Ezt olvasta már?


Nagy problémákat okoz, hogy kevés orvos maradt a zalaegerszegi szívsebészeten

Két hónapon belül két főorvos is távozott a zalaegerszegi kórház szívsebészeti osztályáról, ebből a legutóbbi eset kavart igen nagy vihart, az addigi osztályvezető főorvos távozott, egy beteg halála, valamint a tárgyi és személyi feltételek hiánya miatt.

De az egy hónappal korábban felmondott orvos esete is komoly gondra irányítja rá a figyelmet: részben a magas munkaterheléssel indokolta távozását a főorvos.

 

Így a durván másfél millió lakos szívsebészeti ellátásáért felelős kórházban két szakorvos és két rezidens maradt az egész osztályon.

 

Ennyi dolgozóval azonban nem lehet a törvényes és folyamatos betegellátást biztosítani – írja a 444.hu-n Kunetz Zsombor orvos.

 

Egy olyan munkahelyen, ahol minden nap 24 órában, a hét hét napján biztosítani kell a folyamatos ellátást, minimum 5 fő szükséges a törvényi korlátok betartására, valamint a betegállományok és a szabadságok zavartalan biztosításához.

 

Három szakorvosra lenne szükség a készenléti ügyelethez, de most csak 2 van. A hatályos törvény pedig kizárja azt a lehetőséget, hogy a rezidens, vagyis szakorvosjelölt a szakorvos felügyelete nélkül, egyedül lásson el ügyeletet – mutat rá a szakember.

 

Ráadásul kötelező lenne az ügyelet megszervezése, amelyhez pedig már 5 szakorvosra lenne szükség. Enélkül a Zala Megyei Szent Rafael Kórház nem teljesíti a törvényi kötelezettségét, amelynek értelmében a szívsebészeti osztály nem is működhetne.

 

Ami pedig komoly problémát okozhat az egész egészségügyi ellátóláncban, mert azokat az osztályokat is veszélyezteti a szívsebészet elégtelen működése, amelyek az első vonalban mentenek életet: ezek a magas szintű kardiológiai osztályok, amelyeken invazív katéteres eljárással kezelik a szívizom infarktust és a koszorúér szűkületet is.

 

Reménykedhetnénk abban is, hogy egyszer, majd évek múlva jobb lesz a helyzet, így majd legalább mi valahogy megússzuk, és amikor odakerülünk, akkor már csilivili ellátást kapunk. Azonban erre vajmi kevés a remény.

 

Tudják, hogy jelenleg hány szívsebész rezidensi hely pályázható? Kettő. És azt, hogy az orvosi egyetem elvégzése után hány év múlva lesz valakiből szívsebész? Hat.

 

Ami azt jelenti, hogy az elkövetkező hét évben komolyabb változás itt nem nagyon lesz, de azután is csak akkor következhet be jelentősebb változás, ha már ma elkezdünk ezért dolgozni.

 

 

 

 

 

 

forrás: 24.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezzel a 2 perces edzéssel marad 80 évesen is fitt Goldie Hawn: a furcsa mozgásgyakorlat csodákra képes

Miközben sokan megterhelő és időigényes mozgásformákkal próbálnak fittek maradni, Goldie Hawn egy meglepően egyszerű módszerre...

Ez a filléres ital Vilmos kedvence, amitől olyan makkegészséges a herceg: csökkenti a koleszterint és javítja a szív egészségét

Sokan azt gondolják, hogy a királyi család tagjai különleges, nehezen beszerezhető ételeket és italokat fogyasztanak nap mint nap, a...

Nagyon vigyázzon: ezek a jelek arra utalhatnak, hogy feltörték a webkameráját

A webkamerák nemcsak a videóhívások miatt jelentenek célpontot a kiberbűnözők számára. A támadók adathalász e-mailek, gyenge...

Két félmondat, amire felkapta a fejét a világ Hszi Csin-ping és Kim Dzsongun találkozója után

2019 óta először utazott Észak-Koreába a kínai elnök, hogy megerősítse a két nép barátságát és együttműködését. A látogatás...

Szombatra mindenki nagyon metál lett a 97. Ünnepi Könyvhéten, kivéve Magyar Pétert, aki el se jött

Magyar Péter nem húzott egy Tarr Zoltánt, nem jelent meg meglepetésvendégként a 97. Ünnepi Könyvhét szombati napján, ahogyan azt egyik...

Rendőri akció a vb-n: két embert bilincsben vittek el, hamarosan bíróság elé kerülnek

Letartóztattak két német állampolgárságú bosnyák szurkolót a Kanada - Bosznia-Hercegovina világbajnoki labdarúgó-mérkőzés helyszínén.

Donald Trump azt mondja: vasárnap születhet megállapodás Iránnal

Az amerikai elnök szerint a Hormuzi-szoros ezután mindenki számára nyitva áll majd.

Kőhalmi Eb-arany-, Varga és a vegyes kenu négyes bronzérmes

Kőhalmi Emese aranyérmet szerzett szombaton kajak egyes 1000 méteren a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló, olimpiai kvalifikációs...

Ezekkel a számokkal lehetett nyerni az Ötöslottón

Nézd meg, hátha te is a szerencsés nyertesek között vagy. Telitalálat most nem született, de sokaknak sikerült négy számot is eltalálniuk.

Magyar kutya lett a világ legszebbje: tarolt a bolognai világkiállításon Jack – fotó

Magyar tulajdonú bobtail hódította el a világ legszebb kutyája címet a 2026-os World Dog Show világkiállításon. A Bolognában...

Ezek a csillagjegy párosok a legsikeresebbek a házasságban

A személyiség formálódása főként az egyéntől függ, de a csillagok is befolyásolhatják, hogy milyen vonásokkal rendelkezünk.

0

Sport

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0