Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
Mostmár a brókerek is csak nevetnek a görög mizérián
Lassacskán sajnos mindennapossá válik, hogy az Athént lángba borító tiltakozások lángjai szolgáltatják kevéssé romantikus módon a görög főváros éjszakai hangulatvilágítását, ám sajnos még mindig nem dőlt el a tönk szélére jutott ország sorsa.
A troika politikusainak megegyezése után tegnap már napvilágot látott a hír, hogy az EU kivár és csak a valós intézkedési sorozat beindulta után folyósítja a létfontosságú hitelkeretet. Eközben a mai reggelre virradva felerősödtek az angol sajtó azon hangjai, amelyek a drachma újbóli bevezetését hangoztatják. Így ismételten az elmúlt hetekben már megszokott nemzetközi hangulatra ébredtünk, melyet a chartok állásán is érzékelhetünk.
Az Eur/Usd 1,3151-el kezdi a reggelt órás grafikonon dupla kalapács formációval, így amennyiben most nem kezd el emelkedni az árfolyam, akkor tovább zuhanhatunk nyeletlen fejszeként lefelé.
| (Klikk a képre a nagyobb méretért, forrás: Erste Trader) |
A DAX napok óta lefolyó nyitó réses játékában, ma lefelé produkált egyet. Ráadásul egyből a 100 órás mozgóátlag alá, így a short jelzések is erősebbek lehetnek.
| (Klikk a képre a nagyobb méretért, forrás: Erste Trader) |
A magyar piac követheti az európai irányt, kis OTP beeséssel és a Telekom kitartásával operálhatunk, a Richter során felreppent a pletyka, hogy a kormány mostanság foglya értékesíteni a nyugdíjbiztosítók készleteinek átvételekor birtokába jutott pakettet, így erős beesésre számíthatunk, ha a hír nem kacsa akkor azonban elgondolkodhatunk, hogy a többi értékpapírral is hasonló módon járhatunk…..
A nemzetközi elemzők piac mozgásaiból short-ot javasolnak, melyhez mi is csatlakozunk. Az EUR/USD-ben így shortot javasolunk 1,3115-ös és 1,3080-as célárakkal. A stop helyszín messze kerül, 1,3280 fölé.
Az arany szintúgy követheti az euródollárt így célát 1703, stop 1726.
Érdekli az elemzési módszer, amit alkalmazunk? Szeretne többet megtudni a tradelésről és a tőzsde alapjairól? Esetleg már haladó, de szeretné tovább csiszolni technikai repertoárját? Itt az alkalom: jelentkezzen februári trader kurzusunkra a oletics.zoltan@remnagy.hu -n, vagy a 06-70-775-6843-as telefonszámon.
Oletics Zoltán
hírek innen, onnan
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.
Óriási meglepetés Jason Derulo budapesti koncertjén: most jelentették be a plusz fellépőket
Már szinte tapintható az izgalom: órákon belül színpadra lép Budapesten Jason Derulo, aki látványos show-val és a legnagyobb slágereivel...
Brad Pitt újabb tőrdöfést kapott a szívébe, 21 éves lánya egyértelmű üzenetet küldött neki
Nehéz idők járnak Brad Pitt felé: bár a színészre végre rátalált a szerelem, boldog párkapcsolatban él kedvesével, Ines de Ramonnal,...
Vérfürdőt rendezett egy fegyveres banda Johannesburgban, 12 civilt mészároltak le
Ezen felül legalább kilenc embert megsebesítettek.
Megszólalt az MLSZ a magyar válogatott meccsen leszakadt kamera ügyében
Megvan, mi okozta a veszélyes kamerazuhanást a magyar-kazah barátságos mérkőzésen.
Megdöbbentő adat: a rolleres károk csaknem 90 százalékát bérelt járművekkel okozzák
Az elektromos rollerek népszerűsége az okozott károkban is megmutatkozik. Különösen a bérelt járművek okoznak problémát.
Válasz Online: Az állam vissza tudná venni Mészáros Lőrinc egyik legfontosabb és legértékesebb vagyonelemét
A Válasz Online szerint az új kormányzat jogi és pénzügyi eszközökkel visszaszerezhetné az irányítást az MBH Bank felett, amely...
Mecser Tamás új rendőrfőkapitány: Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban
Kedden beiktatták az ORFK új vezetőjét.
Támogatási programot indít a jászberényi munkavállalóknak az Electrolux, nem engedi el őket csak úgy
Az Electrolux április végén jelentette be, hogy leállítja a termelést a jászberényi gyárban, ami közel hatszáz munkavállalót érint....
Vonják vissza a könyvfóliázási törvényt – kéri a kiadói szövetség
A 97. Ünnepi könyvhét előtt adott ki a 12 pontot a könyvszakma megújításáról a Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége.
Pokoli tűzvész Nyírbátorban: 71 embert kellett kimenteni a lángok miatt – fotó, videó
Hatalmas tűz pusztított Nyírbátorban, amelynek következtében sokan arra ébredtek, hogy szirénák hangja tölti be a várost. A...
Megszólalt Majka, miután szombaton elmaradt egy mosonmagyaróvári koncert, amit vele hirdettek
A rapper tisztázta, miért nem jelent meg a hétvégén Mosonmagyaróváron, ahol elvileg fellépett volna, de akkor már Törökországból...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k
Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni
Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
blogmorzsák
Beszélgetés László Ferenc helikopterpilótával
„A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.“
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


