Ezt olvasta már?


Nagy a baj: hét nyomozás is folyik az Alexandránál

Nem marad következmények nélkül a pécsi Matyi Dezső cégbirodalmának, az Alexandra-csoportnak az egész könyvpiacot megrázó összeomlása.

Az ügyben eddig hét bűncselekmény alapos gyanúja miatt indult büntetőeljárás, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az ügyek Tolna megyében összpontosulnak, mivel a baranyai rendőrfőkapitány elfogultságot jelentett be.

A magyar könyvkereskedői szakmát alapjaiban rázta meg a pécsi Matyi Dezső cégbirodalmának, az Alexandra-csoportnak az összedőlése. Ma még nem lehet tudni, hogy hány milliárd forint ragadt a rendszerben, ám az már tény, hogy feljelentések sora született és nyomozások is folynak a cégcsoport tevékenységével kapcsolatban.

A Magyar Idők értesülése szerint Matyi Dezső az Alexandra megmentésére kérte fel még tavaly ősszel a PD Consulting Kft.-t, ám a válságkezelés során ettől egyre távolabb jutottak, mivel a jegyzőkönyvek tanúsága szerint sorra estek ki a csontvázak a szekrényből. Az egyik Matyi-érdekeltségű cég, a könyvesbirodalom egykori ékkövének tartott Rainbow Kft. átvilágítása során szinte azonnal 240 millió forintos hiányt tártak fel a könyvelésben.

Azután az derült ki, hogy miközben a cég nem tudta kifizetni a tartozásait, a hiányzó, mintegy negyedmilliárd forintot évi öt százalék kamatra kölcsönadták. Somogyi Ferenc, a PD Consulting Kft. ügyvezetője sorra tette meg a feljelentéseket a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon. A feljelentések egyike közel másfél milliárdos sikkasztás alapos gyanúját vetette fel. Mellékletéből kiolvasható, hogy a válságkezelő rábukkant azokra az iratokra, melyek szerint a Rainbow Kft. és a Könyvbazár Kft. (a Matyi-érdekeltség másik zászlóshajója) nevében lejárt határidejű, értéktelen sportutalványokat vásároltak, amire hivatkozva aztán egy év alatt 1,436 milliárd forintot vettek ki a cégből.

Az eddig ismert utolsó feljelentés azért született meg, mert a Rainbow Kft. és a Könyvbazár Kft. informatikai rendszerét kezelő vállalkozás nem adta ki a PD Consultingnak a rendszerekhez való hozzáférést, így a válságkezelők átmenetileg nem tudták folytatni a cégek további átvilágítását. A feljelentés nyomán a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elfogultságot jelentett be, miután a PMSC Sport Kft.-ben – amelyben tulajdonos a helyi önkormányzat is – együtt tevékenykedett Pécs labdarúgásáért Matyi Dezsővel.

Az ORFK bűnügyi főigazgatója helyt adott az elfogultsági kérelemnek, és a cégcsoporttal kapcsolatos nyomozásokra a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki.

Szekszárdon hét ügyben – többek között csalás, sikkasztás, jogosulatlan pénzintézeti tevékenység, személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt – folyik a nyomozás ismeretlen tettes ellen.

 

Forrás: Magyar Idők







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ha ezt látod a böngésződben, valaki titokban figyel téged: tudják, épp mit csinálsz

Sokan csak legyintenek a böngésző apró jelzéseire, pedig néha épp ezek mutatják meg, hogy valaki kívülről figyeli, merre járunk és mit...

Curtis megszólalt, miután két versenyzőjét is kiszavazták a nézők a Megasztárból – "Nagyon nem volt igazságos..."

Curtis és Tóth Gabi is padlót fogott szombat este a Megasztár legelső élő adásán, amikor kiderült számukra, hogy az utolsó négy helyen...

Kezdődik a tilitoli Vácnál, időben induljon, ha nem akar elkésni

Burkolatfelújítási munkálatok kezdődnek hétfőn az M2-es autóúton, emiatt forgalomkorlátozásokra és hosszabb menetidőre kell...

