Ezt olvasta már?


Nagyon is népszerű a Zalaegerszegi Törvényszék ügyfélcentruma

Hét hónapja nyitotta meg ügyfélcentrumát a Zalaegerszegi Törvényszék, és a forgalomra – fogalmazzunk inkább úgy: az ügyfélszolgálati iroda kihasználtságára – nem lehet panasz.

A számok magukért beszélnek: háromszáznál is több iratbetekintés, háromezernél is több betérő ügyfél, azaz, tényleg jó ötlet volt létrehozni ezt az irodát, hiszen keresik szolgáltatásait a Zala megye törvényszékére betérő ügyfelek. Az ügyfélszolgálati centrum első hét hónapjának tapasztalatairól dr. Bartalné dr. Mentes Judittól, a törvényszék sajtószóvivőjétől kértünk rövid, számadatokat is felidéző tájékoztatást.

– 2017. augusztus 01. napjától működik a Zalaegerszegi Törvényszék Ügyfélszolgálati irodája, amelynek szolgáltatásait eddig több mint 3.000 ügyfél vette igénybe.A hét hónapja nyitott irodához az ügyfelek a zalaegerszegi bíróságok előtt folyamatban lévő ügyeik intézésével fordulhatnak. Az irodában alapvetően iratbeadásra, iratmásolatok megrendelésére és átvételére, iratbetekintésre van mód, de kollégáink természetesen iratmintákkal, tájékoztató anyagokkal, általános információkkal is segítik a könnyebb ügyintézést – részletezte a sajtószóvivő asszony. – Az irodát naponta, átlagosan 10-15 ügyfél látogatja, s csaknem ugyanennyi telefonos megkeresés érkezik. A tavalyi esztendő utolsó napjáig 1.815 ügyfelet szolgált ki az iroda, s ez a szám azóta folyamatosan emelkedik: 2018. február 28-ig 3.075-re nőtt a látogatottság, s ezen belül összesen 323 iratbetekintést regisztráltak kollégáink.

 

– Az eddig felmerült tapasztalatok alapján, a beadványok formai követelményeknek megfelelő módon és megfelelő példányszámban történő benyújtása okoz gondot elsősorban a hozzánk érkező ügyfeleknek – szögezte le dr. Bartalné dr. Mentes Judit. – Megemlíteném az e körben legfontosabb tudnivalókat:a polgári peres eljárásban a beadványok első példányát teljes bizonyító erejű magánokirati formában, azaz eredetiben aláírva és az aláírást két tanú nevének, lakcímének és aláírásának feltüntetésével hitelesítve kell benyújtani, eggyel több példányban, mint ahány fél a perben érintett.A beadványon fel kell tüntetni az eljáró bíróságot, a felek nevét, lakóhelyét, perbeli állását és a per tárgyát, a folyamatban lévő ügyekben pedig a bírósági ügyszámot is.A beadvány mellékleteinek egy-egy másolatát csatolni kell a beadvány többi példányához is.A büntetőeljárásban a beadványokat általában elegendő egy példányban előterjeszteni, úgy, hogy a beadvány eredeti legyen, a mellékletek lehetnek másolatok is.

 

– Fontos hangsúlyozni, hogy adatvédelmi és beazonosíthatósági okok miatt a telefonon kért tájékoztatás esetében az érdeklődők csak szűkebb körűen kaphatnak felvilágosítást, így kollégáink csak a tárgyalás helyét és időpontját, az iratok hollétét közölhetik, illetve jelezhetik, hogy az ügyben érkezett-e szakértői vélemény, továbbá terjesztettek-e elő jogorvoslati kérelmet.Az ügyfélszolgálati iroda hétfői keddi, csütörtöki napokon 08.00-15.00 óráig, szerdai napon 08.00-17.00 óráig, pénteken pedig 08.00-13.30 óráig várja továbbra is az ügyfeleket, illetve a (92)501-002-es telefonszámon a hívásokat. A gyorsabb ügyintézés érdekében előzetes bejelentkezésre is van mód.

 

forrás: kanizsaujsag.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Csoda turmix? Támogatja a beleket és még gyulladások ellen is nagyon jó

Nem kell különleges porokban vagy drága csodaszerekben gondolkodni ahhoz, hogy valaki olyan italt készítsen, amely egyszerre támogatja a...

Kertész szomszédom árulta el, mitől nő gyorsabban és virágzik szebben a petúnia

A petúnia nem tűnik kényes növénynek, mégis sok múlik azon, hogyan gondozod. Néhány egyszerű lépéssel látványosan dúsabb lehet, és...

A NER meghurcolta, most pert nyert – egy gyermekvédelmi szakember több éves kálváriája

Wettstein Dániel István már 2016-ban, a Tolna megyei gyermekvédelem egyik vezetőjeként írásban jelezte Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai...

Úgy osztotta a pénzt az NKA, mintha nem lenne holnap, de kiknek?

Több tízmilliárd forintnyi kulturális támogatás kiosztása körül alakult ki botrány, miután kiderült, hogy az NKA politikai...

Itt a „Fidesz–DK-paktum” – havi kétmillióért álltak össze Pest vármegyében?

Havonta kétmillió forintért „paktált le” a DK a Fidesszel a Pest megyei közgyűlésben, a mihazánkos képviselő legalábbis így...

„Letörli a létezésedet egy mondattal” – Lili, a Szőlő utcai túlélő Tuzson Bence parlamentbe kerüléséről

A Szőlő utcai gyermekbántalmazási ügy túlélője és tanúja nem tudja elfogadni, hogy Tuzson Bence visszaülhet a parlamentbe.

Vedd birtokba a kerted – 5 kültéri konyhaötlet, ami kis kertben is működik

Sokan még mindig úgy gondolnak a kültéri konyhára, mint valami luxusvillákba való extrára, ami csak hatalmas kertekben vagy grandiózus...

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Hazahozza Magyar Péter az uniós pénzeket?

Kerner Zsolt és Pál Zsombor a Tisza-kormány egyik legfontosabb vállalásáról. Föld/osztás.

Miskolci razzia borzolja a kedélyeket, egy roncsautóból került elő valami egészen szívszorító

A rendőrök büszkék magukra, a polgárok kiborultak, az autó kinyitása mély indulatokat szabadított el.

Az ördög Pradát visel 2 nem készült el hiába, tökéletesen megértette az őt körülvevő világot és 2026-ot

Miranda, Andy, Nigel és Emily négyese húsz év után ismét visszatért a nagyvászonra – és az a jó hírünk van, hogy bár volt rá...

Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök.

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

0
0

Bulvár

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Ez a betegség csendben gyilkol: sokan túl későn veszik észre a jeleit

Az egyik tünete például az lehet, hogy légszomjat érez a cipő felvétele során.

0