Nem kampányol tovább a radikális holland Szabadságpárt vezetője
Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője egy szerdán kirobbant és személyes biztonságát érintő botrány miatt bizonytalan időre felfüggeszti parlamenti választási kampányát. - Pécsi Napilap -
A De Telegraaf című holland napilap értesülési szerint szerdán őrizetbe vették azt a tapasztalt szakembernek számító titkosszolgálati dolgozót, aki Geert Wilders szélsőjobboldali politikust érintő titkos információkat adhatott át egy bűnszervezetnek.
A marokkói származású férfi feladata az volt, hogy kollégáival átvizsgálja és biztosítsa a helyszíneket a pártvezér nyilvános szerepléseit megelőzően.
Wilders csütörtöki Twitter-üzenetében úgy fogalmazott: “a hírek hihetetlenül aggasztóak”. Ameddig a helyzet nem tisztázódik, a Szabadságpárt minden közszereplést felfüggeszt.
A pártvezér a botrány kirobbanását követően úgy nyilatkozott, ha nem bízhat meg vakon a szolgálatban, amelynek őt kellene megóvnia, akkor nem tud tovább dolgozni.
A hollandiai mecsetek bezárását és a Korán betiltását követelő Wilders számos alkalommal kapott már halálos fenyegetéseket, több mint tíz éve folyamatos rendőri védelem alatt áll.
Hollandiában március 15-én tartanak parlamenti választásokat.
A közvélemény-kutatások szerint azonos támogatottságot tudhat magáénak a Mark Rutte vezette jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) nevű kormánypárt és Geert Wilders bevándorlásellenes holland Szabadságpártja (PVV) alig három héttel a holland parlamenti választások előtt.
Hollandia mintegy 17 milliós lakosságának körülbelül 5 százaléka muszlim.
Forrás: 24.hu
hírek innen, onnan
Már ma újra azonnal megnéznénk a moziban ezt a második világháborús filmet
A nagy szökés – egy film, mely nemcsak a második világháborús mozik között számít klasszikusnak, hanem a filmtörténet egyik...
Schóbert Lara Rolex órája megint kiverte a biztosítékot a követőinél
Úgy tűnik, a fiatal lány nem tud olyat tenni, amibe ne kötne bele az internet népe. Sokak szerint Schóbert Lara provokatív módon vág fel...
Megfejtették a világ első Valentin-napi szerelmeslevelét
549 évvel ezelőtt Margery Brews levelet írt kedvesének. Egy levél, tele romantikával, odaadással, de egyben a családi viszályoktól való...
Különleges háziállatot tartott a miniszterelnök: a nemzet szimbóluma lett
Fidel Castro szupertehene a kubai nemzeti büszkeség szimbóluma. De hogyan került vele kapcsolatba az elnök?
Hamarosan érkezik a Federal Reserve kamatdöntése
A Federal Reserve szerdai kamatdöntése egy feszített piaci környezetben érkezik, ahol a befektetők az energiaársokk ellenére továbbra is a...
Geszti Péter megreformálná az állami médiát: „Miért ne mehetne egy új Szomszédok a köztévén?”
Geszti Péter megosztotta meg gondolatait a kultúra és a közmédia helyzetéről, valamint az állami támogatások igazságosságáról....
Meghúzta a gyerekek fülét, a fejükre koppintott egy óvodapedagógus Győrben, büntetőeljárást folytat ellene a rendőrség
Az érintett óvodapedagógus már felmondott. Az intézményben tartott belső meghallgatáson a gyermekvédelmi felelős az igazgató férje...
Sokkoló jelentés: rohamtempóban épül az új nukleáris arzenál, ami térdre kényszerítheti az Egyesült Államok védelmét
Észak-Korea nukleáris arzenálja kritikus küszöbértékhez közelít, a készlet ugyanis hamarosan elég nagy lehet ahhoz, hogy túlterhelje az...
Váratlan bejelentés Izraeltől: valójában nincs tűzszünet, folytatódnak a harcok
Az izraeli vezérkari főnök szerint Dél-Libanonban valójában nincs tűzszünet, a hadsereg továbbra is aktívan harcol a Hezbollah ellen -...
Döbbenetes tragédia: öngyilkos lett Peter Falk lánya
Most érkezett a tragikus hír.
Kilőtt az olaj ára, miután Donald Trump utasítást adott, a háború kezdete óta nem volt ilyen rossz a helyzet
Egyetlen nap alatt csaknem 7 százalékos emelkedés.
Gulyás Marci élő adásban darálta le a közmédiába szóló meghívóját
Szerinte gerinces ember nem megy el abba a közmédiába, ami 16 éven keresztül mérgezte az emberek gondolkozását. Arra kérte az ott...
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás
Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?
Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et
Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.
Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától
A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.
NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített
Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
Bulvár
Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.
Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val
Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát
Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?
Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet
Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera
Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.
Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik
Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.
Nagyon súlyos baleset történt – azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem
Nagyon súlyos közlekedési baleset történt szerda délelőtt a 8119-es úton, Csákvár közelében, ahol egy személyautó lesodródott az útról, árokba hajtott, majd a tetejére borulva kigyulladt, így a helyszínre érk

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


