Ezt olvasta már?

Egy tonna lisztből készül ma a Kárpát-medence kenyere Szolnokon

A Magyarok kenyere program felajánlásával egy tonna lisztből készül ma Szolnokon a Kárpát-medence kenyere, amelyet idén is szétosztanak az ünnepelők között.

0

Négy bronzérmet szereztek a magyarok a csillagászati diákolimpián

Négy bronzérmet szereztek a magyar fiatalok a Keszthelyen megrendezett 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián - tudatták a szervezők vasárnap közleményben.


hirdetés

A szombaton véget ért verseny volt a magyar diákok eddigi legjobb szereplése, minden induló szerzett valamilyen elismerést: a négy bronzérem mellett hatan kiemelt dicséretet. A pontversenyen kívüli csapatversenyben az aranyérmes és az ezüstérmes csapatban is volt magyar diák.

Ezek az eredmények különösen azért értékesek, mert sok részt vevő országtól eltérően Magyarországon a csillagászat nem önálló iskolai tantárgy. Míg bizonyos országokban külön intézetek specializálódnak a csillagászati tehetséggondozásra, addig Magyarországon csak iskolai és egyesületi csillagászati szakkörökben és egyetemi oktatók, akadémiai kutatók, amatőrcsillagászok, egyetemi hallgatók által tartott felkészítőkön képezhetik magukat az érdeklődő diákok - írták.

A csillagászati diákolimpián összesen 17 aranyérmet, 52 ezüstérmet és 58 bronzérmet osztottak ki. Az augusztus 2-10. között megrendezett versenyre 46 országból több száz középiskolás érkezett Keszthelyre. A legtöbb pontot a vietnámi Quan Nguyen Manh érte el, ő az idei olimpia győztese.

Bár az egyes országokból csapatokban érkeztek a versenyzők, a vetélkedés jobbára mégis egyéni volt. Először adatelemzésben mérték össze tudásukat a versenyzők. Ezt követően az éjszakai megfigyelésben égi objektumokat kellett megtalálniuk a keszthelyi Pethe Ferenc Kollégium sportpályáján felállított 88 csillagaszati távcsővel. Az elméleti fordulóban fizikai, matematikai, csillagászati, kozmológiai és mechanikai feladatokat oldottak meg, míg a planetáriumiban három vetített égboltképekhez kapcsolódó feladatok szerepeltek. Végül csapatverseny zárta az olimpiát.

A versenyen a jó helyezést elérők ajánlólevelet szerezhetnek a világ legjobb egyetemeire, például a Harvardra - közölte Kiss Áron Keve olimpiai biztos.

A 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia főszervezője a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja volt, fővédnöke Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia ötlete 2006-ban született, Magyarország először 2011-ben vett részt a megmérettetésen.

 







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0

hírek innen, onnan

Napokkal a kampány kezdete előtt megjelentek a Fidesz plakátjai Terézvárosban

A hatodik kerületi polgármester plakátjai már augusztus 20-án az utcákon voltak.

Iskolakezdés: 6 szuper tankönyvcsomagolási ötlet

A tankönyvek csomagolásának kétségkívül leggyorsabb és legegyszerűbb módja a készen kapható műanyag borítók használata. Mutatunk...

Olaszországon belül vált klubot a Genoa magyar játékosa

A Chievo veszi kölcsön Schäfer Andrást.

Szamarat és kecskét akartak csempészni a Budapestre tartó vonatra

Nem mindennapi jelenetben lehetett része azoknak az utasoknak, akik Székesfehérvárról akartak ma eljutni Budapestre vonattal....

Izgalom a csúcson - kik nyerik a Petőfi zenei díjat?

Néhány perccel ezelőtt megkezdődött az év várva várt könnyűzenei eseménye. A Zamárdiban ma kezdődött Strand Fesztivál nyitó...

Furcsa körülmények között halt meg áldozata után a rimaszombati gyilkos

Rejtélyes gyilkosságok miatt ég lázban Rimaszombat. Még vasárnap lett brutális gyilkosság áldozata egy 37 éves helyi nő, ám másnap a...

