Ezt olvasta már?


OGY - Áder: nemzeti összefogásra van szükség!

Nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy az élet minél gyorsabban visszatérjen a rendes kerékvágásba - mondta Áder János államfő szombaton a parlament ünnepi ülésén, ahol az Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek a képviselők.

A köztársasági elnök az ajánlotta, hogy a koronavírus-járvány miatt ránk váró feladatok megoldásához használjuk erőforrásként mindazt, amit az elmúlt 30 évben elértünk és amit az elmúlt hetekben megtapasztaltunk, "hogy hamarosan újra élvezhessük a szabadságot". Kiemelte: az elmúlt hetekben a járvány nem csak törékenységünkre figyelmeztetett, de a társadalmi összefogás erejét is megmutatta.

Áder János hangsúlyozta, hogy amit az elmúlt 30 évben alkottunk, az kiállta az idő próbáját, "Magyarország független, demokratikus jogállam, szabad ország".

Az államfő felidézte, 30 évvel ezelőtt ezen a napon, május 2-án, "lezártunk egy korszakot". A mai Országgyűlésnek mindössze hét olyan tagja van, aki részese volt a 30 évvel ezelőtti történelmi pillanatnak, a mai parlament legfiatalabb képviselője pedig 1990. május 2-án még meg sem született - jelezte.

Érdemes ezért felidézni - folytatta -, milyen korszak zárult le akkor: az a rendszer, még ha népi demokráciának hazudták is, valóban diktatúra volt.

Kifejtette: 1990-ben lezárult egy olyan korszak, amelyben a mentelmi jog sem tudta megakadályozni a legnagyobb parlamenti párt főtitkárának, Kovács Bélának az elhurcolását a Szovjetunióba; amelyben Magyarország miniszterelnökét, Nagy Ferencet "politikai krimibe illő módon" kényszerítették lemondásra; és amikor a választók döntését semmibe véve, csalással, erőszakkal a kommunisták minden hatalmat a kezükbe kaparintottak.

Az 1990. május 2-án megalakult új Országgyűlésre várt, hogy "a lelkekben átmentett szabadságvágyból" jogállamot építsen, megteremtse a szabadság feltételeit, megerősítse annak alkotmányos alapjait, létrehozza a demokrácia, a népszuverenitás intézményeit - mondta a köztársasági elnök.

Szavai szerint az első Országgyűlés munkájában egyszerre volt jelen a reformkor elkötelezettsége, 1848 lelkesedése, a kiegyezés bölcsessége és 1956 bátorsága.

Áder János beszédében köszönet mondott mindazoknak, akik segítették az új politikai, alkotmányos intézményrendszer megteremtését, akik részesei voltak az 1848-as törvényalkotási folyamathoz hasonlítható "közjogi honfoglalásnak". Továbbá Göncz Árpádnak és Antall Józsefnek, az 1990-ben született szabad Magyarország első köztársasági elnökének és miniszterelnökének, valamint Szabad Györgynek, az 1990-ben ismét szabadon választott Országgyűlés első elnökének.

A 20. század végi, rendszerváltó nemzedéknek azért kellett megküzdenie, hogy Magyarország ismét Magyarország lehessen, "haza, melyet mindannyian magunkénak mondhatunk", "független ország, amely nem kiszolgálója, nem csatlósa senkinek", "közösség, ahol a hazaszeretet nemcsak az emberek hűségét jelenti, hanem azt is, hogy az állam is hűséges a polgáraihoz" - fogalmazott.

Kiemelte, 1990 tavaszán - 45 év után - ismét szabadon választhatott az ország, de a munka dandárja még hátravolt: az új törvényhozásra várt a demokratikus intézmények létrehozása, a régóta vágyott szabadságjogok biztosítása. Az új képviselőkre várt, hogy "hétmérföldes léptekkel" induljanak el azon az úton, ahol gazdaságunk piac-, verseny- és magántulajdon-alapúvá válik; ahol új, erős, egyenlő felek közötti szövetségeket kötünk; ahol a határok átjárhatóvá válnak; és ahol tagjai leszünk a NATO-nak és az Európai Uniónak. "Amikor Magyarország ismét Magyarország lesz" - mondta az államfő.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

444: Megszökött a börtön elől Fürst György

A lap szerint Izraelbe menekült a volt szocialista politikus.

Lenyúlta a diákok pénzét, szabadságvesztésre ítélték

A Miskolci Járásbíróság jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt 3 év...

Nagyon leszedték pénzzel a Netflixet

A Netflix a vártnál gyengébb negyedéves eredményeket közölt kedden, miután egy 619 millió dolláros brazil adóügy váratlan kiadást...

Már csak a hétvégén látogathatod ez a csodás kilátót, utána végleg bezárhat

A népszerű kilátó a hosszú hétvége után bezár és talán soha többet nem nyit ki újra.

Önálló cégekké válik szét a Mol Nyrt.

Ezt a lépést már húsz éve meg kellett volna tenni- hallottuk. Egyelőre a magyar cégeknél alakul ki a holdingstruktúra, de az átalakítás...

Olyan nyelven szólaltak meg a TV2-n, ami nem létezik, senki nem értette a stúdióban

A műsorvezetőnek is lefagyott az agya, sose jössz rá a megfejtésre.

Milliókat lopott egy iskolaszövetkezet munkatársa a diákok adataival

Jelentős károkozásért és üzletszerűen elkövetett folytatólagos csalás bűntette miatt három év szabadságvesztésre ítéltek egy...

Lövöldözés volt a szerb parlament épülete előtt – Aleksandar Vucic szerint terrorcselekmény történt

Lövöldözni kezdett egy férfi szerdán a szerb parlament belgrádi épülete előtt. A támadásban egy férfi megsérült, és egy, a...

Így készül október 23-ra Budapest – Kordonok, emelvények épülnek, és megjelentek a politikai üzenetek is – fotók

Szerda délután már javában zajlanak az október 23-i nemzeti ünnep előkészületei Budapesten. Többek között a Kossuth téren, a Hősök...

0

Sport

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

0
0

Bulvár

Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni

Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen

Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót

Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.

A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik

Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.

Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett

A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.

Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint

A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.

Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi

0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.

Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni

A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.

blogmorzsák

Nagy csigatészta teszt

Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

0