.

Az új létesítmény a kosárlabda "szentélye" lesz, a sportág megérdemli, hogy a szurkolók kulturált körülmények között vegyenek részt a mérkőzéseken - fogalmazott Vigh László a térség országgyűlési képviselője (Fidesz).

Sifter Rózsa kormánymegbízott kiemelte: a kormány stratégiai ágazatnak tekinti a sportot.

Az új sportcsarnok a jövőnek, az új nemzedéknek épül - hangsúlyozta Böjte Sándor Zsolt (Fidesz-KDNP), a városrész önkormányzati képviselője. A továbbtanulási és sportolási lehetőségekkel, a kulturális programokkal és a munkahelyek megteremtésével lehet elérni, hogy minél több fiatal a városban maradjon, azok pedig, akik elmentek, visszatérjenek Zalaegerszegre - tette hozzá.

Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. vezetője arról beszélt, hogy a mostani csarnok nagy kihasználtsággal működik, viszont a sport- és kulturális rendezvények lebonyolításakor, szervezésekor "egyre keményebb" technikai feltételeknek kell megfelelni, ezért nagy szükség van az új létesítményre.

 

 

 

forrás: mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nagyon elkezdett vágtatni egy győri autóipari cég, és nem az Audi az

Hanem a távfelügyeleti szolgáltatást nyújtó Leadec Kft., mely öt év alatt 40 százalékkal növelte árbevételét.

Ez a 6 csillagjegy mágnesként vonzza a többieket

Ezeknek a csillagjegyeknek bámulatos a vonzerejük. Képtelenség őket nem észrevenni, bárhol is jelennek meg, minden tekintetet magukra...

Nagyon elkezdett vágtatni egy győri autóipari cég, és nem az Audi az

Hanem a távfelügyeleti szolgáltatást nyújtó Leadec Kft., mely öt év alatt 40 százalékkal növelte árbevételét.

Úgy járt, mint Eminem? Akkor ezt érdemes tennie

Ha már túlvagyunk az amiatti bosszankodáson, hogy az általunk megkomponált zeneművet játssza valaki, anélkül, hogy azt tudatta volna...

Brit tudósok szerint Bella Hadid a világ legszebb nője

Egy új kutatás több dolgot is vizsgált a női arcon, ez lett az eredménye.

Lehet, hogy a drónreptetés hazai szabályai idejétmúltak, de attól még be kell tartani őket

Illegálisan működtetett drónok miatt kellett leállítani a ferihegyi repülőtér forgalmát kedden este. A Drónpilóták Országos...

Égő házból mentettek ki a tűzoltók egy embert Budapesten

Egy XVII. kerületi családi ház gyulladt ki.

Kigyulladt egy csarnok Dunakeszin, 100 ember menekült ki az épületből

A tűzoltók eloltották a tüzet, senki nem sérült meg.

Baleset történt a II. kerületben

A mentési munkálatok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani.

A közlekedés rendbetételével, eredményesebb gazdálkodással kezdi Szaniszló Sándor a Xviii. kerületben

A hivatalba lépő, szocialista polgármester már sikeresen egyeztetett Budapest új, ellenzéki főpolgármesterével, Karácsony Gergellyel...

Élete nagy titkát árulta el Edvin Marton

Tíz éve él Marton Adriennel, de volt már nős.

0

Sport

Sokatmondó szavak: Dzsudzsáknak üzent ezzel Marco Rossi? Belviszály fenyeget a magyar válogatott sorsdöntő mér...

Budapest Belső feszültség okozhat gondot a magyar labdarúgó-válogatott számára egy hónappal a sorsdöntő, Wales elleni Európa-bajnoki selejtező előtt!

Wales-Magyarország: kibabráltak a magyarok a hazaiakkal?

Sokkal több szurkolónk lesz, mint lehetne.

Újabb világklasszis támadóval erősítenek a madridiak

A fővárosiak rendkívül közel vannak ahhoz, hogy megszerezzék a Paris Saint-Germain játékosát.

Messi megmutatta, majd a címlapokra került

Csokorba szedtük az El Clásicók legemlékezetesebb pillanatait.

