Ezt olvasta már?


Munkához láttak a kosárlabdázók is Zalaegerszegen

Hétfőn mindkét élvonalbeli zalai kosárlabdacsapat megkezdte a felkészülését. A Zalakerámia-ZTE KK és a ZTE NKK női csapataiban az is közös, hogy egyelőre csak a keret magyar játékosai álltak munkába, a külföldiek később csatlakoznak az együtteseikhez.

A Zalakerámia-ZTE KK magyar játékosai már három hete elkezdték az edzéseket, kivéve Szabó Zsoltot és a nyáron szerződtetett Simon Kristófot. Bencze Tamás vezetőedzőt hétfőn, a felkészülés hivatalos kezdetén először arról kérdeztük, hogy összeállt-e a munka menete.

– Teljes mértékben összeállt, jelenleg nyolc játékossal készülünk, és hozzájuk csatlakozik majd augusztus huszadikától az öt légiós – mondta el érdeklődésünkre Bencze Tamás. – Összesen nyolc edzőmérkőzést játszunk. Az első kettőt még huszadika előtt csak magyar játékosokkal vívjuk meg, amikor a B csoportos Veszprémmel találkozunk. Az első hivatalos edzőmeccsünket a Sopron ellen játsszuk itthon, aminek az időpontja augusztus 30. vagy 31. lesz. Szeptember elején a Falco KC is eljön hozzánk, de a kérésükre ez a találkozó zárt kapus lesz. Utána következik a Göcsej Kupa szeptember 13–15. között, rá egy hétre pedig a soproni Krasznai Kupa. Aztán nem lesz már más hátra, mint a bajnoki rajt…

A ZTE KK-tól a nyáron Papp Péter, Kis Raúl és Durázi Krisztofer is távozott. Utóbbi kosarasnak érvényes szerződése volt, amit felbontottak, de mint Bencze Tamás elmondta, az ő helyét nem töltik be, azaz végleges a keretük. S mit szól a szakvezető a távozásához?

– Júniusban leültem Durázival beszélgetni, s elmondtam neki, hogy a jövőben is 8–10 percet szánok neki a bajnoki mérkőzéseken. A többi már rajta múlik, hogy miként él a lehetőséggel – így Bencze Tamás. – Igaz, hogy az ő posztjára igazoltunk légióst, de a korábbi lehetőséget így is megkapta volna. Azt mondta, a Körmend kereste, s több lehetőséget kínált neki. Elengedtük, s nem fosztjuk meg a lehetőségtől, mert annak se lett volna értelme, ha mindez őbenne elégedetlenséget szült volna.

Bencze Tamás azt még elmondta, hogy valamennyi új légiós szerződése a szezon végéig szól és nincs benne próbajáték. Úgy fogalmazott: olyan kosarasokat választottak, akiket egyrészt ismernek (Ubilla, Johnsson), illetve megfelelően megismerték őket előzetesen.

A legutóbbi női bajnokságban bronzérmes ZTE NKK-t az új szezonban új vezetőedző, Molnár József irányítja. A felkészülés reggel az atlétikai pályán kezdődött, ám délután már a sportcsarnok volt a gyakorlás helyszíne.

– Tizenketten vagyunk jelenleg, hiszen négy junior játékos is velünk edz addig, amíg szeptember elején megérkezik a négy légiós – mondta Molnár József. – Augusztusban még nem játszunk mérkőzést, de úgy tervezzük, hogy szeptemberben minden hétre jut egy-egy találkozó a rajtig, közte a Göcsej Kupával.

 

– Az előző csapatból nem sokan maradtak, ezért kicsit más lesz a védekezés, illetve támadásban is átalakul az alapjátékunk – részletezte. – Augusztusban az lesz a feladat, hogy megnézzük, ki hogyan illeszthető ebbe bele. Olyan kosarasokat igazoltunk, akik jól olvassák a kettő-kettő és a három-három elleni játékot, és jól is hajtják azt végre.

 

Az Új-Zélandról hazatért tréner úgy fogalmazott: agresszív játékot szeretne.

 

 

 

 

forrás: zaol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Júliusi horoszkóp-előrejelzés a Bikáknak: a párkapcsolati fronton féltékenységi drámák és szélhámosok jöhetnek, de a Vénusz belépése elhozhatja a sorsszerű társat is

A júliusi bolygóállások komoly érzelmi és anyagi próbatételek elé állítanak, így a szerelmi életedben és a karrieredben is...

Június 13-a sorsfordító napnak ígérkezik: olyat tartogat 4 jegynek a kínai horoszkóp, aminek nagyon fognak örülni

Négy kínai csillagjegy számára véget ér a szomorúság június 13-ától. A Fa energiája jelen van mind a napban, mind a hónapban,...

Megjelent a Magyar Közlönyben: 3 új kormánybiztost nevezett ki Magyar Péter, ők azok

Magyar Péter miniszterelnök három új kormánybiztost nevezett ki, akik különböző területeken hozhatnak friss lendületet az ország...

Kivégezte az amerikai hadsereg az egyik legnagyobb venezuelai drogkartell vezetőjét

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke szerint gyors és halálos kinetikus, azaz mozgásból végzett csapást mértek a Föld...

Orbán Viktor röpiratban fejtette meg, szerinte miért is szenvedtek vereséget

Voltak hibák is, persze, de a döntő tényező szerint „négy ellenséges hadtest ereje és összehangolt támadása volt.”

Az amerikai erők több iráni drónt semmisítettek meg a Hormuzi-szorosnál

Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt, amely a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat vette célba - jelentette be szombaton az...

„Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt” – Orbán röpirattal hangol a pártkongresszusra

„Nem lett rövid, de érdemes elolvasni” – írta a volt miniszterelnök. Tényleg nem lett rövid.

Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tart

A miniszterelnök az előzetes bejelentése szerint „az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról” fog beszámolni.

Steiner Kristóf meglepő bejelentése a Prideról: "Nem vonulok a tömeggel, nem lesz kamionunk, és műsorvezető sem leszek"

A 31. Budapest Pride Felvonulás 2026. június 27-én lesz. A Budapest Pride Közösségi Fesztivál programsorozata már kezdetét vette, és...

Egy korszak végleg véget ért Hollywoodban. Zöld utat kapott az évszázad gigafúziója

Ami eddig elképzelhetetlen volt, az most valósággá válik: az amerikai Igazságügyi Minisztérium hivatalosan is jóváhagyta, hogy a...

„Egyik kézben kőműveskanál, a másikban kard” – Orbán Viktor röpiratban számolt el a 16 évvel és a bukással

A volt miniszterelnök a saját hibáit is beismerte a vereséget elemző írásában.

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

0