Mfor: nem elégedett a kormánypolitika a kormánymédiával

A lap információja szerint az önkormányzati választások után újabb változások jöhetnek.

Kiss Tibi keményen kioktatta a fideszes borászt a gyűlölet túlfogyasztásáról

Tiffán Zsolt fakadt ki korábban, hogy miért hívnak Tusványosra olyan hülyegyerekeket, mint Kiss Tibi. A Quimby-frontember válaszában a...

Döbbenetes tervek: disznók szerveit ültetnék emberekbe a közeljövőben

London Xenotranszplantáció. Jogilag még világszerte tilalmak övezik, de a közeljövőben valószínűleg gyakrabban hallhatjuk a hírekben...

Újra akcióban az Esernyős Ember: most a Strand Fesztivál óriáskerekének tetején jelent meg - fotó

Zamárdi - Újabb fesztivált hódított meg látványos és életveszélyes mutatványával az Esernyős Ember. Ezúttal a Strand Fesztiválon...

Ezt egye, hogy elkerülje a székrekedést

Ananász: megéri nyáron fogyasztani!

Szebbnél szebb gólokat lőtt Kínában az olasz csatár - videó

Stephan El Shaarawy igyekszik úgy tenni, mint aki tényleg jól érzi magát Sanghajban.

0

Sport

Új fejezet nyílt Shane Tusup életében - Fotót is közölt a nagy pillanatról

Az edző Instagramon örökítette meg visszatérése utáni első munkanapját.

A Juventus ajánlata a PSG-nek Neymarért: 100 millió euró és Paulo Dybala

Úgy tűnik, a Juventus is jegyet váltott a nyár legmenőbb átigazolási bulijába.

Döntetlennel zárta a felkészülést a magyar válogatott

A magyar női röplabda-válogatott döntetlennel zárta utolsó hivatalos felkészülési mérkőzését.

Ikreknek adott életet az olimpiai bajnok magyar sportoló

Óriási hírt jelentette be közösségi oldalán Szász-Kovács Emese!

Magyar fociszurkolókra támadtak mérkőzés után Szerbiában - ketten kórházba kerültek

Temerin A szerb labdarúgó-bajnokság első osztályába feljutó Topolya csapatának magyar szurkolói váltak a hazai drukkerek célpontjává.

Hol fog játszani a Barcelonától kölcsönvett Coutinho a nélküle is erős Bayern Münchenben?

Három lehetőség is adódik a brazil támadó középpályás előtt.

Ismét megsérült a Barcelona világbajnok támadója

Ousmane Dembélé megsérült. Újra.

A Manchester United 45 millió fontos jobbhátvédje gyorsan letette a névjegyét új csapatában

Aaron Wan-Bissaka pazarul játszott első két PL-mérkőzésén az MU-ban.

Nincs kifogás, a főtábla a cél: 1,3 milliárdot érhet a Fradinak az El-csoportkörbe jutás

Budapest A dicsőség mellett anyagilag is jövedelmező lehet a nemzetközi kupamenetelés a Ferencváros számára!

Kvitova: "Abban a borzalmas pillanatban minden esélyemet elveszthettem volna a teniszre"

A kétszeres wimbledoni bajnok vallomása a támadás utáni visszatérésről.

0

Bulvár

Ez volt Sissi hercegnő kedvenc fürdőhelye: mára szellemvárossá vált

A romániai Herkulesfürdő látványa egyszerre csodálatos és hátborzongató.

A mostani kánikula után egy még nagyobb jön

Szerdán ugyan érkezik egy kis hidegfront, a délkeleten élők alig érezhetnek belőle majd valamit, a hétvégén azonban ismét sok napsütésben lesz részünk. Szombaton és vasárnap országos kánikula vár ránk, délutánonként 30-35 fokos maximumokkal írja az idokep.hu. Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a hőség miatt keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat, a hőmérséklet délután 31 és 35 fok között várható. Az előrejelzés szerint kedden túlnyomóan derült lesz az ég, csak az északnyugati, északi tájak felett lehet némi felhőzet. Napközben napsütéses idő várható. Csapadék az ország döntő részén nem valószínű, csak Sopron térségében lehet egy-egy zápor vagy zivatar. Északnyugaton helyenként megélénkül az északias szél. Hajnalra 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Szerdán több...