Mikler Roland nélkül folytatja a felkészülést a magyar válogatott

Gulyás István 21 fős keretet hirdetett az októberi válogatott összetartásra.

Fizetős tartalom lett a magyar bajnok összes BL-meccse

Magyarországon szokatlan ez a megoldás, háborognak a Falco drukkerei.

A brazil védő szerint stresszes az élet Párizsban, mert kibaszott rasszisták

A 36 éves brazil bekk, Dani Alves a nyáron hazaigazolt Brazíliába a PSG-ből. Most elmesélte a GQ magazinnak, milyen volt az élet Párizsban.

Részegen vezetett Détári Lajos

Az egykori világválogatott labdarúgót hétfőn este állították meg a rendőrök.

0

Bulvár

Brutális kárt okoznak az illegális pálinkafőzők

Csak idén közel tízezer liter gyümölcspárlatot és további nyolcezer liter, erre a célra elkészített cefrét foglalt le a Nemzeti Adó -, és Vámhivatal.

Salma Hayek meztelen fotót posztolt rajongóinak, ezzel megköszönve, hogy 12 millió követője lett Instán

Az 53 éves színésznő gyakran posztol magáról kihívó fotókat, és ez tegnap sem volt másképp.

Nagyon vigyázzanak ezzel a webshoppal!

Tucatnyi feljelentés született, a rendőrség nyomoz, a vállalkozás tovább működik.

Dolgozni mentek Amerikába: elképesztő fotókon mutatták meg az ország igazi arcát

Tíz bámulatos fotót mutatunk Amerika legszebb helyeiről, nyári diákmunkások szemszögéből.

Az idős nő kiszállt tojásért, látni kell, hogyan ütötte el a saját kocsija

Válogatás közben jött a váratlan meglepetés hátulról.

Egy 107 éves bácsi szerint ez az étel a hosszú élet titka

A 107 éves nyugdíjas minden pénteken halat eszik, állítása szerint ez tartja fitten, de ez nem is esik nehezére, hiszen rajongója a fish and chipsnek!

A mondat, ami azonnal leállítja a veszekedést

Mit szólnál hozzá, ha minden párkapcsolati veszekedés beszélgetéssé szelídülhetne egyetlen mondattól?

blogmorzsák

Tíz ok, amiért érdemes kipróbálni az utazást egyedül!

Külföldre utazni teljesen egyedül? Ki vág bele ilyesmibe?

Egy hosszú nap krónikája Californiában, bicaj, esés, kórház

Egy fordulatokkal teli nap California hegyeiben, eséssel, kórházzal, hosszú éjszakával.

Üdítő választ adtak fiatal katolikusok a kólareklámra

A #loveislove sokaknak nem tetszett, de mit szól majd az utca embere a #godislove óriásplakátokhoz?

Chirac: rekviem egy letűnt korszakért

A franciák „rajongása” Chirac iránt pontosan azért indult el, mert nem végzett Blair‑típusú reformot.

The Righteous Gemstones, avagy a keresztényszabadság?

Az HBO beleállt a legújabb komédiájában a hittérítőkbe. Vicces és egyben elgondolkodtató McBride legújabb sorozata.

Mosható betétet a tömegeknek

Amikor a Földet lassan tényleg felzabálja a műanyag szemét, egy magyar drogériában...

Legendák tanácsai

Öt ikonikus művész tanácsa pályakezdőknek, amelyeket nem csak művészpalántaként érdemes megfogadnod.

Borkai közlegény megmentése

Orbán rosszul ítélte meg a helyzetet, és nem áldozta be Győrt a többi nagyváros megmentése érdekében.

Kettészakadt ország?

Egy önkormányzati választáson nehéz megmondani, hogy ki miért szavaz úgy, ahogy.

Nyílt levél Karácsony Gergelyhez

Maradunk a nélkülünk történt kezdetű mondatoknál, vagy megszokjuk a velünk és értünk szavak valódi megtapasztalását?

Sötétségnek álcázott giccsparádé a Demóna 2

Fájdalmas és a végletekig felesleges folytatás, amelyet jobb, ha igyekeztek jó messzire elkerülni.

Ezt jól kiszámolták

Horvát kapitány vezette át a Korinthoszi-csatornán az eddigi legnagyobb hajót.

0