Nem kell fizetned a belépőért ezekben a fürdőkben, de van egy fontos feltétel

Évente egyszer kihasználhatjuk az alkalmat, ingyen fürdőzés vár ránk ezekben a városokban!

Ezek voltak Petőfi utolsó szavai?

Hihetetlen dologra derült fény

Nem elég túlélni – Európa a súlyos közúti sérülések ellen harcol

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) november 4-én online szemináriumot rendez, amely az európai közutakon bekövetkező súlyos...

A világ legtalányosabb képződménye: lehetetlen élni nélküle, pedig akár el is pusztíthatna

Anélkül, hogy észrevennénk, életünk minden pillanatát meghatározza – pedig akár el is pusztíthatna minket.

Felszámolták az áttöréssel fenyegető orosz kiszögellést az ukránok, de így is veszélyben egy kulcstelepülés

Pokrovszk azonban eleshet, 200 orosz katona hatolt be a másfél éve ostromlott városba, amely újabb utat nyithat az orosz megszállóknak...

Rengeteg magyart érint: ezt ne felejtse el az év vége előtt!

Az év utolsó hónapjai fontos időszaknak számítanak az önkéntes nyugdíjpénztári tagok szempontjából.

0

Sport

Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.

4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette

A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.

Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben

Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.

Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után

A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.

Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott

Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.

Felcsúti botlás, simán nyert az FTC, négyet kapott a Paks, öngól miatt hullajtott pontokat az Újpest

Az NB III 13. fordulójának délelőtti mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata nem hibázott, otthon kapott ki a Puskás Akadémia, a Paks II hazai pályán szaladt bele egy sima vereségbe, gólelőnyből sem tud

Kubatov Gábor is üzent az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. Erre

Itt az MLSZ válasza Hornyák Zsoltnak

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. A Mag

Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool

A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.

Hiába Kerkez gólja és Szoboszlai gólpassza, veszített a Liverpool a Brentford ellen

A Premier League 2025/26-os szezonjának egyik legkaotikusabb meccsét játszották a Gtech Community Stadiumban, ahol a címvédő Liverpool ismét vereséget szenvedett.

0
0

Bulvár

A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?

A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.

Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint

Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po

Gerő Eszter Sütizz alapító: Örökre bezárok. Ebben az országban szégyenkeznem kellett a munkám miatt

Gerő Eszter tíz éve építette fel saját vállalkozását a garázsában, és lett az ország egyik legkeresettebb édességkészítője. A mousse desszertek mögött azonban bántalmazó vendéglátós közeg, kiégés és re

A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő

A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.

CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni

Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.

Ez a szobanövény 30-szor hatékonyabb a levegőtisztításban, mint az eddigi növényeink

Ez a genetikailag módosított növény új korszakot hozhat az otthonok levegőjének tisztításában.

Válóok lett a műsorvezető: Oroszlán Szonjának viszonya volt vele a férje szerint

Oroszlán Szonja férje Sváby András miatt volt féltékeny.

Átvágták a torkát, szétverték a fejét: egy bőröndben találtak holtan egy párt - Videó

Az akkor mindössze 34 éves férfi brutális módon végzett az ismerőseivel. Most ítéletet hoztak az ügyében.

3 csillagjegy, akinek 180 fokos fordulatot vesz az élete október végén

Az október vége mindig hoz magával valamit: lezárásokat, új kezdeteket, hirtelen felismeréseket. Idén azonban három csillagjegy számára nem csupán apró változásról lesz szó – hanem valódi, 180 fokos fordulatró

A világ legcsendesebb rákja: elveszi az erődet, mielőtt észrevennéd, hogy az életedet veszi el

A hasnyálmirigyrák az egyik legcsendesebb, de legpusztítóbb betegség: hosszú ideig nem okoz látványos tüneteket, miközben lassan elveszi az ember erejét, étvágyát, majd az életét is. A statisztikák szerint a legt

0