Nagyot villantott A szolgálólány meséjének főszereplője

Elisabeth Moss rendesen odatette magát a minap a vörös szőnyegen, alig lehetett ráismerni!

Nagyon szomorú hírt közölt a magyar énekes: feladta a harcot

"Üdv mindenkinek, egy újabb élet reményében."

Álrendőr állított félre egy autót, de egy valamire nem számított

Biztos nem erre a végeredményre számított.

Tizenöt női orgazmus művészi szemmel megörökítve

Albert Pocej ragaszkodott hozzá, hogy a projektre felkért modellek valódi orgazmust éljenek át.

A mosókonyhában villantotta meg mindenét az óvatlan lány.

Félmeztelenül válogatta a ruháit leányzó, amikor valaki lefotózta hátulról.

A nap képe: nagyon messzire ment Merkel Sopronból

A német kancellár tegnap délelőtt még Sopronban ünnepelte a Vasfüggöny leomlásának harmincadik évfordulóját, majd begyújtotta a rakétákat, és még ugyanazon a napon Reykjavíkban landolt.

Belehalt az igazoltatásba egy autós

Váratlanul összeesett a sofőr, a rendőrök ellen vizsgálat indult.

Ezek a gyomorrák korai tünetei

A gyomorrák az egyik leggyakoribb daganatos betegség a világon, mely főleg a hatvan év felettieket érinti. Sajnos, sokszor túl későn ismerik fel és kezdik kezelni, mert a korai stádiumban ritkán jár együtt tünetekkel.

Ez a világ egyik legszebb autóútja, kár, hogy egyben a legveszélyesebb is

Télen lavinák zúdulhatnak rá, júliusban és augusztusban pedig a heves monszunesőzések földcsuszamlásokat okozhatnak a Pakisztánt Kínával összekapcsoló úton.

blogmorzsák

Vérfürdő Hebronban

A héten 90 éve, hogy arab terroristák és felhergelt csőcselék lemészárolták Hebron városának kicsiny zsidó közösségét.

A Ku-Klux Klán megalakulása

Az egyik legrégebbi "hate groupot" minden bizonnyal 1866-ban tavaszán, Tennessee-ben alapította hat háborús esküszegő lázadó.

Alkotmány ünnep, légierővel

Idén teljes Magyar Légierő bemutatkozhatott a Duna felett. Rengeteg fotó következik!

Trükkök a tökéletes nokedlihez: a szakácskönyvek nem írják

Ha még ti sem csináljátok csuklóból a nokedlit, akkor ez az útmutató nektek szól.

Miért irtják a brazilok az őserdőjüket? Bolondok?

Tényleg a szűklátókörűség diadala az erdőirtás?

Nem a hangjával énekel az ember, hanem – ki ne mondd

Szigorúan véve Carreras soha nem volt a harma­dik tenor, vagy mindig csak a harmadik tenor volt.

Antall József intelmei

A nagybeteg miniszterelnök épp ma 26 éve tartotta utolsó nyilvános beszédét.

Miért jó, hogy öregszünk?

Miért éri meg egy élőlénynek meghalni olyan hibákból, amiket valószínűleg a több millió éves evolúciós folyamat kiküszöbölhetett volna?

A cosplay jelmezeket nem lehet megunni

A cosplayek világa kimeríthetetlen tárháza a rajongói zsenialitásnak.

Van, aki nem rajong a tűzijátékért

Okok, némi nosztalgia, emlékek, és alternatív ünneplési lehetőségek.

Gizella, a királyné

Szent István hitvesének is fontos szerep jutott, ő azonban más eszközökkel járult hozzá az államalapításhoz.

Múzeum lesz Tito úszó rezidenciája?

Rijekában várja sorsának jobbra fordulását Joszip Broz Tito legendás hajója.

0