Nagy Tibor dalaiból készült revü-musical ősbemutatójára készülnek Zalaegerszegen
Hasonmások címmel tart ősbemutatót pénteken a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház a mások mellett Komár Lászlónak, Máté Péternek vagy Cserháti Zsuzsának dalokat szerző Nagy Tibor szerzeményeinek feldolgozásával.
A revü-musicalt rendező Tompagábor Kornél az MTI-nek szerdán elmondta: Pozsgai Zsolt drámaíró 2013-ban írta a Hasonmások szövegkönyvét Nagy Tibor zeneszerző dalaira építve, s már tavaly is tervezték, de csak idén sikerült színpadra állítani. A két szerző korábban már együtt készítette a Kölyök című musicalt, most pedig a Komár László, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Szulák Andrea, Gáspár Laci, Tóth Vera vagy Szekeres Adrienn által énekelt slágerekből állt össze a zenei alap.
A hetvenes években játszódó zenés darab története szerint a kisvárosi tanácselnök megalapítja az első vidéki kaszinót, a nyitóünnepségre az ország két legnépszerűbb énekesét hívja meg. Miután a kaszinó létrehozásának gondolata ellentétes a szocialista erkölccsel, ezért a megnyitását többen is szeretnék megakadályozni, de az is kiderül, hogy a fellépők személye körül sincs minden rendben.
A rendező azzal indokolta a darabválasztást, hogy nagyon izgalmasnak tartja az 1970-es, 1980-as évek időszakát, vagyis a rendszerváltás előtti korszakot, az akkori konfliktusokat, de nagyon kevés olyan színpadi mű készült, amely ezt könnyen fogyasztható módon mutatja be.
Az előadások főbb szerepeit Foki Veronika és Borbély Richárd alakítja - mindketten a Madách Színház művészei, de visszatérő vendégek Zalaegerszegen -, illetve a Hevesi Sándor Színház tagjai, Hertelendy Attila, Szakály Aurél, Ticz András és Kovács Virág mellett a Zalai Táncegyüttes táncosai is színpadra állnak. Egyebek mellett a Táncoló fekete lakkcipők, a Halványkék szemek, a Száguldás, Porsche, szerelem, az Ez majdnem szerelem volt című dalok csendülnek fel a revü-musicalben. Tompagábor Kornél hozzátette: a pénteki ősbemutatót a szerzők jelenlétében tartják a zalai megyeszékhelyen. A darabot hét estén játsszák.
hírek innen, onnan
Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára
Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.
Dühbe gurult az elnök, a Barcelona nagy amerikai tervét megfúrta a Real Madrid
A spanyol klubok, köztük a Real Madrid heves tiltakozása miatt hiúsul meg a kezdeményezés.
Újabb frissítések jönnek az Otthon Start és a CSOK Plusz esetében
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány az Otthon Start és a CSOK Plusz néhány új szabályát.
Újabb fejlemény az Újpest-Fradi botrányban, még a VAR sem vette észre a magyar focista megalázását
Nem csillapodnak a kedélyek, a Fradisták immár az MLSZ-t és a fegyelmi bizottságot támadják.
7 káros tévhit a fehérjefogyasztással kapcsolatban
A fehérje az egyik legfontosabb tápanyagunk: nemcsak az izmok építőköve, hanem hormonjaink, enzimjeink és immunrendszerünk működésének...
Hajdú Péter és Láng Eszter végre megtartják az esküvőjüket
Hajdú Péter és Láng Eszter már többször is kijelölték azt az évszakot, amikor egybe akarnak kelni, azonban három éve a kisfiuk...
Kevesebb magyar jár dolgozni, a munkanélküliségi ráta mégsem csorbult
Miközben 4 millió 669 ezer főre olvadt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta is stabil maradt, pont a népességfogyás...
16 fokban vacogtak a gyerekek több iskolában is, végre itt a szünet
Rendkívüli szünetet rendeltek el a zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskolában, egy budapesti technikumból hétfőn haza kellett...
A parajdi bányakatasztrófa után majdnem fél évvel menesztették a teljes vezetést
Sikerült leváltani az Országos Sóipari Társaság (Salrom) teljes vezetőségét, helyükre pedig ideiglenes mandátummal szakértőket...
Most a hatvani fővonalon volt fennakadás a MÁV-nál
Jelentős torlódások alakultak ki.
Többletforrások a gyermekvédelemnek: ennyivel emelik az étkeztetés és a zsebpénz összegét
A kormány 17 milliárd forint többletforrást ígért a gyermekvédelemnek. A kedden este megjelent kormányhatározat ebből egyelőre 6,8...
Őszi depresszió? Egye magát boldogra ezekkel az ételekkel!
Viszlát nyár! Megérkeztek a szürke, borús napok, a jó hangulatunk is alábbhagyott, nem igaz? Amint rövidülnek a nappalok, és kevesebbet...
Sport
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt
A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.
Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus
„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot
A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.
Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában
Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.
Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára
A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.
Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.
Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa
A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.
Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó
A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember
A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.
Bulvár
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el
DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.
Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat
Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.
Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"
Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.
Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett
Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.
„Kapjátok be!” – botrány a parlamentben, felfüggesztették a képviselő mentelmi jogát
Az ülésvezető szerint méltatlan volt a felszólalás.
Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál
Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.
Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?
Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.
Manfred Weber üzent Orbán Viktornak Ukrajnáról
Szektpikus a Putyin-Trump találkozóval kapcsolatban.
Máris lefújják a Budapestre tervezett Trump-Putyin békecsúcsot?
Külföldi sajtóértesülések szerint ugyanis nem sikerült jól az amerikai és az orosz külügyminiszter hétfő esti telefonos egyeztetése.
Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen
Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.
Megfosztottak egy fideszes képviselőt mandátumától, mert a választás óta be sem ment a közgyűlésbe
Kerekes Miklós az előző ciklusban alelnök volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlésben.
blogmorzsák
41 éve nincs köztünk Őze Lajos színművész
"Szentes, gyermekkor, félelem, szorongás, kisebbségi érzés, figyelem, utcán, úton, útfélen, játék, könyv, lapok, színház, ez vagyok én."
A dark mezőny újabb tagja
A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is
22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!
Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán