Ezt olvasta már?


Nemzeti emlékévvé nyilvánítanák a mohácsi csata ötszázadik évfordulóját

Hargitai János (KDNP) országgyűlési képviselő több baranyai intézményvezetővel és kutatóval közösen javasolja, hogy a 2026-os esztendőt nyilvánítsa nemzeti emlékévvé, annak megvalósítását pedig támogassa Magyarország kormánya - közölte a honatya szombaton az MTI-vel.

Hargitai János beszámolt arról, hogy a kezdeményezésére létrejött kiáltványt és az emlékévvel kapcsolatos elképzeléseket hamarosan eljuttatják a kormányzat felé, mert meglátásuk szerint - ahogy azt a kiáltványban is megfogalmazták - a "mohácsi csata közelgő 500. évfordulója egyszerre lehet a kegyelet, a nemzeti hősiesség és a közép-európai összefogás emlékéve". Szintén a kiáltvány sorait idézve hozzátette: Mohács olyan emlékezetfolyamot érdemel, amelyben "a legszélesebb összefogással hozunk létre új, maradandó, keresztény szellemi és tárgyi emlékjeleket, melyek által minden eddiginél mélyebb értelmet nyerhet a múlt és megmozdulhat a jelen".

A kiáltványt Hargitai János mellett Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke; Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora; Fodor Pál, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója; Pap Norbert, a PTE Mohács 500 Program vezetője; Hóvári János, a Zrínyi Miklós - Szigetvár 1566 Emlékév Emlékbizottság elnöke; Csornay Boldizsár, a Jannus Pannonius Múzeum igazgatója és Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója látta el kézjegyével.

A képviselő az MTI-nek azt mondta: szeretnék elérni, hogy az 1526-os események ötszázadik évfordulóját megelőző hat esztendőben a kormányzat kiemelten ösztönözze és támogassa a mohácsi csatával kapcsolatos történeti, régészeti kutatásokat, művészeti programokat, képzőművészeti alkotások létrejöttét és biztosítson forrásokat az emlékezést - egyben a térséget turisztikailag, kulturális és gazdasági értelemben is - szolgáló beruházásokat.

Rámutatott arra, hogy a mohácsi síkságon 1526. augusztus 29-én világtörténelmi jelentőségű csata zajlott, az nemcsak magyar, de egyszerre közép-, délkelet-európai sorsfordulót jelentett. Mivel szerinte a magyarság és szövetségesei küzdelme évszázadok után is alapzata a magyar identitásnak, önszemléletnek és történelemről való gondolkodásnak, a csata megérdemli, hogy az ötszázadik évforduló és az azt megelőző évek méltó emlékezetpolitikai eseménysort vonultassanak fel beruházásokkal, programokkal, tudományos és művészeti teljesítménnyel kiegészítve.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyarok sokan és sokfélét gondolnak a mohácsi csatáról, annak előzményeiről és következményiről, s még a régészek és történészek között sem mindenben egységes az álláspont, ráadásul sok a tisztázatlan kérdés az 1526-os eseményekkel kapcsolatban. Éppen ezért szerinte az előttünk álló hat esztendőben lehetőség kínálkozna arra is, hogy a tudományos munka új megállapításokat tegyen, többet tudjunk meg Mohácsról, s a társadalom is tisztábban, alaposabban lásson a félezer évvel ezelőtti sorsforduló kapcsán.

Hargitai János arról is szólt, hogy mind a kiáltványt, mind az azt aláírókkal egyeztetett, a következő hat évvel kapcsolatos előzetes terveket eljuttatja a kormányzatnak, hogy elindulhasson a felkészülés mind a 2026-os évre, mind a felvezető időszakkal kapcsolatos eseményekre, programokra, beruházásokra.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ballisztikus rakétákat tesztelt Észak-Korea egy héttel Trump dél-koreai látogatása előtt

Az október végi dél-koreai csúcstalálkozón Donald Trump Hszi-Csin-pinggel is egyeztethet.

12 keretes manikűr, ami festményekkel vetekszik

Sok manikűrös tehetsége vetekszik a festőkével, hiszen elképesztően részletgazdag mintákkal dekorálják még akár a kisujjadon lévő...

Megduplázódott a gyermekszegénység a KSH revíziója után

A frissített statisztikák szerint korábban súlyosan alábecsülték, hány gyerek él szegénységben Magyarországon. A Központi Statisztikai...

Riasztó munkaerőpiaci adat jött: újra nő a munkanélküliek aránya Magyarországon

2025 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 669 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 218 ezer fő,...

Itt a magyarázat arra, miért hordod a gyűrűt ezen az ujjadon

A jegygyűrű szimbolikája az ókori civilizációkban gyökerezik – ezért húzzuk a negyedik ujjunkra.

Azonnali hatállyal lemondott a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége elnöke

A szakszervezet közösségi oldalán megjelent közleményében számolt be az okokról.

Orbán a Trump-Putyin találkozóról: Ha eljön az ideje, megrendezzük

A miniszterelnök szerint az időpont még mindig bizonytalan, de folytatódnak a békecsúcs előkészületei.

Bemutatkozott a Házasság első látásra új menyasszonya, aki a titokzatos vőlegény előtt vonult az oltárhoz

A Házasság első látásra eddigi szériáiban mindig 12, a nagy Ő-re vágyó szinglit párosítottak össze a szakértők, ezúttal azonban egy...

Új alelnök a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség élén

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség (Banking Association for Central and Eastern...

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt

A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó

A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember

A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.

0
0

Bulvár

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el

DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.

Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat

Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.

Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"

Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.

Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett

Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.

Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál

Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.

Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?

Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Manfred Weber üzent Orbán Viktornak Ukrajnáról

Szektpikus a Putyin-Trump találkozóval kapcsolatban.

Máris lefújják a Budapestre tervezett Trump-Putyin békecsúcsot?

Külföldi sajtóértesülések szerint ugyanis nem sikerült jól az amerikai és az orosz külügyminiszter hétfő esti telefonos egyeztetése.

Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen

Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.

Megfosztottak egy fideszes képviselőt mandátumától, mert a választás óta be sem ment a közgyűlésbe

Kerekes Miklós az előző ciklusban alelnök volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlésben.

blogmorzsák

41 éve nincs köztünk Őze Lajos színművész

"Szentes, gyermekkor, félelem, szorongás, kisebbségi érzés, figyelem, utcán, úton, útfélen, játék, könyv, lapok, színház, ez vagyok én."

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

0