Nem célszerű egy speciális agrárbank alapítása
Szakmai körökben már többször felmerült az a kérdés, hogy kell-e alapítani és működtetni speciális agrárbankot, ez azonban nem célszerű - mondta Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére.
Az MTI azt követően kereste meg az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezető igazgatóját, hogy a hvg.hu azt írta: állami agrárbankot hozna létre a kormány, amihez a kulcs a Takarékbank kisebbségi részvénypakettjének megvásárlása lehet. A lap úgy tudja, a részvénycsomagról még folynak a tárgyalások. A kormány tervei alapján a takarékszövetkezetek 1.600 fiókos hálózata értékesíthetné az agráriumot, illetve a kis- és közepes vállalkozásokat segítő állami konstrukciókat.
Varga Antal szerint egy speciális agrárbank létesítése nem célszerű az alapítás időigényét, költségét valamint az agárfinanszírozás ciklikusságát figyelembe véve, ehhez inkább egy működő, univerzális pénzintézet kell.
Hangsúlyozta: erre a feladatra a Magyarországon működő takarékszövetkezetek, központi bankjukkal, a Takarékbankkal együtt alkalmasak, egyebek mellett kiterjedt hálózatuk, vidéken erős ügyfélkapcsolatuk és szabad forrásaik révén.
mti

- A fogyatékossággal élőket segítő uniós támogatás arányának növelését sürgetik
- A magyar gazdák érdekeit szem előtt tartó földtörvény készül
- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Az euróval szemben tartotta árfolyamát a forint szerda reggel
- A kiszámíthatóság a jó állam célja
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- A kormány ötmilliárd forinttal támogatja az óvodafejlesztést az ÚSZT-ben
- Három magánnyugdíjpénztár esetében 9 feljelentés
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése


