Ezt olvasta már?


Nemzetközi versenyek és szabadidős sportlehetőségek a zalaegerszegi Restart fesztiválon

Olimpiai kvalifikációs hegyi kerékpárversennyel szombaton megkezdődik a Restart fesztivál Zalaegerszegen. A programsorozat keretében július első hetében sportversenyeket, ismeretterjesztő előadásokat, interaktív programokat és éjszakai túrákat rendeznek a zalai megyeszékhelyen.

"Zalaegerszegen fontos értéknek számít az egészséges életmód és a sportok támogatása. A város önkormányzata 41 sportágban összesen 70 sportegyesületet támogat, az elmúlt öt évben számos új sportlétesítmény épült vagy újult meg önkormányzati támogatással" - mondta Balaicz Zoltán polgármester a hétfői programismertető sajtótájékoztatón.

Az első Restart fesztivált 2017-ben, a város első írásos említésének 770. évfordulóján rendezték meg Zalaegerszegen. A városvezető szerint az elmúlt három évben sikerült egy országosan elismert, nemzetközi programot kialakítani, amelyre egyre nagyobb számban érkeznek sportolók és sportolni vágyók.

"Az olimpiai kvalifikációs nemzetközi hegyi kerékpárversenyre tíz országból, többek közt Japánból is érkeznek versenyzők" - emelte ki Varga Zoltán, a fesztivál szervezője. Július 6-án a V4 női országúti kerékpárversenyt rendezik meg Zalaegerszegen, emellett látványos programnak ígérkezik a légtorna- és fitnesz-, valamint a gördeszka-, görkorcsolya- és rollerverseny is. A félmaraton nyomvonalán arra is lesz majd lehetőség, hogy a távot gördeszkával, görkorcsolyával vagy rollerrel tegyék meg a versenyzők.

Horváth Szilárd, a fesztivál szervezője kiemelte: idén nagy hangsúlyt helyeznek a tömegsportra, és minden korosztály, valamint a mozgásban korlátozott emberek számára is számos sportolási lehetőséget biztosítanak. Július 5. és 7. között a Vizslaparkban jógaoktatók, táplálkozástudományi szakemberek tartanak interaktív előadásokat, a gasztronómiai kínálatban egészséges ételek szerepelnek, a Patak zenekar a vasárnap esti koncerten különleges hangszereket szólaltat meg.

Július első hétvégéjén gyalogos és kerékpáros túrák is lesznek: éjszaka a Parkerdőben kincskereső kirándulást, a Horhosok útján pedig túrákat szerveznek.

A sportcsarnokban rendezett e-sport-bajnokságon a játékosok három játékban mérhetik össze a tudásukat, a játékokat online is közvetítik majd.

 

 

 

 

forrás: mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Minden eddiginél nagyobb flottával indult el a hetedik Tisza-tavi PET Kupa

Idén hetedik alkalommal indult útjára a Tisza-tavi PET Kupa, Magyarország egyik legismertebb közösségi folyótisztító kezdeményezése. A...

El Niño és Magyarország: mire számíthatunk mi, itt, most?

A felmelegedésre most megint rátesz egy lapáttal a csendes-óceáni eredetű El Niño jelenség, de Magyarországon nem elsősorban erre kell...

Orbán Viktor: „A választási vereségért engem terhel a felelősség”

A volt kormányfő szerint feleslegese másokon elverni a port – ezért is mondott le (amit elutasítottak, bár sajtóinformációik szerint...

Tíz kilométeres sávban indul rendkívüli vaddisznógyérítés az autópályák mentén

Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyében az M1 és M3 autópályák környezetében intenzív állománycsökkentést rendeltek el. Az...

Klose biztos benne: Megdől a vb-gólrekordja, és azt is tudja, kinek adná át szívesen

Miroslav Klose szerint ezen a tornán átadják a múltnak a gólrekordját.

A tökéletes szőrtelenítés előtti rutin, amivel örökre elfelejtheted a benőtt szőrszálakat

A szőrtelenítés sok nő számára a szépségápolási rutin természetes része, de a benőtt szőrszálak és az irritáció kellemetlenné...

Egy irodalomtanár kitált: A diákok ma már egy 20 oldalas cikket sem tudnak elolvasni

Tyler Jagt amerikai irodalomprofesszor szerint a diákok már egy 20 oldalas cikket sem képesek elolvasni, ami a teljes generáció problémája....

Magyar Péter már előkészíti a meleg párok örökbefogadását a Mi Hazánk politikusa szerint

Novák Előd a miniszterelnök e heti parlamenti felszólalására reagált.

Kiderül a kormány pontos terve: nem lesz titok, mit vállalunk az uniós pénzekért cserébe

Gőzerővel folytatódik a munka: a kormány a következő napokban nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét, amely az...

Susan Sarandon lánya le sem tagadhatná édesanyját: Eva pontosan úgy néz ki, mint a színésznő fiatalon

Láttad már Susan Sarandon elsőszülött gyermekét, Evát? A 41 éves színésznő rengeteget örökölt édesanyja tehetségéből, ráadásul...

„Elértük, hogy a roma gyerekek játszanak a nem roma gyerekekkel” – ebben a nyíregyházi játékközpontban nem számít, ki honnan jött

A nyíregyházi Üvegház-Játékközpontban jártunk, hogy megnéztük, miként sikerül lelkes civileknek ebben a speciális intézményben...

Orbán Viktor szerint a vitnyédi menekülttábort valójában soha nem akarták működtetni, csak taktikáztak

A volt miniszterelnök így reagált azokra a titkos kormányzati dokumentumokra, amiket reggel Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Orbán...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

0