NMHH: hónapról hónapra ötszázféle új tévéreklámot sugároztak az első félévben
Havonta ötszáz, még nem látott tévéhirdetés kerül a nézők szeme elé, a teljes reklámmennyiségnek pedig több mint a felét továbbra is az újak teszik ki - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén elfogadott, az idei első félévet vizsgáló tanulmányából, amelynek részleteiről pénteken tájékoztatták az MTI-t.
Az NMHH kommunikációs igazgatósága közölte: a hatóság hetvenhat televízió műsorkínálatát vizsgálta, ahol a feltárt 3051-féle új hirdetést közel 4,2 milliószor ismételték.
Az újonnan közzétett reklámok a teljes reklámmennyiség több mint felét (55,6 százalék) tették ki, ami kevéssel meghaladta a tavalyi időszak eredményét (51,9 százalék).
A legtöbb (43 százalék) új reklámot az általános szórakoztató csatornákon (ilyen többek között a Viasat3, a Cool TV, a Comedy Central vagy az AXN) láthatták a nézők - írták.
A korábbi év azonos időszakával összevetve az új reklámokat továbbra is a kereskedelmi szektor dominálja (39,3 százalék kontra 41,6 százalék). A gyógyhatású készítmények (12,7 százalék), az élelmiszer (7,7 százalék), a szolgáltatás (4,4 százalék) és a szépségápolás (5,1 százalék) részesedése egyaránt felülmúlta a szabadidőszektorét (4,2 százalék), amely évek óta visszaszorulóban van - sorolták a közleményben.
A hangsúlyozottan hazai terméket, szolgáltatást népszerűsítő reklámszpotok aránya a tavalyi azonos időszakhoz képest számottevően (4,9 százalékról 6,4 százalékra) emelkedett - tették hozzá.
MTI
hírek innen, onnan
Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt
A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.
Bombameglepetés: Észak-Koreában már megint majdnem mindenki szavazott
Vajon ki lesz a győztes?
Generációkon átívelő női minták, amik tönkretehetik a szerelmi életed
A szerelmi döntéseinket gyakran nemcsak a jelen, hanem a családunkból hozott, tudattalan minták is formálják.
Szerelmek a reflektorfényben: a 2026-os Oscar-gála legédesebb sztárpár-pillanatai
Nemcsak a filmekről, hanem a romantikáról is szólt a 2026-os Oscar-gála vörös szőnyege. Hollywood legnagyobb sztárjai közül sokan...
Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét
A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos...
Az iráni háború miatt alaposan át kell gondolni az aranybefektetést
A Jefferies friss elemzése szerint a közel-keleti konfliktus miatt emelkedő olajárak elsősorban a nagy külszíni bányákkal rendelkező...
Olcsó használt dízel ami gázolajpárán is elketyeg
Nem ezzel reklámozták, pedig befér a hipertakarékos kisautók kategóriájába a ma már fillérekért vihető francia kisautó a Peugeot 206.
Kiderült, mit rejtenek a 2026-os Oscar-gála 119 millió forintos értékű ajándékcsomagjai -nem semmi, hogy mivel térnek haza a jelöltek és a díjazottak
A 2026-os Oscar-gála közel 119 millió forintos vigaszdíja láttán valószínűleg azok a jelöltek sem szomorúak, akik végül nem kapták...
Nagy késsel támadt egy férfi a mentősökre Fertőszentmiklóson, riasztották a TEK-et
Kiabált az utcán és zaklatta a szomszédokat az a férfi, aki a kiérkező mentősökre nagy késsel támadt rá a Győr-Moson-Sopron vármegyei...
Súlyos, amit Kamilla királyné állít: Meghan Markle agymosást végzett Harryn
Kamilla királyné és Meghan Markle viszonya a jelek szerint korántsem nevezhető harmonikusnak.
Így nézett ki két évvel ezelőtt: tegnap este az Oscar-gálán felismerhetetlenül jelent meg, 43 kg-ot fogyott az imádott színésznő
Bár a 2026-os Oscar-gála hemzsegett a világsztároktól, Melissa McCarthy megjelenése mellett senki nem tudott elmenni szó nélkül. A...
A színésznő 3 nappal az esküvő előtt hunyt el: egyik kollégája sem jött a temetésre, és ez az oka
Gyönyörű színésznő tragédiájára emlékezünk.
Sport
Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte
A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.
Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban
A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.
Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.
Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr
Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.
Szoboszlai Dominik újra beköszönt, pazar szabadrúgásával vezet a Liverpool a Spurs ellen
Szezonbeli tizenegyedik góljával jelentkezett.
Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból
A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.
A Liverpool botrányhőse kiborult, Szoboszlai miatt szidta Arne Slotot
Keményen üzent a holland edzőnek.
Ilyen még nem volt a futball történetében – a Bayern egy 16 éves kapus kezébe helyezi a sorsát
Súlyos kapusválságba sodródott a Bayern München.
Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után
A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.
Argentína legyőzésével óriási lépést tett a világbajnoki részvétel felé a magyar női kosárválogatott
Hosszabbításban jött össze a siker.
Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához
A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.
Részegen teljesítette az 50 kilométeres távot egy brit sífutó, legalább 10 sört és 5-6 pálinkát ivott
Gabriel Gledhill a nézőktől kérte el az italokat.
Bulvár
Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést
Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.
Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút
A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem
Végzetes lépésre készül Horvátország, súlyos következménye lehet a Mol ellen elvesztett pernek
Az intézkedésről két héten belül szavazhat a testület.
Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.
„Nem, b*ssza meg” – üzente a tárgyalni akaró Európának Vlagyimir Putyin bizalmasa
Az ukrajnai tűzszünet Iránon vérezhetett el.
Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett
Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.
Már eldőlt, hogy a Békemeneten vagy a Tisza eseményén voltak-e többen, olyan képeket mutattak, amelyek egyértelműen válaszolnak a kérdésre?
Nem semmi, ami március 15-én történt a budapesti utcán.
Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha
Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.
A NASA egyik űrhajósa szerint hazugság-ban él a társadalom – az űrből látta a valóságot
Érdekességre lett figyelmes az egykori hadnagy.
„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt
A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.
Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?
A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a
Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben
Mégis maradhat a szankciós listán két orosz oligarcha.
blogmorzsák
Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?
Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?
Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?
Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


