Ezt olvasta már?


Német gyár kezdi a tesztelést Zalaegerszegen

Szeptemberben egy nagy német autógyártó megkezdi a munkát a tesztpályán, mondta el Palkovics László államtitkár, a zalaegerszegi járműipari tesztpálya kormánybiztosa.

A május végén a megyeszékhelyen megrendezendő II. MOBIL – Országos Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia fókuszában is a 45 milliárd forintos beruházással megvalósuló létesítmény áll majd. A cél: bepillantást kínálni a járműipar fejlődésének legújabb trendjeibe a laikusok és a szakma számára.

– A tesztpálya azon beruházások közé tartozik, amelynél pontosan tudjuk tartani az ütemtervet. Örömmel jelenthetem be: megvan az első vevőnk, aki szeptemberben megkezdi a tesztelést a már elkészült elemeken – bocsátja előre Palkovics László, a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek fejlesztésében és gyártásában való magyar részvétel koordinálásáért felelős kormánybiztos.

A tervek szerint 2019 végére teljesen elkészül a tesztpálya Fotó: Pezzetta Umberto

Német autógyártó érkezik

A partner kilétéről a leendő innovációs és technológiai miniszter csak annyit árult el: egy nagy német autógyártó érkezik.

– Közben folyamatosan mérjük fel az igényeket, mintegy 150 potenciális partnerrel tárgyalunk, az ő kívánalmaiknak megfelelően alakítjuk a prioritásokat. Ezért is hoztuk előbbre a Smart City Zone megvalósítását, s továbbra is úgy gondoljuk, 2019 végére teljesen elkészül a pálya, amely iránt már most komoly nemzetközi érdeklődés mutatkozik. Olyan komplex tesztkörnyezet ugyanis, ami alkalmas magas és alacsony sebességű, klasszikus, azaz ember és önvezető, vagyis mesterséges intelligencia által vezetett, a környezetével, a másik autóval és az épületekkel kommunikáló járművek tesztelésére, jelenleg nincs a világon.

Palkovics László: – Mintegy 150 potenciális partnerrel tárgyalunk

A tesztelők csak bérleti díjat fizetnek

A pálya közösségi forrásból épül, tehát a beruházás az államot terheli, a tesztelők csak bérleti díjat fizetnek, ami szintén vonzóvá teszi a létesítményt.

– A tesztkörnyezet összetett lesz, sok mindent és sok helyütt tudunk tesztelni – folytatja Palkovics László. – A próbapályán, zárt körülmények között, reprodukálható teszteket tudunk biztonságosan végrehajtani olyan autóval is, aminek a fejlettségi szintje még nem teszi lehetővé a közúti közlekedést. A következő lépésként megfelelő biztonsági feltételek mellett ki lehet menni Zalaegerszegre, majd az autópályára.

A beruházás hatásai

A beruházásnak erőteljes hatása lesz a magyar kutatás-fejlesztésre, szögezi le az államtitkár. Például több, hazánkban működő cég a próbapályára épülő, azt igénybe vevő fejlesztőkapacitást épít. Erre példa a Flex nemrég bejelentett 3 milliárd forintos beruházása, de emiatt bővíti kapacitását a Thyssenkrupp és a Knorr-Bremse is. A Continental pedig a tervek szerint mesterséges intelligencia kutatóközpontot hoz létre Budapesten, ahol autonóm autókat irányító informatikai rendszereket fejleszt, ugyancsak a tesztpályára építve. Ezekbe a kutatásokba bekapcsolódnak az egyetemek is, s tömeges igény jelentkezik majd jól képzett mérnökökre.

A leendő innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozza: öt éve kezdték kiemelten és programszerűen népszerűsíteni a műszaki, természettudományi, informatikai, matematikai képzést a fiatalok körében, s már látszanak az eredmények. 2013-ban a középiskolások nagyjából 22 százaléka jelentkezett műszaki-informatikai területre, 2016-ra ez a szám felment 26 százalékra, 2017-ben pedig már 29 százalék volt a részarány.

– A felsőoktatás képes gyorsan reagálni a piac kihívásaira. A két éve létrejött ipari-felsőoktatási együttműködés eredményeként ez év szeptemberétől két mesterképzés indul angolul – az egyik az ELTE-n, a másik a Budapesti Műszaki Egyetemen. Illetve előkészítés alatt van egy magyar nyelvű tesztmérnök képzés, amely Zalaegerszegen fog elindulni – tájékoztat Palkovics László.

Minden a tervek szerint halad

Vigh László országgyűlési képviselő, a tesztpálya miniszteri biztosa is megerősíti: az építkezésen minden a terveknek megfelelően halad, a következő fontos határidő, hogy a fogadóépület nyár végére elkészüljön. Május végén, június elején befejeződnek a földmunkák a nagysebességű kezelhetőségi, azaz handling pályán, utána kezdődhet a felület kövezése, amit aszfaltozás követ. Ez után a meglévő pályatestek végleges zárást kapnak. A 300 méter átmérőjű kör alakú pályát elkezdték aszfaltozni, arról már csak két réteg hiányzik.

Mindezt az érdeklődők május 19-én saját szemükkel is megnézhetik, ugyanis, aki regisztrál, azt kisbuszokkal, terepjárókkal körbeviszik a pályán, hívja fel a figyelmet Vigh László.

A tesztpálya mellett a Modern Városok Program részeként, kihasználva a kedvező földrajzi elhelyezkedést és számolva a különböző közlekedési fejlesztésekkel, logisztikai központ és konténerterminál létesül Zalaegerszegen, s a város lesz az 5G-s mobilhálózat tesztvárosa is, sorolja Balaicz Zoltán polgármester. Vagyis, teszi hozzá, csupa olyan fejlesztés valósul meg, ami a jövőről és azon belül is a járműiparról, valamint a logisztikáról szól. Ehhez kapcsolódva indított el az önkormányzat egy olyan programsorozatot, amelynek része egy évről évre megszervezett nemzetközi szakmai konferencia és szakmai kiállítás, amely bemutatja az aktuális trendeket. A MOBIL – Országos Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia május 24-25-én immár második alkalommal várja az érdeklődőket.

Balaicz Zoltán: – A mobilkiállítás évről évre újdonságokat villant fel

– Az önkormányzat kiemelten támogatja a nagyszabású rendezvényt, amitől azt reméljük, hogy évről évre újdonságokat villant fel, s bemutatja a járműipar és a logisztika aktuális trendjeit, kapcsolódva a zalaegerszegi nagyberuházásokhoz – emeli ki a polgármester. – Azt reméljük, hogy e nemzetközi konferencia és kiállítás hosszú távon a megyeszékhely jövőbeni fejlesztéseinek egyrészt bemutatója, másrészt iránymutatója tud lenni – mondja.

A programon 100 kiállító összesen 2000 négyzetméteren várja a látogatókat, továbbá lesz két konferencia több száz résztvevővel, tartanak két panelbeszélgetést és két pályaorientációs programot, bemutatkozik öt egyetem, s lehetőség lesz tesztvezetésre is.

 

 

forrás: zaol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától

Új klubjával hároméves szerződést kötött.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

0